Vízkereszt ünnepén

 

E szép régi hagyomány vízkeresztkor szokás a katolikus vidékeken. A hívők felkészülnek a házszentelők fogadására, sok helyütt nem is nyúlnak addig a karácsonyfa édességeihez, amíg a pap meg nem szenteli azokat. A Székelyföldön például az emberek e szokást nem csupán megtisztító ereje miatt tartják fontosnak. Kiváló alkalomnak tekintik arra is, hogy elbeszélgessenek a papjukkal, megosszák vele örömeiket, bánataikat, netán tanácsot kérjenek tőle ügyes-bajos problémáik megoldásához. A papok ministránsokkal és a kántorral járják a házakat, megáldva az ott lakókat. Útjukon a csengettyűsök kísérik őket, akik bekopognak, és kereszttel jelzik, ha a család fogadja a szentelést. A szertartást követően a pap szentelt krétával az ajtó fölé írja fel az évszámot és a háromkirályok (Gáspár, latinul Caspar, Menyhért és Boldizsár) nevének kezdőbetűit: C + M + B. Újabban a három betűnek más értelmezése is született, eszerint egy latin nyelvű mondatra utalnak: Christus Mansionem Benedicat (Krisztus, áldja meg e házat!).


 

Vízkereszt az egyház Epiphania Domini (Az Úr megjelenése) néven január 6-án tartott ünnepe. E nap a karácsonyi ünnepkör zárása, a farsang kezdete, a napkeleti bölcsek látogatásának ünnepe. Ilyenkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfán a gyertyákat, majd megfosztják a díszektől, s tűzre teszik. Egyes vidékeken szokás egy ágacskáját a szentkép mögé tűzni a gonosz ellen. A vízkereszt elnevezés Krisztus megkeresztelkedésére utal, amelynek emlékére a templomokban vizet szentelnek. A magyarság körében többféle népszokás terjedt el, az egyik legismertebb a XVI. században gyökeret vert csillagozás (vagy háromkirályjárás) és a csillagének éneklése: „Háromkirályok napját, / Országunknak egy istápját, / Dicsérjük énekkel, / Vigadozó versekkel, / Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”