Görögkatolikus lelkiség

A nyugati egyházban egykor vita folyt arról, hogy a visszapillantó elmélkedést, vagyis az elmélkedő beszélgetést lehet-e egyáltalán imádságnak tekinteni. Végül az az általános vélemény született, hogy a visszapillantás önmagában véve nem imádság, ám a tulajdonképpeni imádsághoz nagyon szükséges. Az elmélkedés ugyanis értelmi tevékenység, s ahhoz, hogy imádsággá váljék, az érzelem is nélkülözhetetlen. Gondoljunk csak a hitetlen filozófusoknak azokra az Istennel kapcsolatos, magasröptű eszmefuttatásaira, amelyek nélkülözik a szív odaadását, s a puszta értelem termékei: érzelmek nélkül szó sem lehet imádságról.

Görögkatolilkus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk augusztus 29-én nyilvános templomi ünneppel szenteli meg Keresztelő Szent János fejvételének napját. Az esemény nagyságát igazolja, hogy nem is túl régen még teljes, szigorú böjtöt tartottunk ezen a napon, éppen úgy, mint nagypénteken. Mert nagy prófétát ünnepelünk: „Dicsőségteljes az igaznak emléke”, aki „az igazságért vértanúságot” szenvedett – amint a nap egyik fő énekében énekeljük.

Görögkatolikus lelkiség

Megfelelően mély történelmi ismeretek híján és talán kissé felszínesen ítélkezve csodálkozhatunk, miért ünnepeljük kiemelkedő liturgikus ünneppel Szent István királyunkat a magyar görögkatolikus egyházunkban. (Bevallom, fiatalkoromban jómagam is azok közé tartoztam, akik nem egészen értették ezt.) István királyunk ugyanis a nyugati kereszténység felé fordult, s a hazánkban már korábban is virágzó bizánci térítést kevéssé pártolta. Mégis nagy ünnepet kapott, 2000-ben pedig az ortodox egyház is szentjei sorába iktatta. De már őseink is megemlékeztek róla. Nemcsak egyszerű imádságaikban, hanem a szertartásaikban is, ahogyan tették ezt egy évezreden keresztül valamennyi királyukkal, akinek éppen uralkodása alatt éltek.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunkban a mai napig megőriztük azt a IV. századból származó hagyományt, hogy a liturgikus napot nyolc hivatalos istentisztelet alkotja. Így napjában nyolcszor is van alkalmunk megszólítani az Urat, mégpedig úgy, hogy ezt ténylegesen szóbeli, sőt közösségi imaként végezzük. (Természetesen ez ideális helyzet, leginkább csak a szerzetesek között valósul meg, de a papok is törekszenek arra, hogy minél többet végezzenek belőle; a „nagy” szertartásokat pedig a hívekkel együtt végzik.)

Görögkatolikus lelkiség

Nagyboldogasszony napján görögkatolikus egyházunk ünnepi főénekében így köszönti az Istenszülőt: „Anyja lévén az életnek, átköltöztél az életre.” Ez a nap a halál és a gyász napja lehetne. Mégsem az, hanem a halálon diadalmaskodó életé. Megszoktuk már, hogy szentjeinket a haláluk, azaz mennyei születésnapjuk évfordulóján ünnepeljük. A „legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénk, az Istenszülő és mindenkor szűz Mária” esetében azonban ennek még inkább jelentősége van. Az ő halála különösképpen az életre mutat.

Görögkatolikus lelkiség  

Görögkatolikus egyházunkban minden ünnepet, Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepét is a napján tartjuk meg. Június 29-én felhangzik templomainkban tiszteletükre az ének: „Magasztald, én lelkem, Pétert, a kősziklát és Pált, Krisztus egyházának választott edényét.” Egyikükről tudjuk, közvetlenül Jézustól kapta nevét: „Te Péter vagy (vagyis kőszikla), és én erre a sziklára építem egyházamat” (Mt 16,18), ugyanis Jézus előtt ez nem volt személynév. A másik főapostol „csak” a feltámadott Jézussal találkozott, így közvetetten kapta tőle nevét. Talán nem annyira közismert, mint az előbbi esetben, de Szent Lukácstól tudjuk, hogy az Úr Ananiáson keresztül nevezte a „tarzuszi Sault” az ő „választott edényének” (ApCsel 9,15).

Görögkatolikus lelkiség

Még a legmagasabb fokú imádságra, a szemlélődő imára való törekvés is hiábavaló, ha az pusztán az értelem műve. A szemlélődő imában az ember részéről benne kell lennie az akaratnak és az érzelemnek is. A keresztény írók – az ókeresztény kortól napjainkig – gyakran emlegetik, hogy a tudás szeretet nélkül mit sem ér. Pszeudo-Makáriosz egyenesen egy nagy, de az ellenség által elpusztított város képét választja ennek ábrázolására: az eredetileg csodaszép, de földig rombolt települést hiába veszik birtokba meghódítói.

Az atyák azt is hangsúlyozzák, hogy az igazi szemlélődés mindig intuitív. Evagriosz Pontikosz szerint amint a Krisztusról szóló tudáshoz nem vitatkozó, hanem „látó” lélekre van szükség, ugyanúgy a szemlélődéshez is a belső látás a legfontosabb. Hitvalló Szent Maximosz pedig azt mondja, hogy a dolgok logosza, igazi, benső értelme hirtelen, egyetlen pillanat alatt megvilágosodhat az ember előtt. Ugyanez érvényes a szemlélődésre, az Istennel való elmélyült kapcsolatra is.

Görögkatolikus lelkiség

A komolyan gondolkodó ember végső célja az üdvösség, amelyben földi élete lezárultával részesedhet. Hétköznapi módon fogalmazva nem más ez, mint a „mennyországba” való eljutás. Illés próféta története ezt látványosan mutatja be nekünk. Ő egészen különleges módon, tüzes szekéren jutott fel a mennybe. A nagy, látványos esemény egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy nem akárki juthat az Isten közvetlen közelébe, csak az, aki földi életében bizonyítja hozzá való hűségét. Másrészt pedig arra is rámutat, hogy az üdvösségre jutás nem egyszerű dolog.

Görögkatolikus egyházunk mindeme megfontolások alapján július 20-án nyilvános ünnepet szentel Illésnek. A próféták közül egyedül csak neki, pedig nem is volt író próféta, nem tartozott sem a kánoni négy nagy, sem a tizenkét kis próféta közé. Mégis nagy volt. Olyan nagy, hogy míg Mózes a törvény, addig Illés a próféták tanításának képviselője volt. Ezért szerepel így az Úr színeváltozásának evangéliumi eseményében és a belőle fakadó liturgikus ünneplésben is. Személyében ténylegesen összefoglalható a próféták tanítása, annak lényege: az Isten iránti hűség, az ő igaz ügyének képviselete, a nép irányítása és buzdítása arra, hogy maradjon meg az Isten által felkínált, egyetlen helyes úton.