Karácsonyi jegyzetlapok

A barlang jászla mögött jámbor állatok lehelete melengeti a szent családot. Melyik volt a legszebb? A legelső, mikor apámmal mentünk a tündöklő hóesésben, és a háborúból hazatért öreg bibliát kaptam ajándékba? Mikor tizennégy évesen a karzatról hallgattam anyám gyönyörű énekét? A tiszta örömben, a nagy csöndben csak az én szívem verdesett… Mikor infarktusom éjjelén lehajolt hozzám Isten, és azt súgta: „Ne félj!” Mindig a tegnapi a leggyönyörűbb. A legutolsó. Karácsony fényességes, békességes, ajándékozó szeretete gazdag és kifogyhatatlan.

* * *

Erdélyi karácsony. Magas hegyek között, hólepte fenyőfák alatt. A suhogó erdő zsoltárhangjait hallva, lobogó fáklyák esti fényében az otthoni városi díszek elvesztették fényüket. Különös, fehér palástú december szakadt rám, a tágasság mindent betakaró békességgel. Kezünkben hosszú gyertyaszál. Éneklés közben a házból kiszaladt az egyik nő, izgatott szavaira többen is követték. „Marika szülni fog” – hallottam a suttogó távozóktól. A fiatalember mellettem sírni kezdett, majd letérdepelt. „Istenem, segíts!” – mondta csendesen. Micsoda ünnep, villant belém, milyen messziről érkező ajándék, és mi vagyunk az ámuldozó tanúk és a boldog vendégek.

* * *

Az utca és a tér karácsonyi fényben ragyog. A szemközti házban fiatal család boldog gyerekekkel, mellette idős nő csendes magányban. Jobbra tőlem nagy közös ének zeng. „Mennyből az angyal…” Távolabb a nyolcvanéves öreg, kint áll most is, és a világba szétfutott gyerekeit hívja… a legszélső ablakokban mécsláng pislákol: „Még élek!” – kiáltja valaki a jéghideg ágyából, de senki nem hallja. Mi lenne, ha egyszer átmennénk mindannyian a legnagyobb házba, az óriás szobába? A foszló kalácsból mindenkinek törnénk, és mosolyogva néznénk, a gyerekek között Isten hogyan próbálja visszailleszteni a kisiklott játékvonatot.

* * *

Az éji sötétben karácsony csendes békéje. A kisded Jézus derengő fénye. Hitte volna Heródes, hogy két évezredet is túlél az apró láng, és általragyogva az időt, melengeti a fázó világot?