A hétköznapok ünnepe

A feszült figyelmet, pontosságot igénylő, de a szakemberek számára mégiscsak mindennapi építőipari tevékenységre kíváncsi emberek várakozása érthető volt, mert ekkor áll újból helyre a több évszázad óta megszokott ófalui utcakép. Ekkor emelték ugyanis vissza a Rózsafüzér királynéja tiszteletére szentelt templom felújított toronysisakját.

 Az 1725-ben alakult plébániai közösség az addigi fatemplom helyett 1731-ben épített új templomot magának – emlékeztet a régi időkre Ábel József, az egyházközség világi elnöke. A XIX. század elején elkészült torony favázát mára már kikezdte az idő. Félő volt, hogy a templomhajó irányában megdőlt keresztet, egy nagyobb vihar ráborítja az épületre, ami beláthatatlan károkat okozott volna a tetőszerkezetben. Később kiderült, hogy a központi, úgynevezett császárgerenda is teljesen elkorhadt. Miután a Székesfehérvári egyházmegye főépítésze a teljes felújítást javasolta, a közösség az egyházmegye és az önkormányzat támogatásával nekilátott a munka megszervezésének. Ócsai Sándor toronyépítő mestert bízták meg az új, vörösréz lemezes toronysisak elkészítésével, amely mindenki megelégedésére a kitűzött határidőre meg is épült.

A türelmesen várakozó fiatalokat és idősebbeket zsíros kenyérrel és meleg teával kínálták az utcabeliek. Az összesereglett emberekkel beszélgetve megtapasztaltam, hogy itt építőipari tevékenységnél többről van szó. Amikor a hatalmas daru megmozdította az addig földön pihenő tornyot, elnémult a tömeg, megálltak a járművek, az áhítat csöndje ereszkedett a fák lombja közé, nem hallatszott a madarak hangja sem… és akkor megszólaltak a harangok. Az öregemberek összekulcsolták kezüket, könny szökött az asszonyok szemébe, s egymásba kapaszkodott anya és leánya. Az ünnepi hangulatban mindenki a lassan magasba emelkedő toronyra szegezte tekintetét. Oda, ahonnét keresztjével eljövendő évszázadok nemzedékeinek mutatja majd a helyes utat. Mert a közösségi összefogás szép példáját hirdetve – ahogy Szolnoki Gábor polgármester fogalmazott – „a toronyban ott vannak az egyre fogyatkozó őslakosok mellett azok a betelepülő családok is, akik ebben a csaknem tízezres lélekszámú nagyközségben találtak új otthonra”.

Fotó: Cser István