Devecseri gyerekek Egerben
Kikerültek a nyomasztó környezetből a vörösiszap-katasztrófa után
Megilletődött gyerekcsapat áll az egri püspöki palota dísztermében. A devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola harminchat diákja és négy tanára vár Ternyák Csaba egri érsekre. A gyerekeket a Katolikus Karitász utaztatta ide. Velük jött a veszprémi egyházmegyei igazgató, Zagyva Richárd, Écsy Gábor atya országos igazgató és Árvai Ferenc egri egyházmegyei igazgató is.
Az érsek érkeztével egy perc alatt semmivé foszlik a gyerekek és kísérőik elfogódottsága, a főpap köszöntője ugyanis tudományos ismeretterjesztő, mesés, történelmi és egyháztörténeti elemeket vegyít, ügyesen leköti hallgatói figyelmét. Ezt követően oldottan, minden protokoll nélkül beszélgetnek egymással a jelenlevők.
Czeidli József, a devecseri gyerekek egyik kísérőtanára mondja: „Óriási lelki hozadéka van ennek a kirándulásnak. A gyerekek kikerültek abból a környezetből, amely már fél éve nyomasztja őket.”
Óriási, egyenként is falunyi embernek otthont adó panelházak tövében zajlik az élet Újpalotán. Némelyik házat felújították már, színesen csillognak a tavaszi délutánban, sok épület azonban panelszürke még, jobb időket vár. Az 1960-70-es években épült lakótelepre – természetesen, hiszen kommunizmus volt – nem terveztek templomot. A lélekszám akkoriban a duplája volt a mostaninak: nyolcvanezer. Jóval a rendszerváltás után, 2006-ban rakta le Erdő Péter bíboros az újpalotai templom alapkövét, és két évvel később, 2008-ban szentelték fel a lakótelepi környezethez küllemében okosan alkalmazkodó, természetes anyagokból készült, méltóságot, biztonságot és nyugalmat hirdető templomot. Az Urunk színeváltozása Boldog Salkaházi Sára-plébániatemplom jól érzékelhetően beleszervült a lakótelepbe.