Villanófényben Németh László
Fotó: Lambert Attila

 

„Szeretek papkodni, ez teszi széppé az életemet – fogalmaz az idén aranymisés győri egyházmegyés Németh László atya. Kápláni, spirituálisi, plébánosi éveket követően 2013 óta általános püspöki helynökként végzi szolgálatát. Ezt az ötven évet végigkísérte az útmutatás, amelyet még kispapként kapott bencés tanárától, Nádasi Alfonztól: Légy mindig elérhető és mindig megszólítható.
Kedves mosolya, figyelmes tekintete, barátságos hangja valóban bátorítja mindazokat, akik találkoznak vele. Az első udvarias szavak után könnyen bontakozik ki az őszinte beszélgetés. „Fontos, hogy magatartásom ne taszítsa az embereket. Sugározzuk azt, hogy a szolgálatra tettük fel az életünket. Ezt észreveszi a másik, így nagyobb bizalommal jöhet be a plébániára, és elindulhat a párbeszéd.”
Ez a szemlélet teremtett családias plébániai légkört Mosonban, Mosonmagyaróvár egyik városrészében. 1983-ban kezdődött „a hívek lelkipásztori szolgálata”: hétfő reggeltől szombat délig tartó rendszeres plébániai ügyeletük. Kellő felkészítés után vállalták a hivatali órákat, végezték a teljes adminisztrációt, maguk között osztva be a munkát. A László atya számára felszabaduló idő pedig a híveké lett. Ez egyre jobban meglátszott a templomi hitéleten. Erősödött a szentmisék látogatottsága, egyre több gyerek érkezett hitoktatásra. „Jöhettek a hívek, és jöttek is. Láttam, hogy az addig hárompapos plébánián egyedül nem vagyok elegendő.” Hívására 1984-ben a plébániára költözött a nyugdíjas Böck János atya. Minden pénteken végiglátogatták a betegeket és az időseket, alkalmanként ötven–hetven embert. Rendszeresen Mosonból kértek lelkipásztort a Karolina Kórházba is (ez akkor még engedélyek sorához volt kötve, de működött). Néhány év elteltével már zarándoklatokat, búcsújárásokat szerveztek, és rendszeresen tartottak ministránsfocit, keresztelés előtti és házasságra felkészítő megbeszéléseket is. Hála Istennek a „nagy fiatalok” is igényelték a hétvégi hittanórákat, a rendszeres szentgyónást és a vasárnapi szentmiséket. Pezsgő lelki élet bontakozott ki a nyolcvanas évek Mosonjában a plébánián, ami kihatott a városrész társadalmi megújulására is. „Számomra kegyelem volt ez, és a családok nagyszerűsége mutatkozott meg benne” – mondja László atya.
A mintát mindehhez a gyerekkori nagycsalád szolgáltatta számára. László atyának hat testvére volt és negyvenkét elsőfokú unokatestvére. „Agyagosszergényben laktunk a háborús éveket követő ínséges körülmények között, ami akkor általános volt. Éppen mert sokan voltunk, vidáman éltünk. Mi magunk voltunk a rádió, a tévé, a színház. Szerettünk felolvasni, énekelni, játszani, táncolni. Harsogott tőlünk a ház. Akkor is, amikor imádkoztunk. A falu népe vallásos volt. 1949 márciusában negyvenévesen elhunyt az édesapánk. Édesanyánk a hetedik testvérünkkel volt várandós. Áldás lett ez a gyermek. Én ekkor kezdtem eszmélődni. Szép emlékeim vannak arról, hogy öreganyánkkal nagyon szívesen mentem kézen fogva a templomba. Ének, imádság – olyan természetes volt számomra, mint a levegővétel. Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztem. Az osztálytársaim többsége vallásos volt. Érettségi előtt reggelenként együtt jártunk misére, az osztályfőnök is köztünk térdelt.”
László atya vallja, hogy hivatása a szülőfalu, a család és a soproni évek kicsendülése. Sokszor mondták neki a faluban: jó lennél papnak. „Ez bennem volt, és amikor a felvételi szándékról nyilatkozni kellett, a teológiát írtam be.” A szemináriumról boldog évekként beszél. Itt alakult ki benne spirituálisa útmutatása alapján az adoráció igénye. „Mindennapos előírás volt az adoráció. Először feladatként éltem meg, de jól éreztem magam benne, és már vágyódtam, hogy mehessek át a templomba. Azóta is öröm számomra a Jóisten közelségében lenni.”
A szeminárium után a lelkipásztorkodás évei következtek: három esztendő Oroszlány-Majk, négy Gönyű, kettő Nádorváros. Egy augusztus végi napon, éppen hittanterem-takarítás és dinnyeevés közepette kapta az üzenetet: várják a püspökségen. És a szeptember már a szemináriumban találta. Következett hét év spirituálisként eltöltött idő. „Belekerültem a mély vízbe azzal az érzéssel, hogy nem tudok úszni. Nem volt könnyű, amíg rá nem jöttem, hogyan kell ezt csinálni. Kispapként a spiri feladatát láttam a legnehezebbnek.” „Mi a dolgom?” – erre a kérdésre kereste László atya a választ. „Legényből papot faragni” – fogalmazta meg. „Papnak lenni nem szerep, hanem életforma. A pap premier plánban áll az oltárnál. Ne feledkezzen meg arról, hogy nem színpadon van, és papi szolgálata nem szerep, nem a jámborság póza. Az életszentségre hivatott életben határozottan járni kell az önnevelés útját. Önmagam megismerésének és elfogadásának alapjáról indulva, felmérve, melyek a határaim és a lehetőségeim, hogy a kettő közötti sávot beépítsem.”
Nem lenne teljes a kép László atyáról, ha nem tennénk említést Erdély iránti elkötelezettségéről, szeretetéről. A kispapként megismert külhoni magyarsággal már káplánként rendkívül szoros kapcsolatot alakított ki. Később zarándokutakat szervezett, s vitték a határon túl élőknek a könyveket és az ottani ínséget enyhítő élelmiszercsomagokat. Küldetéssé vált számára, hogy megismertesse az itthoniakkal Erdélyt, a Felvidéket, majd Kárpátalját, de a sorból a Délvidék sem maradt ki.
László atya 1983-ban került Mosonba, első plébánosi szolgálati helyére. Tizenhat év után következett Csorna, ahol kilenc évet töltött, majd az utolsó állomáshely, Ásványráró-Lipót. 2013 óta László atya általános helynök. Feladata, hogy kapcsolatot tartson az egyházmegye papságával. Ajtaja most is mindig nyitva áll az őt keresők előtt.
A tevékenyen szolgáló atya két szívműtéten esett át. Óriási könyvgyűjteményének jelentős részét szétosztogatta. „Lipóton döbbentett meg a felismerés: a könyvek két százalékát sem fogom tudni elolvasni. Átlépek majd egy határon, nagy talány, mikor hív el a Jóisten. Hiszem, amit kinyilatkoztatott, amit Egyházunk tanít, és reménykedem, hogy elnyerem irgalmasságát. Bízom abban, hogy számít a szeretet, amit miatta, az ő támogatásával próbáltam továbbadni, hogy használjak az embereknek.”

  • Ági Szabóné

    A Jó Isten segítse László atyát a további életútján,jó egészséget kívánva néki! Agyagosszergény Szabóné Sas Ágnes /Sopron/