Dolhai Lajos

A papság évének legfontosabb célja, hogy papjaink elmélyítsék és tökéletesítsék hivatástudatukat, és így szolgálatuk egyre hatékonyabbá váljék. Nagy áldás lenne az egész egyház számára, ha a papok és a katolikus hívek is újra felfedeznék a papi hivatás értékét. Remélhetőleg mindnyájunkat segít ez az esztendő abban, hogy a hit fényében, hívő emberek módjára gondolkodjunk a papi hivatásról.

A felszentelés révén minden pap tagja lesz az egyházmegye papi közösségének, a presbitériumnak. „Az apostoli szeretet, a szolgálat és a testvériség kötelékébe kerül” (vö. Lumen Gentium 28), amely a püspök vezetésével együtt építi a helyi egyházat.

A papok Krisztus megváltó küldetésének részesei és folytatói, hiszen ő mondta: „Amint engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket” (Jn 20,21). Ez azt jelenti, hogy a szentelés által a papok hasonlókká lesznek Krisztushoz, és mintegy az ő személyében tevékenykednek, Krisztus „élő eszközeivé” válnak. Ha a küldetés tartalmát vizsgáljuk, akkor ez Krisztus egész küldetésének folytatását jelenti.

Talán mondanunk sem kell, hogy papjaink csak a Szentlélek segítségével, az ő erejében (vö. Lk 4,14) képesek hivatásuk és küldetésük teljesítésére. Erre utal már a papszentelési szertartás legfontosabb imádsága is, amelyben a „szentség Lelkét” kérjük a szentelendők számára.

A trentói zsinat tanítása szerint a papszentelés első hatása az eltörölhetetlen jegy, amely végérvényesen lefoglalja a felszenteltet Krisztus és az egyház szolgálatára. Ezért akit egyszer felszenteltek, pap marad mindörökké, még akkor is, ha nem teljesít papi szolgálatot, hiszen a pap az apostol tanítása szerint „Isten emberévé” (2Tim 3,17) lesz.

A papság lényegét a Biblia alapján a címben említett három kulcsfogalomhoz kapcsolódóan lehet legrövidebben megvilágítani. Mind a három fontos: egyiket sem szabad kiemelnünk a másik kettő rovására. Mindegyik jelentős a papi identitás kialakulása és megőrzése céljából.