Iancu Laura

                melyben a látnok a születését látja

Fennakadt nyelv, ismételt kiáltás,
tetemre hívott éjszaka,
repedt harangot kongatnak,
indulsz. Hova?
Hazád egy lexikon lészen,
hozzád lapoznak:

Kárhozatszagú a jázmin.
Felkötött harangnyelvek – ím,
Pogány órák jönnek. Három.
Idén is meghalsz, Krisztusom?

Este van,
fogytán a szó
a Házban.
Mosolyog a naplemente.
Már nem emlékszem a szemedre,
olyan voltál, mint október 23-án
az a vidéki, ki félelmét feledve
követelte:
Adjatok helyet! Magyarország az enyém is!

hazaérkeztem a nyelvbe
minden szó elégve
bezár az utca
a hamuba sült ige
nem sétál kedvére

valamikor a sovány vasárnapok
úgy tántorogtak
mint megboldogult mennyasszonyok
a háromnapos lakodalomra
távolról jöttek mégis hazataláltak

Soványodott egregyi Madonna,
Orcád megrezzen a rigószóra.

Vastagodik az esti szürkület,
elém vetődik, Uram, a rettenet,
nem tudom, merről jön,
ki küldi rám a szerelmet.