Karácsony az emberiség nagy családjában

Viszont a misszió nem (csak) egzotikum. A misszió az egyház más emberek, más népek felé kitárt keze. Különösen karácsonykor igaz ez, hiszen Jézus közösséget alapítani jött el hozzánk. Az egyház történelme, sikerei és kudarcai nem választhatók el az emberiség közösség iránti vágyától. Ezt itt, Ázsiában kicsit másképp látjuk, mint az Európában élők. Itt a karácsony is közösséget – közösségi élményt – jelent. A híres skót történész, Niall Ferguson új könyvében (The Ascent of Money – A pénz felemelkedése) arról ír, hogy a hidegháború után új nemzetközösség jött létre, melyet Chinamericának (Kínamerika) nevez. Ennek tagjai teszik ki a világ népességének egynegyedét, és termelték meg az utóbbi nyolc év globális gazdasági növekedésének a felét. Ferguson házassághoz hasonlítja Amerika és Kína együttműködését. „Egy ideig úgy tűnt, ez a házasság az égben köttetett – írja. – A keleti kínamerikaiak takarították meg, a nyugatiak pedig elköltötték a pénzt.”

Milyen jó volt: „a keletieknek nagy gazdasági növekedést, a nyugatiaknak pedig alacsony inflációt és alacsony kamatlábakat biztosított”. Most viszont, a gazdasági válság idején nem lehet tudni, mit hoz a holnap és a holnapután. Megmarad-e Kínamerika házassága, a „nagy család”? Ferguson szerint csak együtt vállalható a jövő.

Ma már a filippínó gyerekek közül sem tapasztalhatja meg mindenki, mit jelent teljes családban felnőni. Valóban család-e az emberiség, létezik-e a népek közössége, amely magában foglalja Ázsiát, Amerikát és Európát is? Az ázsiai ember e kérdésben is közösségben gondolkodik. Ha valami probléma adódik, az a közösségé, míg az európaiak elsősorban az egyes emberek hibáiban, bűneiben keresik az okokat. A mostani karácsony mindannyiunk számára kétségtelenül elgondolkodtató, hiszen az ünneplést beárnyékolja a gazdasági válság. Milyen lesz a karácsonyuk azoknak, akiket az esztergomi Suzuki-gyárból éppen most bocsátottak el? És a munkáját és megélhetését elveszített többi embernek? A népek közösségének gondjai hirtelen az egyes magyar családok gondjaivá is váltak.

A missziós szerzetes szemszögéből azonban a dolog fordítva is igaz. A mi családjaink, kis közösségeink sorsa befolyásolja a nagy család, a népek családja sorsát. A karácsony pedig nemcsak Jézus születésének ünnepe, hanem azé a közösségé is, amelybe már az Üdvözítő is beleszületett: a családé. Vagyis egészen hibás gondolkodás az, amely a családok feloszlatásától várna valamilyen új társadalmi, gazdasági rendet. Nálunk, a Fülöp-szigeteken a családok nagyon összetartóak. Talán ez az oka annak, hogy a filippínó emberek vallásossága világméretekben is kiemelkedő. Különösen igaz ez, ha az „intézményes” vallásosságot tekintjük, például a templomba járást. Egészen biztos vagyok benne, hogy a karácsony előtti kilenc nap hajnali miséire óriási tömegek fognak elmenni idén is, pedig ezek a „kakasmisék” hajnali háromkor vagy négykor kezdődnek – még mielőtt a kakas megszólalna. Itt megvan az erős intézmény, a család, amely emberi alapértékekre és szoros kapcsolatokra épül, és így képes világnézetet közvetíteni. A többi intézmény, amelyek értékekre akarnak nevelni – például az iskola vagy az egyházközség -, megítélésem szerint a Fülöp-szigeteki valóságban is sokszor csődöt mondanak. De a családok élnek.

Jártamban-keltemben mindig mély benyomást tesz rám, amikor szegényes kunyhókon, sokszor hihetetlenül kicsi házakon látom a rengeteg kiteregetett gyerekruhát. Egy ilyen nagycsalád „kormányzása" nagy emberi érzékenységet igényel, hiszen az íratlan szabályokat csak szeretettel lehet alkalmazni. Ahol sokan, több generáció tagjai élnek együtt, ott kialakul az egymás megértése iránti érzék. Úgy is mondhatnánk: a harmónia keresése. Az ázsiai kultúrák mind a harmóniáról szólnak, ami voltaképp a kereszténység tanítása is. A család ennek, a világ mélyebb rendjének megnyilvánulása, éppen ezért a legtöbb ázsiai országban nagyon fontos. És „könnyebb” hinni Istenben, ha az ember otthonról megkapta a harmónia iránti érzéket. Persze az egyes országokban ez különbözőképpen nyilvánul meg. A Fülöp-szigeteken a keresztény hit, Isten személyes keresése olyan adomány, amely többlet a környező országokhoz viszonyítva. De a többi államra is igaz az, amit az Ázsiában működő hithirdetők már a misszió kezdetén fölismertek, hogy az ázsiai keresztény misszió legnagyobb reménye a családok ereje.

Minden évben egymillió filippínóval leszünk többen. Körülbelül ennyivel több gyermek születik, mint ahányan meghalnak. Ez ma központi probléma nálunk és egész Ázsiában. Ugyanakkor szigetvilágunkban a család intézménye a túlélés gazdasági garanciája is, vagyis nemcsak megszokás vagy esetleg „felelőtlenség” kérdése. Sok kritika éri az egyházat és a kormányt is, hiszen vannak, akik a kínaihoz hasonló „hatékony” családtervezést írnának elő. Ez viszont egy demokratikus országban aligha megoldható. Az egyház a természetes születésszabályozás módszerét támogatja.

A családok sokszor túlerőltetik magukat – én így fogalmaznám meg azt a jelenséget, amely a tömeges külföldi munkavállalásban nyilvánul meg. A cebui verbita egyetemen tavaly végzett építészek fele már elhagyta az országot. A filippínó munkavállalók kedveltek külföldön, mert európai jellegű vallásuk és az ország több száz éves gyarmati múltja miatt könnyen beilleszkednek Európában vagy Amerikában. Kiváló angol nyelvtudásuk és szakértelmük miatt az arab országok is tárt karokkal fogadják őket. A nagyarányú külföldi munkavállalás igazi oka – az európaiak kivándorlásától eltérően – nem az egyéni boldogulás, hanem a család segítése. A filippínó emberek külföldön szerényen élnek, és megtakarított pénzüket hiánytalanul hazaküldik a családnak. Csakhogy így hiányzik otthon az egyik vagy akár mindkét szülő, akiknek hazaküldött jövedelméből a gyermekek tanulhatnak, kicsit jobb ruhát vásárolhatnak, tájfun után kijavíthatják a családi otthont.

Sokszor megrendítő látvány fogad a repülőtéren. Gyermekeiktől sírva búcsúzó szülők, akik a családért vállalják a kemény külföldi munkát, amiben éppen a család hiánya a legnagyobb teher. És mire hazatérnek, felnőtt gyermekeik már nem érzik azt, ami miatt ők elmentek: a filippínó családi boldogságot. Hiszen nekik gyakorlatilag nem voltak szüleik… „Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra…” – énekelte Ady Endre. A karácsony sehol sem csupán felszínes érzelem, a karácsony üzenet. Arra tanít, hogy az emberiség alapközössége a család: az otthonok melegében és a népek történelmi sorsában egyaránt.