Szent Ferenccel az élet kerekén

Fotó: Kissimon István

 

A Budapesti Szent Ferenc Kórház parkjában szeptember 16-án adták át az Assisi Szent Ferenc életét bemutató játszóteret, amely a II. kerületi önkormányzat finanszírozásával jöhetett létre. A kórház környékén lakó családoknak már régóta hiányzott egy közeli játszótér. Az intézmény pedig szerette volna úgy kihasználni a parkját, hogy fekvőbetegei számára is lehetőséget biztosítson a tartalmas időtöltésre.
Az átadóünnepségen Láng Zsolt, a kerület polgármestere úgy fogalmazott: „Az itt megvalósult önkormányzati, egyházi és egészségügyi együttműködés jóval túlmutat az általánosnak mondott települési partnerségen.” A most elkészült tér nem csupán azért különleges, mert nagyon szép környezetben található, és a kórház betegei is használhatják, hanem azért is, mert egy szent életét dolgozza fel – hangsúlyozta a polgármester.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, irgalmasrendi szerzetes köszöntőjében arról beszélt, hogy a játszótér egyúttal közösségteremtő hely is lesz. A közösségek pedig azért fontosak, mert egyszerre látják el Isten dicsőítését és az emberek szolgálatát. „Ez a hely a paradicsomkertre hasonlít. Ezért vigyázzunk rá, és találkozzunk benne egymással. Mert ahol találkozás van, ott megújul az élet” – fogalmazott a szeretetszolgálat vezetője, majd megáldotta az újonnan elkészült játszóteret.
151004_jatszoter2Kő Boldizsár, a színes játékok, installációk és többfunkciós eszközök megalkotója úgy nyilatkozott: az általa tervezett játszóterek eltérnek a megszokott szín- és formavilágtól, és mindig rendelkeznek egyfajta spirituális tartalommal is. „Azt szeretném – mondta a képzőművész –, ha a gyerekek lelkét és szellemét is megmozgatnák az általunk készített játékok. Először Spanyolországban figyeltem fel arra, hogy az emberek idejük jelentős részét parkokban töltik, nem túlzás úgy fogalmazni, hogy részben »ott laknak«. Természetesen hazamennek aludni, de mivel általában kedvező az időjárás, a napjuk nagy részét közösségi tereken töltik. A munkám során ezért fontosnak tartom, hogy az általam tervezett tereken az emberek közelebb kerülhessenek egymáshoz” – mondta Kő Boldizsár szobrász, grafikus.
A megnyitóünnepséget követően egy sereg gyerek lendült neki a játszótér „tesztelésének”: egyszerre többen is forogtak az „élet kerekén”, próbálgatták a Ferenc „világi életének” idejét megidéző csörgős hintát, és bele-belenéztek a szent élete által ihletett templomi ablakban látható camera obscurába.
A kórház betegei és a beszélgetni vágyó szülők pedig a tér másik oldalán egy lábbal ringatható, színes fa hintában, illetve kerti padokon üldögélve szemlélték, hogyan játszanak a gyerekek.
A jelenlévők mindannyian meggyőződhettek arról, hogy van helye a kórház parkjában a játszótérnek, hiszen a játékába belefeledkező, boldog gyermek látványa már önmagában véve gyógyszer.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .