A recski büntetőtábor megszűnésének 60. évfordulójára
Ma sincs még hivatalos névsoruk azoknak az internáltaknak, akiket 1950 júliusa és 1953 szeptembere között tartottak fogva az ÁVH recski munkatáborában. A „nemkívánatos személyek” vagy „fasiszta reakciósok” maximális létszáma ezerháromszáz–ezerhatszáz fő között mozgott a titkos, mindentől elzárt magyar Gulagon, ahol kegyetlen volt a bánásmód, s ahol az őröknek nem kellett elszámolniuk foglyaikkal. A fogva tartásnak az volt a célja, hogy gyér élelmezés mellett, a kőbányában végzett napi tíz-tizenkét órás kemény munka hatására elpusztuljanak az emberek. Akinek nem volt valamilyen vallási, nemzeti vagy a „csak azért is” indulat tüzelte belső tartása, az rendszerint nem élte túl a recski megpróbáltatásokat.
1951 februárjától ugyancsak az ÁVH „kezelésében nyitotta meg kapuit” a tiszalöki, majd a kazincbarcikai, a bernátkúti és a sajóbábonyi tábor.
A Mátra hegység recski völgyre néző északi oldalán kanyargó úton közeledem az egykori tábor helyén kialakított nemzeti emlékhely felé. A fák között napsugarak és egy tárogató hangja szűrődik át. A fájdalmas dallam emlékeztet a halálba küldött, megkínzott, megnyomorított rabokra, akik közül ma már csak tizennyolcan élnek. A még járóképes idős emberek közül néhányan személyesen is részt vettek a tábor felszámolásának hatvanadik évfordulójára rendezett megemlékezésen.