Baranyai Béla

Ame­ri­kai film­drá­ma (1988)

Ma­nap­ság egy­re in­kább kezd­jük meg­be­csül­ni, és ha le­het, meg­őriz­ni a kis­kö­zös­sé­gek ha­gyo­má­nyos ér­té­ke­it, szem­ben a tár­sa­da­lom min­dent egy­be­mo­só ha­tá­sa­i­val. De mi van ak­kor, ha egy kis­vá­ros la­kos­sá­ga olyas­va­la­mit tart erény­nek, ami ki­re­kesz­tő és em­ber­te­len? Már­pe­dig a hat­va­nas évek Ame­ri­ká­já­nak egyik fe­lén fon­tos vív­mány volt, hogy a fe­ke­ték és a fe­hé­rek nem et­tek egy asz­tal­nál, nem lak­tak ugyan­ott, és csak ak­kor érint­kez­tek egy­más­sal, ha fel­tét­le­nül kel­lett. Alan Parker film­jé­ben a dé­li por­fé­szek la­kói sze­mé­ben az el­tűnt fi­a­ta­lok után ku­ta­tó két FBI-ügy­nök (Willem Dafoe és Gene Hackman) csu­pán az észa­ki több­ség aka­ra­tát rá­juk erő­sza­ko­ló li­be­rá­li­sok kép­vi­se­lői. S bár a nyo­mo­zók las­san be­cser­ké­szik a bű­nö­sö­ket, te­vé­keny­sé­gük nyo­mán ki­tör a há­bo­rú a fe­ke­ték és a fe­hé­rek kö­zött. És a Mis­sis­sip­pi lán­gok­ban áll.

Ma­gyar ze­nés film (1965)

Mi a kü­lönb­ség a ha­zug­ság és a na­gyot­mon­dás kö­zött? Míg előb­bi le­rom­bol­ja a bi­zal­mat és meg­mér­ge­zi a vi­lá­got, ad­dig utób­bi szí­ne­seb­bé te­szi, így se­gít­ve elő a mű­vé­szi al­ko­tás­hoz nél­kü­löz­he­tet­len fan­tá­zia ki­bon­ta­ko­zá­sát. Egy öreg­em­bert fag­gat­nak ivó­cim­bo­rái a korcs­má­ban: „Csak azt mond­ja el, Há­ry bá­tyó, ho­gyan fog­ta el a nagy Na­pó­le­ont!” És az öreg er­re nem azt vá­la­szol­ja, hogy „hát se­hogy”, ha­nem be­le­kezd a me­sé­lés­be, mely­ben Fe­renc csá­szár épp­úgy fel­buk­kan, mint a fi­a­tal Má­ria Luj­za her­ceg­nő. Ko­dály Zol­tán a va­ló­sá­got ki­dí­szí­tő ob­si­tos­ról szó­ló dal­já­té­ka ez­út­tal Szinetár Mik­lós ren­de­zé­sé­ben csen­dül fel. A fő­sze­rep­lő Szir­tes Ádám és Tordai Te­ri mel­lett meg kell em­lí­te­ni Melis György és Gom­bos Éva ne­vét is, hi­szen a fő­sze­rep­lők­nek ők köl­csön­zik ének­hang­ju­kat. Ez pe­dig egy dal­mű ese­té­ben igen­csak fon­tos.

Ma­nap­ság már an­­nyi a gon­dunk és a ba­junk, hogy alud­ni sem tu­dunk tő­lük. Ad­dig biz­to­san nem, míg meg nem old­juk őket. Ha pe­dig va­la­kit a lel­ke nem hagy nyu­god­ni, an­nak két vá­lasz­tá­sa van: vagy or­vo­sol­ja a prob­lé­mát, vagy be­ad egy erős al­ta­tót a lel­ki­is­me­ret­ének.
Christopher Nolan Ál­mat­lan­ság cí­mű film­jé­ben Eckhart és Dorner (Al Pacino) ügy­nö­kök azért utaz­nak egy alasz­kai kis­vá­ros­ba, hogy el­fog­ják egy gyil­kos­ság el­kö­ve­tő­jét. De nem csak ezért fáj a fe­jük. A Bel­ső El­len­őr­zés ugyan­is vizs­gá­la­tot foly­tat el­le­nük, mi­vel elő­ző ügyük­ben ha­mi­sí­tott bi­zo­nyí­ték­kal si­et­tek az igaz­ság­szol­gál­ta­tás se­gít­sé­gé­re. Egy ak­ció so­rán már majd­nem kéz­re ke­rí­tik a tet­test, ám Dorner — vé­let­le­nül? — le­lö­vi Eckhartot, ami­nek a gyil­kos (Ro­bin Williams) is ta­nú­ja lesz. A nyo­mo­zó et­től kezd­ve nem tud alud­ni. Egy­részt azért, mert kí­noz­za a lel­ki­is­me­re­te, más­részt, mert a tet­tes fo­lya­ma­to­san zsa­rol­ja. Rá­adá­sul ál­lan­dó­an vi­lá­gos van. Ott ugyan­is eb­ben az idő­ben so­ha nem nyug­szik le a nap.

Né­met ro­man­ti­kus víg­já­ték (2007)

A celebek üres és fel­fújt vi­lá­gá­nál csak egyva­la­mi ros­­szabb: a bul­vár­saj­tó, amely fá­rad­ha­tat­la­nul tu­dó­sít­ja nem is cse­kély ol­va­só­tá­bo­rát a sztá­rok éle­té­nek min­den rez­dü­lé­sé­ről. És ha ép­pen nem tör­té­nik sem­mi ér­dem­le­ges? Az sem baj, ak­kor is le­gyárt­ják a kö­vet­ke­ző lap­szám cím­ol­dal­ára szánt szto­rit, ke­rül, ami­be ke­rül. Til Schwei­ger film­jé­ben — aki ez­út­tal a fő­sze­re­pet is játs­­sza — Ludo, a plety­ka­ri­por­ter szin­tén bár­mit meg­tesz a kö­vet­ke­ző nagy fo­gás ér­de­ké­ben. Ám mi­u­tán les­ke­lő­dés köz­ben egy sztár es­kü­vői tor­tá­ján lan­dol, utol­éri a vég­ze­te: tet­te mi­att köz­mun­ká­ra íté­lik, amit egy óvo­dá­ban kell le­dol­goz­nia. Ott ta­lál­ko­zik gyer­mek­ko­ri is­me­rő­sé­vel, An­ná­val, aki kap­va kap az al­kal­mon, hogy Ludótól el­szen­ve­dett egy­ko­ri sé­rel­me­i­ért bosz­­szút áll­jon. Ám ter­ve­it ke­resz­tül­húz­za — a sze­re­lem.

Olasz—amerikai—lengyel élet­raj­zi film (2005)

Hét év­vel a ha­lá­la után va­jon mi jut el­ső­ként eszünk­be II. Já­nos Pál pá­pá­ról? Az, hogy az egyik leg­hos­­szabb ide­ig hi­va­tal­ban lé­vő egy­ház­fő volt? Vagy ta­lán az, hogy ő volt az el­ső ke­let-eu­ró­pai pá­pa? Eset­leg az, hogy mi­lyen sok or­szá­got lá­to­ga­tott meg? Bi­zo­nyo­san olya­nok is van­nak, akik­ben a Parkinson-kórral küz­dő be­teg utol­só évei ma­rad­tak meg leg­in­kább. John Kent Harrison film­jé­nek kö­zép­pont­já­ba a Krisz­tus bé­ké­jét köz­ve­tí­tő em­ber ke­rült. Ta­lán azért, mert az ő éle­tét is kö­rül­vet­te a szen­ve­dés: a II. vi­lág­há­bo­rú alatt ha­tá­roz­ta el, hogy pap lesz; krak­kói ér­sek­ként egy dik­ta­tú­rá­ban kel­lett helyt­áll­nia; pá­pa­ként pe­dig kü­lö­nös ér­zé­keny­ség­gel fi­gyelt a vi­lág szen­ve­dő­i­re. A fi­a­tal Wojty»át Cary Elwes játs­­sza, míg a pá­pa sze­re­pé­ben Jon Voightot lát­hat­juk.

Ame­ri­kai thriller (2005)

Nap mint nap hall­ha­tunk a hí­rek­ben olyan he­lyi konf­lik­tu­sok­ról, me­lyek az évek so­rán ez­ré­vel sze­dik ál­do­za­ta­i­kat, ám a nagy­ha­tal­mak­nak eszük ágá­ban sincs be­avat­koz­ni. Leg­több­ször igen sze­gény or­szá­gok­ról van szó, ezért is me­rül­het fel ben­nünk a kér­dés: va­jon mi­ből és hon­nan szer­zik a fegy­ve­re­ket? Pél­dá­ul az olyan fi­gu­rák­tól, mint Jurij Orlov (Ni­colas Cage), aki azért vág be­le e ké­tes üz­let­be, mert a New York-i Little Odessából — ahol az uk­rán be­ván­dor­lók él­nek — más­ként nem tud ki­tör­ni. Tisz­tá­ban van ve­le, hogy az ál­ta­la for­gal­ma­zott áru­val a dik­tá­to­rok és a „fel­sza­ba­dí­tó har­co­sok” mit mű­vel­nek, de min­dig az­zal nyug­tat­ja ma­gát, hogy a ra­vaszt nem ő húz­za meg. And­rew Niccol film­je nem­csak a sza­bad­úszó fegy­ver­ke­res­ke­dők­re, ha­nem a ve­ze­tő ha­tal­mak leg­vé­re­sebb üz­le­té­re is fel­hív­ja a fi­gyel­met.

Egy gyer­mek éle­té­nek az ott­hon mel­lett leg­főbb szín­te­re az is­ko­la. Rá­adá­sul mi­nél idő­sebb, an­nál több időt tölt az in­téz­mény fa­lai kö­zött. Mind­az, ami itt tör­té­nik, egy élet­re meg­ha­tá­ro­zó lesz szá­má­ra. A ta­lál­ko­zá­sok ugyan­úgy, mint az el­vá­lá­sok.