Villanófényben Máger Róbert
Fotó: Loósz Róbert

 

Máger Róbert atya élete szorosan összefonódott a Pécsi Egyházmegyével. Itt éltek ősei, itt született és járt iskolába, itt végezte a szemináriumot, és szentelése óta ide köti papi szolgálata. Miközben életútja egyes állomásairól mesél, fontos történelmi vonatkozások és az egyházmegye mai életét meghatározó sajátosságok is előkerülnek. Egy Istennek elkötelezett ember személyes vallomása tárul fel beszélgetésünkben.
Az 1984-ben Siklóson született fiú családjának története szorosan összefonódott a XX. századi történelemmel: sváb származású nagyszüleit üldözték németségük miatt. Anyai nagyapja a frontról fogságba került, feleségét pedig malenykij robotra hurcolták el a kisfia mellől. Megmenekülése csak annak köszönhető, hogy a táborban hastífuszt kapott. Kalandos úton jutott el Németországba, majd onnan hazaszökött. Közben a férje is hazakerült, de vokányi házukba addigra idegeneket költöztettek be. Mindent elölről kellett kezdeniük. Ragaszkodtak a falujukhoz, a paraszti mezőgazdasági munkához. Egész életüket meghatározta a kitartás, a hűség a szülőföldhöz és a bizalommal teli ráhagyatkozás Istenre. A kis Baranya megyei faluban alapvetően erős volt a hitbe és az Egyházba kapaszkodás, az emberek vallásos életet éltek. „Gyerekként én is nagy örömmel kapcsolódtam be a hitéletbe – mondja Máger Róbert atya. – Siklóson Keresztes Pál volt a plébánosunk. Lelkesedése, a Szentírás iránti érdeklődése és az, ahogyan a hívők között élt, már gyerekként meghatározó hatással volt rám. Mindenkivel szót értett, a prédikációi pedig hétről hétre útmutatást adtak az embereknek.” Az élet úgy hozta, hogy pappá szentelését követően Róbert atya Paksra került kápláni szolgálatra, ahol éppen Keresztes Pali atya volt a plébános. „Örömmel fogadott, hiszen gyerekkorom óta ismert, a főiskolán tanított is. Jól tudtunk együtt dolgozni, engedett kibontakozni. Sokat tanultam a pasztorációs gyakorlatából. Vallotta, hogy a pasz­torációnak nem elvont dolgokból, hanem Isten igéjéből kell kiindulnia, és nagyon fontos, hogy tanítást adjon az embereknek” – emlékszik vissza pályája első éveire Róbert atya.
Már gyermekként, a minis­­t­­­ránsi szolgálat során felmerült Róbert atyában a papság gondolata, de igazán a pécsi ciszterci gimnáziumban erősödött meg hivatása. 11. osztályos volt, amikor a kápolnában imádkozó fiút a ciszterci atyák meghívták az esti zsolozsmára. Attól kezdve rendszeresen velük imádkozott. Az érettségi után rögtön jelentkezett a pécsi szemináriumba. Bár a városban maradt, nagy váltást jelentett számára a kispapok életmódja, zárt világa. Megérintette ez a környezet. „A szeminárium a karmelita nővérek egykor kolostorában kapott helyet. Történelmi falak közé kerültünk. Az épülethez kapcsolódott Pécs legrégebbi temploma, a Mindenszentek-templom, amit a török időkben közösen használtak a keresztény felekezetek, így az ökumené jelképe is”– meséli.
A szemináriumban kevesen voltunk, ami családiassá tette a légkört. „Egyetlen hosszú asztalnál elfértünk, s a kis létszám miatt könnyen kialakult a közösség. A többség pécsi egyházmegyés volt, így betekintést nyertünk az egyházmegye életébe. Jó tanáraink voltak. Nem telepedtek ránk, önállóságot adtak, és nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy kialakuljon bennünk az önképzés, a fejlődés igénye.”
A papnövendék Tolna-Mözsön Keresztes Andor atya mellett végezte diakónusi gyakorlatát. „Fontos volt számomra ez az időszak, mert Andor atyában karizmatikus embert ismertem meg, aki jól szót értett az emberekkel. Ott volt közöttük, részt vett a mindennapjaikban, és szeretettel törődött mindenkivel” – emlékszik vissza Róbert atya a gyakorlatra, amely hitoktatással, ifjúsági munkával és a szomszédos falvakban végzett pasztorációs feladatokkal telt.
A 2008-ban ünnepelt szentelése után négy évet töltött Pakson káplánként. Innen 2012-ben került Pécsre, ahol a székesegyház káplánja, s emellett püspöki szertartó lett. Egy évvel később a Havas Boldogasszony-templom igazgatójává tették meg, tavaly augusztus óta pedig püspöki irodaigazgató-helyettes is. A Havihegyi templom Pécs legszebb fekvésű temploma és közkedvelt búcsújáróhelye. Szívesen választják esküvők és keresztelők helyszínéül. Több évtizede minden hónap 13-án fatimai engesztelő napot tartanak itt, és minden hónap első szerdáján a városért és az ifjúságért imádkoznak. Ma Róbert atya tartja fenn és viszi tovább ezt a Lőrincz Sándor teremtette hagyományt. Püspöki irodaigazgató-helyettesi szolgálatát is pasz­to­rá­ciónak tekinti. „Az aktuális ügyekben igyekszem meglátni a pasztorális célt. Egy templomépítés, egy program finanszírozása is embereket szolgál, azt, hogy ők közelebb kerüljenek Istenhez.”
Lelkiéletét rendszeres imád­sággal, a szentségimádással és a rózsafüzérrel karbantartja. Fontos számára a pap testvérekkel ápolt barátság és a testmozgás is. Boldog a szolgálatában. „Isten nagyon szeret engem, hogy minden rossz tulajdonságom és gyengeségem ellenére meghívott. Úgy érzem, a helyemen vagyok. Az Úr mindennap megerősít. A gondok, a nehézségek az én életemhez is hozzátartoznak, és van, hogy elkeseredem, ha nem sikerül valami, ha beleütközöm a korlátaimba. Ez napi küzdelem, de előrevivő. És tudom, hogy nem feltétlenül az én erőmön múlik minden. Isten szeretne ajándékozni nekem valamit, s talán általam másoknak is.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..