Hortobágyiné Nagy Ágnes

Olyan világban élünk, amelyben a termékenység egyrészt gyakran útban van, vagyis akadály, másrészt viszont sokan mindent megadnának azért, hogy gyermekük lehessen. A társadalomban szinte teljesen elfogadott, mondhatni természetes, hogy a fiatalok egyre korábban kezdik meg a szexuális életet. Úgy tűnik, nekünk, felnőtteknek ezt el kell fogadnunk, csupán annyit tehetünk, hogy otthon és az iskolai felvilágosító előadásokon felkészítjük őket arra, hogyan „védekezzenek”. Mert természetesen azt mindenki tudja, hogy ebben az életkorban még nem lenne ideális a gyermekvállalás. Így aztán a legtöbben meg is nyugszanak abban, hogy a felnőtt társadalom mindent megtesz az abortusz megelőzéséért.

Felkészülő

A gyermeket a házasság megkoronázásának, legkitűnőbb ajándékának tekinthetjük. A gyermek: áldás.

II. János Pál pápának a családokhoz írt levelében olvasható:

„A család kezdete a házastársi közösség, a házastársi szövetség, melyben a férfi és a nő egymást ajándékozzák.” Férj és feleség tehát mindennap átélheti az ajándékozásnak ezt a formáját.

Ági: Családóráinkon általában valamilyen játékos formában próbáljuk feldolgozni a különböző témákat. Így szeretnénk eljuttatni a fiatalokhoz az élettel kapcsolatos legfontosabb üzeneteinket. A játék általában örömet okoz: felszabadít, oldja a hangulatot, hozzásegít önmagunk és társaink alaposabb megismeréséhez. Tapasztalataink szerint a családórákon közösen megélt élmények segítenek abban, hogy az órát tartó felnőttek és a fiatalok közelebb kerülhessenek egymáshoz. Ettől aztán sokkal élvezetesebbek a foglalkozások mindenki számára. A diákok gyakran panaszkodnak: az a baj a felnőttekkel, hogy elfelejtenek játszani. De valóban így van?

Felkészülő

Ági: Életünk során utunkba kerülhetnek olyan kövek, amelyek látszólag akadályozzák továbbhaladásunkat. Ilyenkor álljunk meg, és beszélgessünk el Istennel a „kőről”! S ha a találkozás a Jóisten és köztünk létrejön, minden kő áldást hozhat az életünkbe. Hasznos, ha gyermekeink beleláthatnak igazi életünkbe, ha figyelemmel kísérhetik küzdelmeinket, türelmes vagy türelmetlen várakozásunkat egy-egy adódó nehézség megoldása során.

Felkészülő

Tibor: Családunkban sok élmény köt össze bennünket. Voltak köztük nehézségek is, melyek során vizsgázhattunk, hogyan oldjuk meg őket, s mennyire befolyásolja ez pihenésünk, utazásunk további napjait.

Ági: 2000-ben Milánóban vehettem részt egy konferencián. Nagyon szép lehetőség volt ez számomra, csak az volt a nehézség, hogy a családom nélkül nem szoktam több napra elutazni. Gondolkodóba estem, elfogadhatom-e a felkérést.

Felkészülő

Tibor: Nagyon aktívan részt vettem a gyermekvárásban, ennek ellenére kicsit irigykedtem Ágira: mennyivel könnyebb egy nőnek megérezni és megélni az anyaságát! Izgatottan figyeltem magamon, mikorra alakul ki bennem az érzés, hogy apa vagyok.

Amikor Tibor fiunk megszületett, örültem, hogy Ági is, ő is egészségesek. Büszke voltam, hogy én is fiús apuka lettem, de nem éreztem magamon az apaságot.

Onnantól kezdve, hogy hazajöttek a kórházból, én fürdettem a kicsit. Délután öt óra körül értem haza a munkából, és mindig egy kis játék következett. Sokat foglalkoztam a fiammal, de négy-öt hónap is eltelt, mire feltűnt, hogy az egyébként rendkívül jól alvó gyermekünk délután négytől hétig szinte mindig ébren van. Vár, engem vár: az apukáját. Ha kivettem a kiságyból, már nevetett. Szerette a gyömöszölést, a csiklandozást, nagyokat kacagott közben. Tudatának fejlődése és az erre való ráeszmélésem hozta ki belőlem a tényleges érzést: apa vagyok. Lehet, hogy kicsit sok idő kellett hozzá, de nagyon jó érzés volt.

Felkészülő

Tibor: Minden alkalommal izgatottan készültem gyermekeink születésére. Sőt, már azt is nagyon vártam, hogy valami jelet adjanak számomra benti világukból, „üzenjenek”, hogy ott vannak és jól érzik magukat. Sűrűn kérdezgettem Ágitól, megmozdult-e már a gyermekünk. Kicsit türelmetlen lettem, amikor ő már érezte a jelenlétét, ám én „odakintről” még semmit nem tapasztaltam. Kértem, részletesen mesélje el, pontosan mit érez. Feszült várakozás után aztán végre én is érzékeltem egy-két apró jelet. Nagyon boldog voltam. Amikor nagyobbak lettek, s már látszott is a mozgásuk, gyakran megcsiklandoztam őket, mire gyorsan elbújtak előlem. Rendszeresen beszéltünk is hozzájuk, így amikorra megszülettek, már igen jó kapcsolat volt köztünk, s ennek megőrzését nagyon fontosnak tartottam. A szüléskor szerettem volna ott lenni Ági mellett, de ez akkor még nem volt szokás. Így Tibor fiunk születésekor csupán „nem hivatalosan” lehettem jelen, ami annyit jelentett: valamivel távolabbról végignézhettem az érkezését.

Felkészülő

Ági: Amikor összeházasodtunk, minél hamarabb szerettük volna, ha kisbabánk fogan. Akkor még mindketten egyetemisták voltunk, de úgy éreztük, nagyon örülnénk, ha már a diploma megszerzése előtt szülőkké válhatnánk. Akkor még egy kollégium tizenkét négyzetméteres szobája volt az otthonunk. Négy hónappal az esküvőnk után egyszer csak zavarni kezdett a reggeli kávé illata. Ebből sejtettük, lehet, hogy többen vagyunk. Nem sokkal később az orvos is megerősítette, hogy valóban így van. A várandósság tizenhatodik hetéig küzdöttem a hányingerrel. Az orvosi egyetem utolsó éves gyakorlatainak idejét töltöttem éppen. Amikor valamilyen vizsgálatra mentem, mindig izgultam, vajon minden rendben lesz-e, jól érzi-e magát a gyermekünk. Tibor türelmetlenül várta, mikor fog megmozdulni a baba. Én már egy picit éreztem a mozgását, de még nem volt látványos. Akkoriban éppen a szülészeti gyakorlatomat töltöttem. A tizenkilencedik hétben jártam, amikor egy délután az egyik orvoskollégám megkérdezte, megnézzük-e a babát ultrahanggal. Igent mondtam rá. Akkor láttam utoljára első gyermekünket…