Gyermekvárás – apaszemmel

 

Ági lányunk születésekor nem engedtek be a szülőszobába, ám amikor odabent felsírt egy gyermek, valahogy azonnal tudtam: az én lányom az. Így amikor kijöttek közölni velem a hírt, már meg sem lepődtem. Legkisebb gyermekünk, Krisztina érkezésekor viszont már nem volt akadálya a jelenlétemnek. Ő szülőotthonban jött világra, rendkívül családias körülmények között. Fizikailag is nagyon közel lehettem a születéséhez, és segíthettem Áginak. Külön ajándék volt számomra, hogy én vághattam el a köldökzsinórt.


Ági: Szerencsére Tibor gyermekeink iránti lelkesedése még a mai napig sem múlt el. Amikor szülés után hazakerültünk a kórházból, első alkalommal a nővérem és az anyósom segédkeztek a fürdetésnél, de rögtön azután Tibor kisajátította magának ezt a feladatot. Valóságos szertartássá vált számára, egy fontos lehetőségnek a gyermekeivel való kapcsolat építésében. Nemcsak kezdetben rajongott a fürdetésért, később is kitartott e szokása mellett. A tisztába tevéstől sem ijedt meg. Igaz, első alkalommal apósommal együtt oldották meg ezt a rendkívül komoly feladatot. Nagyon aranyosak voltak. A munkából mindig igyekezett haza, s nagyon érdekelte, hogy mi történt velünk aznap. Egy dologban azonban számított a megértésemre. Azt kérte, ha megjön a munkahelyéről, adjak neki körülbelül fél órát, hogy teljesen hazaérkezhessen, s csak azután kezdjem el a napi beszámolót a gyermekeinkkel kapcsolatban: hányszor ettek és mit, mennyit voltunk levegőn, fájt-e a hasuk, aludtak-e rendesen, mit játszottunk és így tovább. Ezek a cseppet sem lényegtelen apróságok nagyon fontosak az otthon levő édesanya számára, s én vágytam arra, hogy mindezt megoszthassam a férjemmel. Ugyanakkor teljesen megértettem, hogy fizikai hazajövetele után lelkileg is meg kell érkeznie a családjához, ezért mindig csak egy kis idő elteltével kezdtünk el beszélgetni a gyerekekről.

 

és Hortobágyi Tibor,
a Családi Életre Nevelés program tanácsadói