Négy évtizede a gregorián szolgálatában

Az együttest 1970-ben alapította az MTA Zenetudományi Intézetének két tudományos kutatója, Szendrei Janka és Dobszay László, Rajeczky Benjamin zenetörténész, ciszterci szerzetes támogatásával. Céljuk a gregorián és hozzá közel álló polifon művek hangfelvétele és koncertszerű előadása volt, hogy minél szélesebb körben megismertessék és megkedveltessék a középkor zenéjét. Első lemezük 1974-ben készült el, és néhány hét alatt százharmincezer darab kelt el belőle; a további felvételek is több tízezer példányban jelentek meg. Eddig ötvennégy hanglemezük látott napvilágot, melyek idehaza és külföldön is nyertek díjakat. A kórus számos koncertet adott különböző európai országokban, valamint Libanonban. A Schola Hungarica felvételein szisztematikus éneksorozatot rögzített, a mai kutatás középpontjába került középkori kéziratoknak megfelelően. Lemezeik többsége bekerült sok nyugati egyetem tananyagába is, repertoárjuk tudományos szempontból is szinte kizárólag első közlés. Ama használatban lévő műfajokon, darabokon túl a XVI. század óta használaton kívül került gregorián tételek is nagy bőségben szerepelnek a hanglemezeiken. A műfaji gazdagságon túl a magyar, osztrák, cseh, angol, német, francia, itáliai kódexek darabjai egyedülálló módon és gazdagságban adnak képet a középkori helyi hagyományokról, egyházmegyék, szerzetesrendek, országok, régiók zenei anyagáról. A kórus repertoárját kiegészítik a korai többszólamúságból vett tételek, de olykor későbbi korok zenéje is. A gregoriánt ma világszerte egyházi férfikarok adják elő, vagy pedig vegyes összetételű, szólistákból álló kamaraegyüttesek. Az újabb történeti kutatások rámutattak, hogy a tisztán férfihangokból álló kórus a középkorban ritka volt: a hangzást legtöbb helyen a férfi- és gyermekhangok keveredése határozta meg; de a gregorián jelen volt a női liturgikus közösségek gyakorlatában is. A férfi, gyermek és női hangok váltása vagy kombinációja igen alkalmas a különféle műfajok jellegének kidomborítására. Így az együttes három, egyenként tizenkét-tizenöt tagú (férfi-, női és gyermekkari) részleggel dolgozik. A Schola Hungarica előadási ideálja: a világos hangzás, élénk tempók, a zenei forma érvényesítése a fő és mellékhangok határozott megkülönböztetésével, a frázisok és zárlatok finom rendjének kialakításával. Mindez a kódexek elemzésén, a régi egyszólamú énekkultúrák tanulmányozásán, ugyanakkor művészi inspiráción alapul. A Schola Hungarica ezzel a történelmi hitelesség kibővített értelmezését valósítja meg, számot vetve a gregorián évezredes történelme alatt kialakult sokféleségével. Bár a „schola” elnevezés elsősorban történelmi hátterű, az együttes több értelemben is iskola. Fontos és kölcsönösen hasznos volt kapcsolata a hosszabb-rövidebb ideig velük énekelt zeneszerzőkkel (többek között Kurtág Györggyel, Jeney Zoltánnal, Vidovszky Lászlóval), továbbá olyan újító szellemű előadói társaságokkal, mint az Új Zenei Stúdió, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Amadinda ütőegyüttes, a 180-as csoport. Ezenfelül a negyven év során a kórusban mintegy kétszázötvenen fordultak meg, így sok, különféle tanultságú énekes dolgozott együtt. Az itt szerzett tapasztalatokat a jelenlegi és volt tagok nemcsak általános zenei munkájukba építhették be, hanem sokan felhasználhatták azokat saját irányítású – vagy éppen alapítású – énekkaruk, liturgikus szkólájuk nevelésében, irányításában. Közülük többen (Winnington-Ingram Johanna, Héja Benedek, Kocsis Csaba, Merczel György, Mizsei Zoltán, Soós András) vezényeltek az alapítók mellett a mostani, jubileumi hangversenyen is. Szinte valamennyien katolikus kórusok vezetői, hárman pedig a Zeneakadémia egyházzenei tanszakának tanárai. Az együttes remélhetően a következő évtizedekben is végezheti magas színvonalú munkáját, elősegítve, hogy egy tőlünk történelmileg már távol álló zene esztétikai jelenvalóságot nyerjen, s minél inkább betölthesse az egyház által elrendelt szerepét a liturgiában is.

(A jubileumi koncert az MR3-Bartók rádióban meghallgatható június 16-án, 13.17 órakor.)