Virrasztók

A Segesden éjszakázókhoz másnap reggel újabb fiatalok jöttek az egész egyházmegyéből. A nagykanizsai Magvető közösség vezetésével előbb énekpróba, majd az ezt követő egy órában előadás következett. Bálint Gábor szentbalázsi plébános Ki vagy Te, Uram? címmel a nap Szent Pál-i mottója köré szervezte mondanivalóját. Szólt Pál személyiségéről, Istennek szentelt életéről, valamint arról a megtérésről, amely egyházüldözőből apostollá tette Pált. Ennek kapcsán nem mulasztotta el a hallgatóság figyelmét ráirányítani Jézus személyére is, hogy azt több oldalról megvilágítva mindannyiuk szívében megszülethessen vagy megerősödhessen a felismerés: Jézus az Isten Fia. A tartalmas előadás után az elhangzott gondolatokról a résztvevők kiscsoportokban beszélgethettek, majd szabadon választott programokon vehettek részt: számháború, kalandtúra, kérdezz-felelek, illetőleg a Nyolc Boldogság katolikus közösség fóruma a tiszta életről. Aznap délután szentségimádás következett. A Magvető közösség rövid, de annál tartalmasabb, drámai pantomim-előadását egy megtérés történetéről a szentségkitétel után láthattuk. Az előadás után gyóntatás, majd a szentmise következett, amelyet Balás Béla kaposvári megyés püspök a jelen lévő papokkal közösen mutatott be a segesdi találkozó zárásaként.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.