Ivancsó István

A bizánci egyházban sajátos elnevezésük van a húsvét utáni vasárnapoknak, amelyet az aznapi evangélium alapján kapnak. Ezek között az első a „Tamás- vasárnap”, amely Szent Tamás „hitre jutásáról” szól. Ennek ellenére a köznyelvben Tamás apostolon rajta maradt a „hitetlen” jelző, nem is biztos, hogy megérdemelten. Ő ugyanis csak az általános emberi kívánságot fejezte ki akkor, amikor bizonyosságot akart szerezni Jézus Krisztus feltámadásáról. S hogy ez megtörtént, arról tanúskodik az evangélium, liturgikus szövegeink pedig újra és újra élővé teszik a történteket. Az ünnepi konták egyetlen lendülettel mondja el azt, amit az evangéliumból hallunk (Jn 20,19–31). Így a szövegét valójában nem is lehet részekre osztani. Azonban három szempontot mégis érdemes kiemelni belőle.

Görögkatolikus egyházunkban a virágvasárnappal véget ér a szoros értelemben vett nagyböjt. Már csak a nagyhét szent eseményeinek átélése vár ránk, hogy aztán felszabadult örömmel tudjuk ünnepelni a húsvét szent ünnepét. Ha sikerült jól töltenünk „a böjt áldott idejét”, akkor ez az ünneplés valóban felemelő lesz. A virágvasárnapi kontákunk is ennek előízét érezteti meg velünk, amikor az istendicsőítésre irányítja a figyelmünket.

Lassan a nagyböjt vége felé közeledünk. Az ötödik vasárnap után az utolsó „igazi” nagyböjti hét következik. A nagyhét már egészen különleges időszak. Így bizonyos mértékig már vissza is tekinthetünk, mennyire volt gyümölcsöző számunkra ez a szent időszak. Ugyanakkor előre is nézhetünk, mert lelki és testi küzdelmeink még mindig hozhatnak eredményt. Aztán bátorítást is kapunk a végső nekifutásra, a győzelem megszerzésére. Fő énekünk, a konták ugyancsak erre serkent bennünket.

A nagyböjti szent időszak közepét görögkatolikus egyházunkban a kereszthódoló vasárnap jelezte. A Golgota jelképes magasából már visszatekinthettünk az eddig megtett útra. Ha jól végeztük a nagyböjtünket, akkor bizony fáradságos küzdelmet igénylő, embert próbáló szakaszon vagyunk túl. De nem lesz ez másként a második felében sem. Viszont már biztosabban és még elkötelezettebben haladhatunk előre: a kereszt előtt leborulva már a feltámadást is dicsőíthettük. Immár felsejlik utunk végén a feltámadás dicsősége. Addig azonban még bőven van tennivalónk. Folytassuk a böjtünket a kereszttől a feltámadásig! Ami nemcsak a nagyböjtnek, hanem egy egész életnek a mottója is lehet.

 Bizánci egyházunk a nagyböjt harmadik vasárnapján a „drága és elevenítő szent keresztet” helyezi elénk tiszteletadásra. Ezért is hívjuk ezt „kereszthódoló vasárnapnak”. A dicsőséges keresztre tekinthetünk fel, amely megváltásunk drága záloga lett. Jézus azon adta oda életét a mennyei Atyának, hogy megváltást szerezzen nekünk. Számára a szenvedés borzalmas eszköze, gyilkos bitófája volt. Liturgikus szövegeink – meglepő módon – mégsem ezt hangsúlyozzák. Sőt, az egész nagyböjt folyamán alig beszélnek róla: inkább magasabb szinten emlegetik a kereszt által történt megváltásunkat. A kereszthódoló vasárnapi evangéliumban sem Jézus keresztútjáról, keresztre feszítéséről, kereszthaláláról hallunk, hanem a saját keresztviselésünkről: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mk 8,34).

A nagyböjt második vasárnapján – amelynek magyar görögkatolikus egyházunkban nincs különösebb jellegzetessége – folytatódik a figyelmeztetésünk. Nem szabad ellanyhulni. Nem szabad belefáradni nagyböjti célkitűzésünk teljesítésébe. A fő énekben, a kontákban erre többszörös buzdítást kapunk. Ez az énekünk négy részre osztható, s mindegyiknek nagyon komoly mondanivalója van.

A bizánci egyház a nagyböjt első vasárnapján a szent ikonok tiszteletének helyreállítását ünnepli 843 óta. Tekintélyes idő! Mindazonáltal helytelen lenne megállni itt, egy régmúltban végbement pusztán történelmi eseménynél. Ugyanis ez a nap – mivel a szent időszak első vasárnapja – mélyebb vizekre óhajt kalauzolni bennünket. Azt is mondhatnánk, folytatni akarja az előző vasárnap gondolatát. Ott arról volt szó, hogy Ádámmal együtt siratjuk elveszített (vagy legalábbis a bűn által összeroncsolt) isten képiségünket. S a nagyböjt éppen arra való, hogy amennyire csak lehetséges, visszaállítsuk azt, elkötelezettebben harcolva a bűneink ellen. Három részre tagolódó ünnepi énekünk, a konták éppen ezt vázolja fel nekünk.