Ima a szív tisztaságáért

Teret és időt ölelt át az imádság szeptember 21-én Budapest, valamint tizenkét honi és három határon túli város között, amikor a zsúfolásig megtelt katolikus templomokban fiatal és idősebb hívek a tiszta szerelemért, a szív tisztaságáért fohászkodtak, és házaspárok tanúságtételét hallgatták.

Mária Rádió

Hat éve Magyarországon

Hálaadó szentmisével emlékeztek meg a Mária Rádió magyarországi megszólalásának hatodik évfordulójáról január 15-én Budapesten.

A gyaloglás időtlen ritmusa

Pálos zarándoklat a márianosztrai kegykép évfordulóján

Több mint háromszáz gyalogos zarándok kelt útra az elmúlt hét utolsó napjaiban, hogy rövidebb-hosszabb útvonalon eljusson Márianosztrára, a kegykép háromszázadik évfordulójának október 9-i búcsúnapjára.

Bódvalenke balladája

A kultúrateremtés küzdelmei és eredményei egy borsodi faluban

Kunhegyesi Ferenc festményén a cigány Krisztus mögött felismerhető a bódvalenkeiek összes félelme, nyomorúsága, kiszolgáltatottsága
Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű, alig kétszáz lelkes települése Bódvalenke, e borsodi falu. A világtól elzárt, remény és kilátások nélkül élő, apátiába süllyedt lakóinak hétköznapjaiban két évvel ezelőtt megváltozott valami.

Áldás és üzenet

Magyar család – Józsa Judit szoborcsoportja

Bensőséges ünnepség részesei lehettek azok a családok, hazai és külföldi érdeklődők, akik december 30-án, Szent Család ünnepén a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomba látogattak.

Rózsamenet

Életvédő zarándoklat Budapesten

Több száz hazai, valamint lengyel, szlovák, ukrán, román, osztrák, olasz, svéd és angol zarándok színes menete hívta fel magára a figyelmet Budapest utcáin december 28-án, aprószentek ünnepe délutánján.

A hétköznapok ünnepe

Új templomtorony Tárnokon

A Pest megyei Tárnok nagyközség apraja-nagyja különleges látványosság megtekintésére gyűlt össze október 19-én, a kora délelőtti órákban.