Kajtár Edvárd

A liturgia alapelemei

A húsvéti szent három nap szertartásaiban számos megrendítő szimbólummal találkozunk. Nyilván szándékolt ezek „megrendítő” ereje, hiszen a cél az, hogy az Úr húsvétjában való megmerülésünk valóban hasson ránk: a hitünkre, a szellemiségünkre, de az érzelmeinkre, érzéseinkre is. E szimbólumok közé tartozik a nagycsütörtök este nyitva hagyott és üres tabernákulum. Közismert, hogy a tabernákulum az Oltáriszentség őrzésének helye. Az Oltáriszentséget pedig alapvetően két okból őrizzük: a betegek áldoztatásához szükséges, hogy a szentmisén több ostyát konszekráljunk, azért, hogy ha a papot beteghez hívják, legyen honnan magához vennie a Szentséget.

A liturgia alapelemei

Tertulliánusz írja a III. század elején: egy egyház (egyházközség) attól apostoli, hogy ott őrzik azt a széket, ahonnan ő a helyi keresztényeket tanította, s ahonnan a közösség liturgikus ünneplését vezette. Az apostolok Krisztus megjelenítői, „elhozói” a közösség számára. Amikor tehát ők tanítanak vagy vezetik a liturgikus cselekményt, maga Krisztus tanít és cselekszik velük, bennük, általuk.

A liturgia alapelemei

Nemcsak a családokban, hanem bármilyen közösségben, egyesülésben fontos, kinek hol a helye: az asztal körül az étkezésben, a képzésben, a beszélgetés során, hol van a tagok, a vezetők és a vezetettek, a mester és a tanítványok helye. A tekintély mindig szék, pozíció kérdése is, még a demokráciákban is, ahol a közösség az egyenlőség elve mentén szerveződik meg. Bármi legyen is a forrása, a tekintély maga sohasem demokratikus, hanem hierarchikus, piramisszerűen felépülő valóság (és felelősség).

A liturgia alapelemei

Van-e a templomnak mennyezete? Van is, nincs is. AII. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója ugyanis így ír: „A földi liturgiában (…) annak a mennyei liturgiának leszünk a részesei, amelyet a szent városban, Jeruzsálemben ünnepelnek.” (Sacrosanctum concilium, 8. pont). A templomainkban történő liturgia tehát teljes egységben van a mennyei liturgiával; végső soron csak egyetlen liturgia van, a templomaink tehát „nyitott terek”, mennyezetük csak „fizikai”, hiszen fölöttünk csak az Isten van, akinek színe előtt ünnepelünk (celebramus – mondhatnánk latinul, mert ez kifejezőbb): őt dicsőítjük, ő pedig megáld és megszentel minket.

A liturgia alapelemei

Az ambó görög eredetű kifejezés, jelentését így lehetne visszaadni: felmenni, fellépni valami magasabb helyre. Az elnevezésből is látszik, hogy e liturgikus „térpont” – az oltárhoz hasonlóan, amelynek neve, mint láttuk, a latin alta res (magas dolog) kifejezésből származik – olyan valóság, amelyre valakinek „fel kell mennie”. Az ambó az ige asztala, ahogyan számos liturgikus szövegünkben találkozhatunk e névvel, vagyis a templomban amolyan második oltár, ahol nem az áldozat bemutatása történik, de annak meghirdetése mindenképpen.

A liturgia alapelemei

Az oltár a templomban, ahogyan ezt a legutóbbi alkalommal végiggondolhattuk, amolyan „gravitációs pont”, amely nemcsak a tekintetünket vonzza, mivel a templomtér középpontja, hanem egész személyünkre ilyen „hitbéli mágnesességgel” hat. Nyilván szubjektív vélemény, de számomra a templom és az oltár szentelésének szertartása teológiai mélységben, szimbolikában, dinamizmusban vetekedik a húsvéti vigília szertartásával.

A liturgia alapelemei

Az Egyházi Törvénykönyv az oltárról több igazságot is kimond, ezek közül a legelső így hangzik: „Az oltárt, vagyis azt az asztalt, melyen az eucharisztikus áldozatot végzik, szilárdnak nevezzük, ha a padlóval egybeépített formában van kiképezve, és ezért nem lehet elmozdítani; mozgathatónak nevezzük, ha áthelyezhető. Helyénvaló, hogy minden templomban legyen szilárd oltár; szent szertartásokra rendelt egyéb helyeken pedig akár szilárd, akár mozgatható oltár lehet” (1235. kánon, 1–2. paragrafus).

A liturgia alapelemei

A templom térszimbolikáját, „tér-jelentését” értelmezendő nem tudjuk megkerülni a középkori miseallegória nagy felismerését, miszerint a templom, mely alapvetően a szentmise tere, lényegében a húsvéti események színtere, azon belül is főleg a kálváriáé, mivel ami akkor és ott történt, annak a szentségi megjelenítése valósul meg a mise ünneplésében. Ha a templom épületét a hosszanti szimmetriatengely mentén félbevágnánk, majd a kapott keresztmetszetet oldalnézetből szemlélnénk, azt látnánk, hogy – bármely ponton is álljon az oltár a térben – a templom két szélétől (vagyis az egyik végében lévő bejárattól, valamint a szentély végétől) az oltár felé mindkét irányból „emelkedik a padló”. Persze nem fizikailag, hanem a hit szimbolikája szerint.