Észrevételek a „kis kereszttel” kapcsolatban

Kis liturgikus etikett

Közismert jelenség: áldoztatáskor sok szülő kiviszi kisgyermekét, hogy az áldoztató rajzoljon a homlokára egy kis keresztet. Több pap is megemlíti ezzel kapcsolatban, hogy lelkipásztori szempontból mennyire jó e gyakorlat, noha azt is tudjuk, hogy számos püspöki rendelkezés kéri a papoktól és áldoztatóktól, hogy ne tegyék ezt. Vajon miért? Melyek a „kis kereszt” problematikus pontjai?

Hogyan kell szentáldozáshoz járulni? (II. rész)

Szerzetesség és liturgia

Legutóbb a szentáldozáshoz járulás liturgikus szabályait tekintettük át. A jelen gondolatmenet inkább az áldozás közbeni belső hozzáállásról szól. Természetesen nem arról van szó, hogy magunkra „erőltessünk” olyan lelkiállapotot, amely ne lenne őszinte, viszont fontos, hogy mivel az Oltáriszentséget mindig kapjuk, alázattal és a megajándékozottság megrendült örömével közelítsünk hozzá. Az Oltáriszentséget rendszerint állva szokás venni, akár egy szín, akár két szín alatt áldozunk, de engedélyezett, lehetséges, és immár sok helyen egyre inkább szokás is, hogy letérdelve vesszük magunkhoz az Úr Szent Testét (és esetleg Vérét).

Hogyan kell a szentáldozáshoz járulni? (I.rész)

Liturgikus etikett

Bizonyára minden hívő ember számára egyértelmű, milyen lelki, lelkiismereti adottságok szükségesek ahhoz, hogy valaki áldozhasson. Itt és most csak a szentáldozásnak a „liturgikus etikett” szerinti megfontolásait vesszük sorra.

Az Oltáriszentséget kapjuk; a szentségi Jézus mindig ajándék az egyház számára, amire az ő irgalma és kegyelme tesz méltóvá és ad jogot egyházában. Nem „jár nekem”, hanem kapom. Éppen ezért a miséző papot kivéve nagyon ritka esetekben fordul elő az egyház gyakorlatában, hogy valaki önmagát áldoztathatja meg; tehát nem vesszük ki a szentostyát a cibóriumból, és nem mi vesszük el a kelyhet az oltárról. Kapjuk.

Gyerekek „mindenki miséjén”

Kis liturgikus etikett 8.

Kö­zös­sé­gi ün­nep­lé­se­ink igen ér­zé­keny és szá­mos konf­lik­tus­tól ter­helt va­ló­sá­ga ez. Nem is sze­ret­nék mé­lyeb­ben ne­ki­fe­szül­ni a té­ma ki­dol­go­zá­sá­nak, már csak azért sem, mert a ter­je­del­mi ke­re­tek sem te­szik le­he­tő­vé a szük­ség­sze­rű­en kö­rül­te­kin­tő mér­le­ge­lést. Csu­pán né­hány fon­tos szem­pont­ra hí­vom fel li­tur­gi­kus kö­zös­sé­ge­ink fi­gyel­mét.

„Én nem szoktam énekelni a misén…”

Kis liturgikus etikett 7.

Sok oka lehet annak, hogy valaki nem tud, nem szeret vagy nem mer énekelni a misén. Mivel az ének „a szív örvendezésének a jele” (Általános Rendelkezések a Római Misekönyvhöz, 39.), az egyházi ének lényege nem az előadásmódban, a darab művészi és hitbéli értékében rejlik, noha ezek is fontosak, hanem az imádkozó szívben. Egy középkori mondás szerint: „si cor non orat, invanum lingua laborat”, vagyis „ha a szív nem imádkozik, feleslegesen dolgozik a nyelv”.

Testtartások és gesztusok

Kis liturgikus etikett 5.

Aki volt már szentmisén külföldön, tapasztalhatta, hogy Magyarországon a mise előírt testtartásainak rendje kissé eltér a római rítus nemzetközi gyakorlatától. Előfordul, hogy szinte templomonként kicsit „összevissza” cselekszünk, ezért tartom fontosnak, hogy röviden bemutassam a mise testtartásaira és gesztusaira vonatkozó hazai liturgikus rendet.

Menjünk vagy maradjunk?

Kis liturgikus etikett 4.

Teljesen természetes, hogy mint minden térben, a templomban is keressük a számunkra legmegfelelőbb helyet, ahonnan jobban látjuk a szentélyben történő eseményeket, és jobban halljuk a szentbeszédet. Igényünk van egy olyan helyre, ahol meghitten imádkozhatunk, fontos számunkra, milyennek látszanak onnan a templom természetes és mesterséges fényei, kényelmesen el tudunk-e ott helyezkedni. Körültekintést igényel azonban, hogyan jutunk el a helyünkre, és figyelemmel kell lennünk mások igényeire is, hiszen a templom nem a magánkápolnánk, hanem az egyház háza (domus ecclesiae).

Térdhajtás vagy meghajlás?

Kis liturgikus etikett 3.

A szenteltvízzel való keresztvetés után „irányba állítjuk magunkat”, vagyis tekintetünkkel a tabernákulumot keressük. Arról, hogy van-e benne Oltáriszentség, a közelében elhelyezett égő örökmécses tanúskodik. Ha jól látható helyen megpillantjuk, tekintetünket a tabernákulumra emelve térdet hajtunk az Úr előtt, mégpedig úgy, hogy jobb térdünk hozzáér a talajhoz, míg bal lábunk térdben nagyjából derékszögben meghajlik.