Elmer István

Beszélgetés Udvardy György püspökkel

Egy évvel ezelőtt vezették be, némelyek szerint kissé gyorsan az önkormányzati – egy idő óta: állami – iskolákban a kötelező, de szabadon választható hit- és erkölcstan, illetve a polgári erkölcstan oktatását. Felmenő rendszerben két osztállyal indult el – az elsőben és az ötödikben – az említett tárgyak tanítása. Egy év elteltével a tapasztalatokról kérdeztük Udvardy György pécsi püspököt, a püspöki konferencia hitoktatásért felelős megbízottját.

– Elsősorban nem a bevezetés gyorsasága okozott gondot, hiszen évekkel korábban szóba került már a hitoktatás elindítása, de nyitva maradt néhány olyan kérdés, amelyek gyakorlati megvalósítása nehézségekbe ütközött. Ezen ügyeket az év során nagyrészt sikerült megoldani.

Nagyszabású – elsősorban a vallási turisztika céljait szolgáló – beruházás-sorozat kezdődött a Pécsi egyházmegyében. Ennek egyik eleme az úgynevezett magtárépület, amely sokáig üresen állt a püspöki palota – egykori püspökvár – mögött. Jó ütemben folyik a helyreállítás, nemsokára látogatóközpontként nyílik a magtárban. A pincében étterem, bormúzeum kap otthont, s borkóstolással egybekötött rendezvények várják az érkezőket. A felső szinten – a padlástérben – kétszáz fős konferenciatermet alakítanak ki, kisebb tanácskozóhelyiségekkel kiegészülve. A tervek szerint az épület év végén nyitja meg kapuit.

A magtártól – az ősi pincerendszer részeként – alagút vezet a püspöki kertbe. A jövőben a gyönyörű, növényritkaságokat rejtő kert is látogatható lesz. Az alagutat a kommunista időkben Cserháti József püspök – a maga sajátos humorával – Texas bárnak nevezte el. Ha ugyanis illetéktelen fülektől – tehát lehallgatókészülékektől – mentesen kívánt megbeszélni valamit, a „Texas bárt” választotta, ahová a kommunista hatóságok nem telepítettek mikrofonokat. Az alagutat is megnyitják a látogatók előtt, s olyasfajta enteriőrrel rendezik be, amely a régi, eredeti pinceidőkre emlékeztet.

Beszélgetés Csóka János pálos tartományfőnökkel a természetfölötti tapasztalat és a józan ész összecsengéséről

A magyar pálos rendtartományban húsz szerzetes él, kolostoraik öt helyen találhatók: Pécsett, itt működik a tartományi központ, Budapesten, a Gellért-hegyen, Márianosztrán, Pálosszentkúton és az idei évtől az erdélyi Hargitafürdőn. Bátor Botond tartományfőnöki idejének lejárta után a közösség Csóka János atyát választotta meg vezetőnek a következő három évre. János atya június 1-jével vette át hivatalát. A negyvenéves szerzetes 1974-ben Salgótarjánban született, orvos-gyógyszerész szülők gyermekeként. Tizenegy éves korában költözött a család Budapestre. János atyával folytatott beszélgetésünket életútjának alakulásával kezdtük.

– Az általános iskolai tanulmányait már Budán, a Szent Imre városban fejezte be.

– Szüleimmel és két testvéremmel a Karolina úti kápolnába jártunk vasárnaponként, ahol Györgydeák Márton, illetve Sárvári Ferenc szolgált abban az időben. Az Érem utcai Dolgozók Gimnáziumának nappali tagozatán végeztem középfokú tanulmányaimat. Ennek az iskolának volt egy nagy előnye: alacsonyabb átlaggal is fölvették a diákokat. Nem számítottam ugyanis jó tanulónak.

Az elmúlt napok viharos időjárása után békés délután köszönt ránk, amikor megérkezünk Tihanyba. A víz türkiz színben játszik a kora esti fényben. Alkony közelít. Békés, nyugodt, befogadó. Korzenszky Richárd atya az apátság előtt, a mellvédnek támaszkodva szemlélődik ebben a nyugalomban. A természet és a szerzetesi lélek egymásra talál. Harmónia. A fiatalos arcon az élet derűje. Nem akarom elhinni, hogy Richárd atya, tihanyi perjel aranymisés. Meglátogatjuk az apátságban élő, századik évében járó édesanyját, majd a megsűrűsödött érzelmi hangulatban ülünk le beszélgetni. Az ablakon át a messzeségbe látni, lélekkel a mindenségbe.

– Richárd atya, mit jelent Önnek az otthon, milyen indíttatást kapott a kapuvári családi házban?

– Az otthon számomra mindig a biztonságot jelentette. A szülőket. Apám elképzelhetetlen volt édesanyám nélkül, s édesanyám elképzelhetetlen volt apám nélkül. Nővérem húsz hónappal volt idősebb nálam, egyik öcsém hat évvel, másik tizenkét évvel fiatalabb nálam.

1955-ben kerültem a pannonhalmi gimnáziumba, attól kezdve már csak látogatóba jártam haza, de az otthon – édesanyám révén – mind a mai napig megmaradt. Az otthoni légkörben természetes volt számunkra a szabadság, ezzel együtt fegyelem és őszinteség uralkodott.

Szüleim természetes módon gyakorolták vallásukat, rendszeresen, együtt jártunk templomba, de nem állíthatom, hogy hivatásom onnan fejlődött ki. A közös asztal a család együvé tartozását fejezte ki. Állatorvos édesapám mindig úgy intézte a munkáját, hogy ebédidőre hazaérjen. Volt olyan időszak, amikor az ebédlőasztalnál négy nemzedék ült együtt: dédapám, anyai nagyszüleim, szüleim és ott voltunk mi, gyerekek.

Beszélgetés a hazai Ferenc-rend új tartományfőnökével, Dobszay Benedek atyával

A közelmúltban választották meg a hazai ferences rendtartomány új provinciálisát a harminckilenc éves Dobszay Benedek atya személyében, aki hat évig vezeti a legnépesebb magyar szerzetesközösséget. A ferences tartománynak száztizenegy tagja van, illetve három jelöltje. Tizenhárom magyarországi helyszínen találkozhatunk velük, illetve Kárpátalján alapítottak kolostort. Egy-két helyütt olyan intézményt működtetnek, ahol még nem élnek folyamatosan ferencesek, így például Pécsett. Mostanában került szóba egy ottani rendház alapítása, illetve Jászberényben tervezik egy szakiskola átvételét, pillanatnyilag még állandó ferences jelenlét nélkül. Benedek atyával folytatott beszélgetésünkben szóba kerül eddigi életútja, illetve az, milyen elképzelésekkel vette át feladatát.

Beszélgetés a pótcselekvésekről és a kreatív kisebbségről a húsz éve fölszentelt Bíró László tábori püspökkel

A pécsi székesegyház plébánosát 1994. május 21-én, pünkösd szombatján szentelték püspökké a kecskeméti öregtemplomban. Bíró László rövid kalocsa–kecskeméti szolgálata után 1995-től a Központi Papnevelő Intézet rektora lett, majd 2009-ben kinevezték katonai ordináriussá. Szentelésekor, Kecskeméten emlegették, hogy az öregtemplomban egy alkalommal szenteltek már püspököt, Révész Istvánt, a második világháború előtt. De arra senki nem gondolt, hogy Révész püspökhöz hasonlóan Bíró László is tábori püspökként szolgál később.

– 1994-ben a rendszerváltozás kezdeti idejét éltük. Püspök atya, hogyan emlékezik vissza azokra az időkre, milyen gondolatokkal, érzésekkel fogadta a társadalmi-politikai átalakulást? Igaz, püspökké szentelésére néhány nappal az első szabadon választott magyar kormány és parlament bukása után került sor.

– 1994 tavaszán még tartott az eufória, a felszabadulás öröme, amit 1989 májusában a pécsi taizéi találkozón éreztem meg. Akkoriban Cserháti József pécsi püspök titkáraként szolgáltam. Azt is mondhatnám, az ifjúsági találkozó az első vesperása volt a rendszerváltásnak. Sokan úgy élték meg, ez jelentette a változások első eseményét, amikor több tízezer fiatal jött össze Pécsett Roger Schütz testvér és a taizéi közösség hívására.

Akkor már érezhető volt a szabadság. Az iskolaigazgatók készségesnek mutatkoztak, minden intézmény előzékenyen közreműködött Pécsett és Pécs környékén a találkozó sikeres lebonyolításában. S egészen 1994-ig tartott a fölszabadultság érzése.