„Ki kell lépnünk a templom falai közül!”

 

– Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet! Hirdessétek az evangéliumot, és kereszteljétek meg őket! – mondta Jézus. A lakótelepen ez egészen különleges küldetés, mert egy-egy házban annyian laknak, mint egy faluban – és itt rengeteg ház van. Összesen negyvenezren élnek a telepen, és egyetlen plébánia, a miénk van a városnyi népre. Nagyon nehéz az emberek lelkét megérinteni. Össze vannak zsúfolva – közel egymáshoz, mégis távol. Az itteni emberek végtelenül bezárkózottak. Ugyanakkor, mint minden ember, ők is erősen vágynak arra, hogy szeressék, megszólítsák őket. Nagyon kicsi a mozgásterük: a lakás, a munkahely és a bolt közötti háromszögben élnek. Ami ezeken kívül esik, azt nem nagyon ismerik. Hiába volt országos hírverés, amikor felépült a templomunk, rengetegen vannak a lakótelepen, akik nem is tudják, hogy van itt egy templom. Ezért a misszió itt többek között azt jelenti, hogy valamilyen formában mégiscsak eljussunk hozzájuk. Leginkább a helyi médián keresztül tudjuk elérni őket, amely a XXI. század egyik legfontosabb missziós eszköze. Minden templomi programunkat közzétesszük a helyi újságokban, a kábeltelevízióban, és elkészítettük a plébánia honlapját is. A legjobban bevált módszer azonban az, amikor az egyik hívő hozza a másikat. Talán kártyanaptárakat készítenünk sem volt haszontalan a plébániánkról: ezeket óvodákban, iskolákban, bankokban szórtuk szét. Ám minden második ember, aki keresztelőt, esküvőt, temetést jön intézni, az az internetről szerez tudomást rólunk.

A templom alatt van egy hatalmas urnatemetőnk. Ahogy az egyik hívőnk fogalmazott: a holtak hozzák az élőket. Meglepődtem – mosolyodik el Gyula atya -, és erősen elgondolkoztam azon, hogy ez mit jelent. Aztán megértettem. Az emberek szeretik a nyugalmat, a biztonságot, a békességet. Egy templom urnatemetőjében mindezeket megtapasztalhatják. És ha eljön a rokon a sírhoz, a templomba belépve, akár akarja, akár nem, valamiképpen kapcsolatba kerül Istennel, az egyházzal és a keresztény közösséggel. Mielőtt ez a templom felépült, a művelődési házban miséztünk, oda százhúszan jártak. Itt a két vasárnapi szentmisén és a szombat esti előmisén öt-hatszázan vannak összesen.

A lakótelepen sok idős ember él, a templomba azonban jó néhány fiatal család jár a gyerekekkel. Tavaly elindítottuk a házashittant. Sokan mondták, hogy jönnének, de nem tudnak, mert nincs kire hagyni a gyerekeket. Aztán ez is megoldódott: felváltva vigyáznak egymás gyerekeire. Ami templomunk az újpalotai „családi ház”, a lakótelep szíve. Nemcsak most, a család évében, hanem a felépülte óta folyamatosan. Ez a ház a miénk: idősek, középkorúak, fiatalok, mindannyian egy családhoz, Jézus családjához tartozunk. Ahhoz, hogy bárkit is megszólítsunk, missziót végezzünk, elsősorban nekünk kell hiteles keresztény életet élnünk. Ne csak a templomban legyünk keresztények, hanem a mindennapokban is. A templom közössége tudja, hogy a lakótelepen élők többsége kevéssé ismer bennünket. Ezért gyakran szervezünk külső programokat. Ma már hagyománynak számít, hogy nagyböjtben keresztutat járunk a lakótelepen.

Tavaly az udvaron dolgoztunk. Odajött egy idős néni, és megkérdezte, mikor van gyóntatás. Mondtam neki, hogy a szentmise előtt. Szomorúan hazaindult volna, de bennem megszólalt egy hang, ezért behívtam az irodába. Nem árulok el vele gyónási titkot: kiderült, hogy hetven évvel azelőtt gyónt utoljára. Ez nagyon megütött. Azt hiszem, ha én akkor elküldöm, talán soha nem gyónt volna. Nagyon jól érzem magam itt. Érzem, hogy az Úristen szeret – és hát az emberek is szeretnek. Bármikor, bármire kértem a híveket, mindig teljesítették. Itt olyan könnyen megy minden! Béke van bennem. Ez nem jelenti azt, hogy az embernek nincsenek kísértései, rossz napjai, itt sem tökéletes minden. De én teljes, boldog életet élhetek itt.

Újra és újra ki kell lépnünk a templom falai közül. Az egyháznak nemcsak a vallást, hanem a kultúrát is terjesztenie kell. Ebben kitűnő szövetségeseket találtunk a lakótelepen, együttműködünk a művelődési központtal: mi hirdetjük az ő programjainkat, ők a mieinket. Minden olyan rendezvény, amely a templom környékén történik, alkalom arra, hogy bárki bejöhessen a templomba. A rózsafüzér-zarándoklat mintájára saját zarándoklatot szervezünk a lakótelepen és a lakótelepért. Továbbá szeretném megszervezni a lakótelepi plébániák találkozóját. Ilyen még nem volt! Ha összehozzuk, azzal talán hagyományt teremtünk – Gyula atya szavaiból árad a lelkesedés.

Fotó: Dippold Pál