Isten üzenetének új közvetítői

A felszentelendőkhöz, Berkes Péter és Felkert Zsolt papnövendékekhez szólva a főpásztor a diakónusi (szerpapi) szolgálat feladatairól, kötelességeiről beszélt. A diakónus feladata a szolgálat, amely soksok alázatot követel, sok kötelességgel és kevés joggal jár együtt, mégis sok öröm forrása is, ami majd a pappá szentelésben teljesedik ki – mondta az érsek. A diakonátus a papi rend legalsó fokozatát jelenti, ugyanakkor kozmikus távlatokat nyit meg a felszentelt életében: általa több lesz, más lesz, mint előtte volt. A diakónus szolgálatával nem saját magát adja, hanem az isteni üzenetnek válik közvetítőjévé. Munkáját a holdhoz lehetne hasonlítani, amely éjszakánként a nap fényét tükrözi a Földre. Ugyanakkor a diakónus nem csupán tükörszerűen „veri vissza” a Nap fényéhez hasonlítva Krisztus igéit, hanem magáévá téve, lelkén átsugározva közvetíti az evangélium tanítását. Reményik Sándor Akarom című versének gondolatait állította példaként a szentelendők elé: „Akarom: fontos ne legyek magamnak / A végtelen falban legyek egy tégla, / Lépcső, min felhalad valaki más… /… Legyek a drót, min üzenet megy végig…” Majd Váci Mihály Eső a homokra című költeményét idézve intette őket a munka iránti alázatra: amint az eső a földbe hullva kutakká egyesül a mélyben, és sokaknak szomját tudja majd oltani vizével, ők is úgy igyekezzenek lelki táplálékot adni a rájuk bízottaknak. Végül a főpásztor hozzátette: a felszentelendők mindketten példamutató növendékei a szemináriumnak, főduktori és asszisztenciavezetői tisztséget töltenek be a közösségben, s öröm, hogy ezennel a felszentelés által a papi rend tagjaivá fogadhatja őket. Majd a Mindenszentek litániája után a főpásztor a diakónusok kezébe adta a Bibliát, amelynek igéit hirdetniük kell.