A jó halál

Béky Gellért jezsuita szerzetes emlékére

 

Akit az Isten szeret, azt szép halállal ajándékozza meg. Béky Gellért régi kedves bibliáját olvasta, amikor megállt a szíve. Nem bírta tovább a mindennapos odafigyelést.

A fiatal Weöres verse örök bátorítás: „Isten vendége vagy e világon! / Miért nem hagyod, hogy a házigazda / minden termét sorra nyitogassa, / minden kincsét rendre megmutassa?” Gellért atya tudta, hogy az élet ajándék. S ha itt van, túl a kilencvenedik évén, akkor még várnak tőle valamit. A Teremtő fontos feladatokkal bízta meg. Legelőbb azzal, hogy Tahifalva kis kápolnájában beszéljen, aranyba vonja, igaz útravalóval lássa el hallgatóit. Bölcsességgel és derűvel magyarázza az igét, s amilyen észrevétlenül megjelent, úgy is távozzon az oldalajtón.

Két ország, egy Isten

Születésnapi beszélgetés Béky Gellért jezsuita atyával

Szentendre tornyai, szűk utcái mellett haladok el, s Leányfalu Móricz-emlékháza előtt. Feltűnik a Duna ezüst szalagja, néhány kilométer, és már Tahifalván vagyok. Kaptatok föl az emelkedőn, becsöngetek a lelkiségi központ magas épületébe. Most is cellaszobájában, munka közben találom az ünnepeltet: olvas és jegyzetel fáradhatatlanul.

Béky Gellért beszédében és írásaiban visszatérő téma az ember és a hit féltése. Érzékeny figyelem és aggodalom bújik meg cselekvéseiben, a nem szűnő szeretet finom jeleként. Derű és bölcsesség sugárzik belőle, s aki hallja kis kápolnájában vasárnap délután, az az emberkereső Istennel találkozik, a mellénk térdeplő Jézussal.

Béky professzor kilencvenéves. A háború után Szegeden kezdte tanulmányait, ám az egyházüldözés miatt nemsokára külföldre kényszerült. Japánba vitt az útja: hatvan éve, hogy partra szállt a fölkelő nap országában. Az oszakai katolikus egyetemen tanított teológiát, és keresett lelkigyakorlat-vezető lett. Nagy tisztelettel figyeli a keleti vallásokat, ugyanakkor mély hittel kötődik Jézus Krisztushoz, minden ember üdvözítőjéhez. Több mint tizenöt éve újból Magyarországon szolgál.

A zene életadó melege

Beszélgetés Hegedűs Endre zongoraművésszel

 

Gyönyörű a megújult Zeneakadémia épülete. Az újjászületett formák, a korábban elfeledett díszítések. A zene visszatért a szentélybe, talán még tisztább hangzással, hogy régi és új mesterek minden rezdülése, a szereplők lélegzete eljusson a hallgatókhoz. Esti hangversenye előtt itt találkoztam a hatvanadik születésnapját ünneplő Hegedűs Endrével. A tavaszi lombon átszűrődő fényben fölfedeztem a homlokzat közepén Liszt Ferenc szobrát. A trónoló papi ruhás bronzalak mintha figyelné és biztatná a betérőket: „Csendesedj el! Figyeld az évszázadok üzenetét!” A virtuóz romantikus zongorairodalom egyik legjobb tolmácsolója, Hegedűs Endre most is különlegesen nehéz darabokat választott. Schumann, Donizetti–Liszt és Gershwin mellett Muszorgszkij méltán népszerű monumentális ciklusát: az Egy kiállítás képeit. A délelőtt csendjében először édesanyjáról kérdeztem, útba indító városáról, Hódmezővásárhelyről és friss Kossuth-díjáról.

 

– Nagy szomorúsággal mondom, hogy drága édesanyám nem érhette meg ezt a napot. Férje halála után egyedül élt. Ő a bizonyíték nekem, hogy akkor szép az ember élete, ha nincs benne állandó növekedési kényszer, ha megtalálja azt a lelki harmóniát, amit csak a belső utak bejárása tesz lehetővé. Édesanyám, ha akaratlanul is, de megtette ezeket a kanyargós ösvényeket, még akkor is, ha ez nagyobb lelki fájdalmakkal és bizony testi panaszokkal járt együtt. Így szép az emberi élet, a maga törékenységével, fénnyel és árnyékkal. Így van rá módunk, hogy fel tudjuk ismerni, mennyi ajándékot kapunk Istentől, és ha csak dadogva is – meg tudjuk köszönni.

 

Hangversenyein mindig sok az ismerős arc. Szülőföldje jó szívvel figyeli pályáját.

 

– Kaptam egy csodálatos adományt Istentől. S kaptam még mellé a zene szeretetét is, a kettő nagyon közel áll egymáshoz. Hiszem, hogy Isten nagyon szereti a zenét! Szent Ágostonnal vallom: az Isten azért adta a zenét az embernek, hogy emlékeztesse szellemi hazájára. S ha ez így van, akkor a muzsikát, de még a zeneszeretetet is oda kell ajándékozni minél többeknek. Megsokszorozva legyen jelen az életben mindannyiunk épülésére és örömére. Talán ezt az alapállásomat érzik meg az emberek: ajándékozni, adni és adni! Vajon hol tehetném ezt szabadabban, mint a saját véreim között, szülővárosomban: Hódmezővásárhelyen.

 

Halálig énekelt

Száz éve született Radnóti Miklós – Nem tudom elképzelni a költőt öregen: ezer ránccal az arcán, hajlott háttal és bottal a kezében. Radnóti Miklós örökfiatal marad minden időben. Harmincöt éves volt, amikor megölték, úgy, ahogyan megjósolta: „Mellézuhantam, átfordult a teste / s feszes volt már, mint húr, ha pattan. / Tarkólövés. – Így végzed hát te is – súgtam magamnak…”

Halálig énekelt

Száz éve született Radnóti Miklós – Nem tudom elképzelni a költőt öregen: ezer ránccal az arcán, hajlott háttal és bottal a kezében. Radnóti Miklós örök-fiatal marad minden időben.