Valamennyien ugyanarra az Istenre gondolnak

Eközben a nyugati szövetséges hatalmak kegyetlen légipusztítást folytattak Magyarország ellen. A polgári lakosság jelentős része üldözötté, menekültté, fenyegetetté vált, a történelmi torokszorításban a tisztesség földre kényszerült. Ám mégsem! Sokan a maguk veszélyeztetett helyzetében – életüket, biztonságukat kockáztatva – segítettek a még inkább kiszolgáltatott helyzetbe került embertársaikon. A megszálló nemzetiszocialista hadsereg támogatóra talált a hazai nyilas mozgalomban (tudjuk a Terror Háza Múzeum anyagából, hogy a nyilaskeresztesek szép számmal vedlettek át kommunistává 1945-ben), s üldözték, veszélyeztették a katolikus egyházat is. Példaként: Mindszenty József veszprémi püspököt – más lelkipásztorokkal együtt – letartóztatták. Az egyház ekkor is krisztusi küldetésének tartotta más üldözöttek segítését. Így például a zsidó származású magyar állampolgárok mentése érdekében is minden lehetséges erő feszítést megtett. Ennek története – átfogóan – máig nincs föltárva. Az alábbiakban – a tragikus év hetvenedik évfordulóján – emlékezzünk az áldozatokra és az embermentőkre.

„Mit tehetek én?” – e kérdés nélkül lehetetlen a történelmi és emberi trauma feldolgozása, mondta Mészáros József, a koncert létrejöttét támogató Barankovics Alapítvány és a társrendező, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nevében. „Önmagunkkal is szembe kell néznünk, mert – bár a múltat nem tudjuk meg nem történtté tenni – nekünk is felelősségünk van abban, hogy utánunk olyan nemzedékek következzenek, amelyek lehetetlenné teszik e borzalmak megismétlődését. Felelősségünk van abban, hogy ne uralkodjék el újra – II. János Pál szavaival élve – a szellemet, a lelkiismeretet és a szívet hatalmába kerítő sötétség… az ördög diadala.”

Közel hetven katolikus, református, evangélikus egyházi személyt, papokat, szerzeteseket, nővéreket, egyházi vezetőket tartanak számon, akiknek embermentő tevékenysége közismert. S menynyien vannak még a névtelenek…

„Emberkatedrális volt” – írta Márton Áronról Illyés Gyula. „Miként Mózes pálcájával a Vörös-tengert, úgy választotta szét az erényt és a gonoszságot, az igazságot és a hazugságot maga körül.” Márton Áron 1944-ben, amikor a Magyarországhoz tartozó Észak-Erdély zsidóságát deportálták, felemelte szavát az üldözött és jogfosztott magyar zsidók érdekében. Utasította a rendházakat, a zárdákat és az egyházi iskolákat a zsidók bújtatására. A papságot, a lakosságot arra ösztönözte, hogy támogassák az üldözötteket. Legalább ilyen fontosnak tartotta azt is, hogy nyugtalanítsa a deportálásokért felelős hatóságok lelkiismeretét. Ezért írásban fordult az illetékesekhez, kérve, hogy „az embertelenségeket akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményekben közre”.

A magyarországi egyházak tagjai – nagyságánál fogva elsősorban a katolikus egyház – keresztlevelek kiadásával, a menekülők egyházi intézményekben való bújtatásával mentették meg sok ezer ember, főként budapesti zsidók és gyermekek életét. Közülük kiemelhetjük a Collegium Marianumot, a Collegium Theresianumot, a lazarista atyákat és az irgalmas nővérek rendjét, a Sophianum Intézetet és a Szociális Testvérek Társaságát.

Budapest, Terézváros, Vörösmarty utca 34. Egykor a Szűz Mária Társasága anyaháza. Udvara érintkezett az Andrássy út 60-as számú épülettel. 1944-ben nyilas központ, később az Államvédelmi Hatóság központja (ma Terror Háza Múzeum). A nővérek itt éltek 1944-ben. Több mint tíz éve készítettem riportot a Szűz Mária Társaság életéről. Molnár Mária nővér az alapító Ván Zsuzsanna testvérrel élte át 1944-et, s így emlékezett:

„1944 nyarán és őszén működött még a kollégiumunk, de csak részben laktak ott a korábbi növendékek, mert akiket lehetett, a háborús helyzetben hazavitték a szülők. Az üresen maradt épületrészbe a jezsuita atyák, akik kapcsolatban álltak a svéd vöröskereszttel, befogadtak harmincöt-negyven menekült gyereket, de közben máshonnan, ismeretség révén, még a Dráván túlról is hoztak hozzánk zsidó gyerekeket – azután szülők, felnőttek is érkeztek.”


Füzéki Bálint pszichiáter – miközben otthonában beszélgetünk – átmegy a szomszéd szobába, s elnyűtt hátizsákkal tér vissza. Tartja a kezében, aztán halkan mondja: „Az anyám hátizsákja… ezt viselte 1944-ben, ezzel szökött meg két alkalommal is a begyűjtésből…”

Majd így folytatja: „1944-ben hétéves voltam. Akkoriban a Szív utcában, egy csillagos házban laktunk. Október 15-én, a kiugrási kísérlet napján, amikor kezdetben öröm töltötte el a várost, ugyanakkor a Szálasi-puccs idején, délután valamikor édesapám összecsomagolt bennünket a bátyámmal együtt, s azt mondta: no, gyertek! Egy kis motyóval érkeztünk meg a belvárosi papnevelő intézetbe. Csöngetés, kulcsnyikorgás, bementünk, rövid búcsúzkodás, apám el… Egy éjszakát töltöttünk ott, másnap egy kispap kíséretében elmentünk valahová… később tudtam meg, hogy a Vörösmarty utca 34.-be. 1944. március 19-e óta számos olyan esemény történt velünk, amelyek magyarázatra szorultak volna, de nem lehetett megmagyarázni, így nem kérdeztük, sem én, sem a bátyám, hogy hová kerültünk. Elfogadtuk apánk döntését: amit a szülő cselekszik, az csak jó lehet.

Két korszakra oszlott az 1945. január közepéig ott töltött idő: amikor az épületben laktunk, s később, midőn karácsony előtt megkezdődött a pinceélet. Végtelen lassúsággal múlt az idő. Emléktöredékek maradtak meg… Az emeleti ablakból bámultam a kihalt utcát. Szemben volt egy élelmiszerbolt, amely már ki sem nyitott. A bejárat fölött hatalmas felirat: Ovomaltine. Napjában háromezerszer elolvastam. Akkor voltam első osztályos, talán az olvasás öröme miatt… s valahonnan szereztem egy hagymát: két napig rágtam az ablak előtt állva… Aztán ministránsgyerekeket kerestek. Bekerültem közéjük, megtanultam a latin miseszöveg rám eső részét, anélkül hogy értettem volna – ma is el tudom mondani –, s amikor valaki a hátam mögé térdelt, úgy segített, súgva a szöveget, ezen én megsértődtem: hiszen megtanultam! Karácsony előtt az állandó életveszély miatt le kellett költöznünk a pincébe. Emeletes ágyakon, zsúfoltságban éltünk, volt valami fűtés, később ivóvízgondjaink akadtak, havat olvasztottunk mosdóvíznek. Időközben, még novemberben, a nővérek befogadták az édesanyánkat is. Amint látja, nehezen birkózom a könnyeimmel… Helyszűke miatt közös ágyat kaptunk édesanyánkkal. Az egyik apáca magyarázta el nekünk, gyerekeknek: anyukátok itt van, itt is marad, együtt lehettek, s nagyon-nagyon szeressétek őt; minden úgy van, mint régen volt, egyet kivéve: nem szólíthatjátok őt anyukának. (A hamis papírok miatt volt erre szükség.) S nem vétettem el egyetlenegyszer sem…” (Ismét könnyek csillognak az idősödő férfi szemében.)

Egyszer bekopogott a zárdába egy nő, zaklatottan, űzötten, csapzottan. Kérte, fogadják be, mert életveszélyben van. Ván Zsuzsanna szabadkozott: nem teheti, mert kizárólag apácák laknak a házban és gyerekek. Hosszas, kínos huzavona után a nő kétségbeesve búcsúzott: ha kilép a kapun, nagy valószínűséggel meghal. Elindult a kijárat felé, Ván Zsuzsanna pedig a lépcsőn fölfelé. A második foknál tartott, amikor visszafordult… Ez a nő volt az első felnőtt, akit befogadtak.

Két menekült hölgy érkezett Zomborból: egyiküknek a férjét, másikuknak az egyik fiát ölték meg a Dráva-parton. A megmenekült másik fiú a szaléziakhoz került, mert nagyobb volt már. Onnan társaival együtt váratlanul elhurcolták őket a Duna-partra. „Hofner Zoli egyszer csak átlőtt vállal beállított hozzánk.” Sebesülten átúszta a Dunát, és a nővérekhez menekült vissza.

Budapest igazai címmel jelentette meg Matteo Luigi Napolitano könyvét a Szent István Társulat 2014-ben, amelyből az eddig ismeretlen levéltári anyagoknak köszönhetően a korábbinál pontosabb képet kapunk Angelo Rotta pápai nuncius és munkatársai tevékenységéről. A pápai nuncius és munkatársai a zsidók mentésére specializálódott önkéntes hálózatot építettek ki Magyarországon. A pápai védelem alatt álló házakban mintegy háromezer, a nunciatúra épületében további kétszáz zsidó talált menedéket. A nuncius 1944-ben ezrével írta alá az oltalomleveleket, melyek a Vatikán hivatalos, diplomáciai védettségét jelentették. Apor Vilmos a védnöke 1942-től a Magyar Szent Kereszt Egyesületnek, feladata a zsidótörvények hatálya alá eső katolikusok védelme volt. A püspöki kar a felnőtt keresztelésekről elvi álláspontot adott ki. Hat hónapos oktatást írt elő.

Apor lerövidítette ezt az időt, s a rendkívüli körülményekre való tekintettel a hittankurzus elvégzése után ötven–száz személyenként csoportosan adta a felmentést és a keresztelési engedélyt a munkaszolgálatos zsidóknak. Amikor Győrött küszöbön állt a deportálás, Apor személyesen ment el a német parancsnokságra, de ott elutasították. A hozzá fordulók egy részét bújtatta vagy továbbküldte Angelo Rotta nunciushoz, illetve húgához, Apor Gizellához, aki a Magyar Vöröskereszt főnökasszonya volt.

Salkaházi Sárának, a nyilas uralom mártírjának rendháza, a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága ezer embert bújtatott a deportálások idején. Sárának egyedül mintegy száz zsidó ember köszönhette életét. A rendházban 1944 decemberében a nyilasok házkutatást tartottak, s a szerzetesnőt zsidó védenceivel együtt vitték el és lőtték a Dunába.

Ferences embermentés a vészkorszakban – Mészáros Balázs történész régebb óta kutatja ezt a témát.

A katolikus egyház – különösen 1941 után – különböző eszközökkel fellépett a zsidó származású katolikusok védelmében. Ennek megfelelően a német megszállást követően elsődleges feladatuknak a zsidó származású katolikusok megsegítését tekintették. „Bár az egyház részéről nyilvános állásfoglalásra június végéig nem került sor, a tárgyalások, egyeztetési kísérletek, sőt azok részeredményei a katolikus papság előtt ismertek voltak (azokról legkésőbb május 17-én körlevélben számolt be a hercegprímás). Nyilvánvaló, ez is bátorítást jelentett, de a plébániai közösségek zsidó származású tagjainak védelme érdekében történő fellépést saját lelkiismeretére hallgatva sok pap, szerzetes vállalta.”

(A következő részt januári első lapszámunkban olvashatjuk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..