Hortobágyiné Nagy Ágnes

Felkészülő

Édesapámtól, aki már tizenhárom éve elköltözött a földi létből, a kitartást s a remény megőrzését próbálom megtanulni. Nagyon sokszor elmesélte nekünk, hogyan élt három évig orosz fogságban. Járvány volt, jobbról-balról haltak meg a társai. Amikor este lefeküdt, nem tudta, másnap fölébred-e. Fölébredt, sőt hazatért, s utána alapított családot. Aztán jöttek a betegségei. Háromszor bénult le. A harmadik alkalommal tanúsított akaratereje, élni akarása, úgy gondolom, nemcsak számomra, gyermekeink számára is minta. Sohasem felejtem el, ahogy újra és újra próbálta belerakni a gyufásdobozba a gyufaszálakat, hogy ügyesedjen a keze. Természetesen fogadta azt is, hogy két lánya fürdeti. Aztán jelentkezett még egy betegsége, és felmerült a műtét lehetősége. Vállalta, de az operáció sajnos bonyolultabb lett a tervezettnél, ami a szervezetét nagyon megviselte. Két hétig bírta a küzdelmet, és az 1999-es napfogyatkozás előtti napon ért véget földi élete.

Felkészülő

Ági: „Mi a szerelem?” Családóráinkon gyakran tesszük föl ezt a kérdést a diákoknak. Egyszer ezt a választ kaptuk: „Egy csodálatos emberi érzés. Serdülőkorban gyakran előfordul.” Kicsit elmosolyodtunk ezen a megfogalmazáson, de el is gondolkodtatott bennünket. Azt gondolják a fiatalok, hogy a szerelem csak az udvarlás időszakában működik? Ha megkérdezzük őket arról, szerintük a házasságban meddig lehetnek szerelmesek egymásba a párok, általában egy-két évet említenek, s csak kevesen merik félve azt mondani, hogy esetleg öt évig is tarthat.

Felkészülő

Ági:A saját pályaválasztásomban megkaptam a szülői bátorítást és bizalmat, s ez mindenképpen meghatározó minta előttem. A férjemmel mi is szeretnénk ezt megadni a gyermekeinknek, akik mindhárman nagyon jó tanulók, szorgalmasak, és igazán van elképzelésük a jövőjükről. Tibor fiunk alsós kora óta sportriporternek készül. Krisztina néhány éve határozta el, hogy a családi életre nevelés programot szeretné továbbvinni, amit huszonkét évvel ezelőtt indítottunk útjára. Ági pedig nagyon sok gondolkodás után hozott döntést.

Felkészülő
Amikor azt kérdezték tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, már kisiskolás koromban azt válaszoltam: vagy tanár, vagy orvos. Annyira reálisak voltak a terveim a jövőmmel kapcsolatban, hogy szerencsére mind a kettő valóra vált. Orvosi egyetemet végeztem, s férjemmel és munkatársaimmal együtt immár huszonkét éve foglalkozom a családi életre nevelés programjának megvalósításával.

Középiskolás koromban az orvosi egyetemre készültem. Jó tanuló voltam, de nem kitűnő, így a tanáraim nem nagyon hittek abban, hogy sikerülni fog a felvételim. Nagyon egyszerű családból származom, a diploma nem volt jellemző nálunk, így könnyen elbizonytalanodtam. Hallgattam a tanácsokra, és végül az egészségügyi főiskolára adtam be a jelentkezésem. Az volt a titkos tervem, hogyha ott jól mennek a tanulmányaim, akkor egy év múlva majd átjelentkezem az orvosira. Nagy élmény volt úgy felvételiznem, hogy nem szorongtam a megmérettetéstől, mert úgy éreztem, a főiskolára könnyen bekerülhetek. Így is történt.

Felkészülő

Ági: Emlékszem, amikor kisgyermek voltam, teljesen természetes volt számomra, hogy a szüleimmel és a testvéreimmel szentmisére járunk. Kamaszkoromban sem változott ez az életemben. Később, egyetemistaként pedig rátaláltam Budapesten egy kis közösségre, ahol megtapasztalhattam, milyen jó együtt imádkozni, és együtt szolgálni egy kis csapattal. Hordoztuk egymást a hétköznapokban is.

Felkészülő

Tibor: Július 1-jén huszonhárom éves házasok leszünk, de megismerkedésünk régebbre nyúlik vissza. 1979-ben lettünk osztálytársak Kecskeméten.

Ági: A szerelmünk is ott indult. Másodévtől nagyon jó barátok voltunk, és harmadév végén, egy osztálykiránduláson kérdezte meg tőlem Tibor először, hogy mi lenne, ha együtt járnánk. Meglepett a kérdése, kétévi nagyon mély barátság után. Az az igazság, nem örültem neki, mert nagyon féltettem a barátságunkat. Nemet mondtam.

Tibor: Négy hónappal később mégis elkezdtünk együtt járni, először… Negyedikben még kétszer kezdtük újra. Aztán következett öt év szünet.

Felkészülő

Ági: Korán kell kezdeni… Amikor kicsik voltak a gyermekeink, nem küldtem ki őket a konyhából azzal, hogy útban vannak. A konyhaszekrényben volt egy külön polcuk. Amikor főztem, körülöttem voltak, „segítettek”. Beleszoktak e napi tevékenységekbe. Most is szeretnek a konyhában alkotni. Ági kis harmadik osztályos volt, s fantasztikus süteményeket és tortákat sütött. Most inkább főz, sokan megirigyelhetik a főztjeit. Szakács, cukrász, dietetikus lesz. Tibor fiunk is szeret sütni. Gyakran szerez be új recepteket, amikor vendégségben ízlik neki valami. Meg szoktak lepődni a háziasszonyok, hogy fiú létére ilyen érdeklődése van. Krisztina kuktálkodni szeret inkább, de már ő is tanul főzni a nagymamától.

Felkészülő

Tibor: Az agráregyetem után egy pénzintézetnél kezdtem dolgozni. Meglepetésként ért, hogy alig egy év múlva áthívtak egy másik bankhoz. Új főnököm – egészséges kontroll mellett – hagyott dolgozni. Tanácsaival, az önálló munkára biztatva megszerettette velem a szakmát, amely ekkor vált hivatásommá. Nagyon fontos volt, hogy a hivatásszeretet megelőzte bennem a karriervágyat, így büszkén, mégis szinte alázattal éltem meg, hogy főnököm egy év együttmunkálkodás után helyettesének, majd újabb egy év elteltével utódául neveztetett ki. Az első előléptetés váratlanul ért, a másodikra egy idő után már számítottam. Ez meg is hozta az első komoly döntési helyzetet közös életünkben: ha bekövetkezik, amire számítani lehet, vállaljam-e a feladatot? Nagy kihívás és karrier – alig huszonnyolc évesen.