Megújulhat a váci Barátok temploma

Mint elmondta, a váci ferences templom restaurálására ötszázhetvenmillió forint összegű támogatást nyújt a kormány, s emellett az idei évben százharmincnyolcmillió forint támogatást biztosít a környékbeli települések egyházi épületeinek felújítására, illetve felekezeti fenntartásban működő intézmények kiemelt programjaira.
Beer Miklós megyéspüspök hangsúlyozta: Vác egyik legrégebbi szakrális helyszíne újulhat meg az állam támogatásának köszönhetően, hiszen a ferences templom közelében állt a város első székesegyháza.
Tömördi Viktor ferences templomigazgató elmondta: a támogatási összegből a templombelső is megújulhat, a több száz éves művészi fafaragványokkal együtt.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a templomfelújítással párhuzamosan a fogyatékkal élő fiatalok beiskolázását és későbbi elhelyezkedését segítő oktatási intézmény és munkaerőpiaci módszertani központ létesülhet a szomszédos patinás rendházban.

Szöveg és kép: Ribáry Zoltán

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.