Elképzelte-e már a kedves Olvasó Salomé táncának környezetét? Vajon milyen lehetett az épület, amelyben Keresztelő Szent János sorsát megpecsételték? Talán csak egyszerűen egy nyitott fedélszékes, mestergerendát szabadon hagyó terem lehetett?
A Magyar nyelv értelmező szótára szerint az allegória „elvont eszmei fogalomnak érzékelhető alakban, világos képben való kifejezése, jelképes megszemélyesítése”. Azaz például emberi alakok formájában közöl egy-egy (elvont) fogalmat.
Az első pillantásra nehezen értelmezhető jelenetet láthatunk a mellékelt reprodukción: baldachin előtt Krisztus testét kezében tartó, áldoztatásra készülő papot, előtte pedig (gazdája társaságában) szamarat. Nem egy egyházellenes műről, hanem a Padovai Szent Antal csodájáról lesz szó.
Sorozatunk legutolsó írásában a Keresztény Múzeum Régi Képtárának csataképeit mutattuk be. A most tárgyalandó téma kötődik az előzőhöz, hiszen az ókor sem volt mentes dicső haditettektől…
Bizonyára sok olvasónk ismeri a sevillai születésű Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (1599-1660) híres festményét, Breda kulcsainak átadását. A művet a madridi Prado őrzi, ám (kompozícióját tekintve) hasonlóval az esztergomi Keresztény Múzeum is dicsekedhet. Sőt, ez a mű még régebbi is…
Írásainkban visszatérő vendégként köszönthetjük az osztrák Franz Anton Maulbertschet. A Műcsarnok 1930-as őszi tárlatán az ő neve alatt állítottak ki egy, a Szent Családot Szent Anna társaságában bemutató festményt. Ám a későbbi kutatások igazolták, hogy a festmény Felix Ivo Leicher (1727- 1812) alkotása.
György Kappadókiából származott, katonaként Diocletianus császár (Krisztus után 284-305) szolgálatába lépett. A keresztényüldözés kitörésekor már magas rangú tisztként osztotta szét vagyonát a szegények között.
A múzeum gyűjteményét bemutató sorozatunk eddigi írásaiban már többször rávilágítottunk arra, hogy az egyházi gyűjtemény nemcsak vallásos műtárgyakat őriz. Ebben a számunkban a régi képtár zsánerfestményeiről ejtünk néhány szót.