Fehérváry Jákó OSB

Szerzetesség és liturgia

A csillagos égről szerzett legszebb élményemet egy bencés barátomnak köszönhetem. Több mint tíz éve már, hogy elvitt magával új-mexikói monostorába, ahol élt. Távol a vezetékes víztől és áramtól, a közvilágítástól, a lakott településektől, a Chama folyó völgyében áll magányosan ez a vályogapátság, kétezer méter magasan, hatalmas vörös szikláktól, szikár növényzettől övezve.

A vibráló, autótülköléstől, petárdarobbanásoktól, szirénától zajos római éjjelekből csöppentem ide, a sivatagba, ahol az éjszakák egyszerre voltak végtelenül csendesebbek és elevenebbek, mélyebbek és éberebbek.

Szerzetesség és liturgia

Az ember és a közösség, amelyhez tartozik, sohasem kapcsolódik közvetlenül önmagához, a világhoz vagy épp a természetfeletti valósághoz. A közvetítés testi létünk, „testbe zártságunk” egyik fontos része, akár akarjuk, akár nem. A dolgokhoz, a valósághoz szimbolikus rendszerek együttesén keresztül érünk el: ez a kultúránk, amelyhez a nyelv, a rítusaink, a művészet, a szabályok, a tudomány és még sok egyéb tartozik.

Szerzetesség és liturgia

Egy, a szépségre különösen érzékeny plébános barátom mesélte, hogy egyik külföldi állomáshelyén igyekezett csinosítani a templom kissé szegényes, főleg művirágokra építkező virágdíszítését. Sekrestyését virágkötő tanfolyamra küldte, és ikebanákkal foglalkozó albumokkal ajándékozta meg. Nagy reményeket fűzött a jó szándékú, de kissé merev és egyszerű munkatárs fejlődéséhez. Aztán eljött az éjféli mise ideje, amikor barátom a bevonulás pillanatában szembesült a ténnyel: sekrestyése – minden megállapodásukat félretéve – az általa az esztétika csúcsának tartott művirággal tisztelte meg karácsony szent ünnepét.

Szerzetesség és liturgia

A templom a keresztény közösség, az Isten által egybegyűjtött nép otthona. Ez a gyülekezet azonban nem önmagában áll, hanem egy nagyobb közösség, az egyetemes egyház része. Az erre való utalás különösen is fontos az Eucharisztia liturgiájában, amikor egyszerre emlékezünk meg a római pápáról, az egyházmegye püspökéről, a papságról és az egész megváltott népről. A liturgikus ima helyi közösségeink életét tágabb összefüggésbe helyezi, Isten a világon szétszóródott valamennyi gyermekének társaivá avat bennünket, részeseivé tesz testvéreink istenkeresésének.

Szerzetesség és liturgia

A gyülekezetet, egyházat – ecclesia – befogadó épületet az ókeresztény korban domus ecclesiae-nek, a gyülekezet otthonának, házának nevezték. Az épület tehát másodlagos: a keresztény közösségnek ad otthont, tőle kapja nevét és formáját. Az emmauszi tanítványok történetében világosan látszik, hogy az Eucharisztia ünneplésére összegyűlt közösség lesz a feltámadt Krisztus jelenlétének kiváltságos helyszíne, ez a közösség alkotja „Isten házát”.

Szerzetesség és liturgia

A keresztény létmód egyik alapvető vonása az együttlét, a közösségi lét. Ez nem mellékes vonása hitünk megélésének, hanem annak magjához tartozik. A keresztény embereket összegyűjtő legfontosabb esemény a vasárnapi Eucharisztia ünneplése. Itt születik meg és itt születik újjá az egyház, de igaz ez minden olyan liturgikus alkalomra is, ahol az egyház nevében és az egyház szolgálattevőinek vezetésével Isten tiszteletére összegyűlnek a Krisztus- hívők. Az egyház nevét is innen kapja: egybegyűltek, egybegyűjtöttek közössége – ekklészia (a görög ekkaleó – összehívni igéből).

Szerzetesség és liturgia

A liturgiában szertartások útján közeledik hozzánk Isten s mi hozzá. Az ember rítusokkal alkalmazkodik, így alakítja magát az őt körülvevő környezethez, társadalomhoz, idejéhez, embertársához.

Antoine de Saint-Exupéry regényében a kis herceg és a róka beszélgetésének egy fontos momentuma kapcsolódik a rítusokhoz.

– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.

– Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.
Az idő végtelen folyamából a rítus hasít ki élhető és átélhető időket, teszi megszelídíthetővé és barátságossá azt, ami vad és idegen volna számunkra.

Szerzetesség és liturgia

A II. vatikáni zsinat óta szívesen nevezzük liturgiánkat ünneplésnek (celebratio). És valóban, a liturgia ünnepet teremt az életünkben.
Minden ünnep megtöri az idő kérlelhetetlen körforgását. Ilyenkor időt hagyunk arra, ami számunkra lényeges: Istenre, embertársainkra, akiket szeretünk, akikkel egy közösségbe tartozónak tudjuk magunkat. Figyelmünket olyan eseményekre fordítjuk, amelyek hitünk szerint döntő befolyással voltak életünkre, s amelyeknek még ma is érezzük hatását.