Üldözött, akadályozott, ellenőrzött, befolyásolt…

Ez azonban már akkor sem volt igaz, amikor leírták. Jóval többről és másról volt szó. Miközben a kommunista hatalom egyre hangoztatta, milyen jó és rendezett az állam és egyházak viszonya, egy percre sem szűnt az egyházak tevékenységének titkosrendőri ellenőrzése, sőt befolyásolása.

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989-ben az akkor már szerveződő pártok egyre erőteljesebben követelték az ÁEH megszüntetését. 1989. május 10-én aztán Németh Miklós miniszterelnök bejelentette, hogy „jogutód nélkül” megszűnik a hivatal.
Ez azonban nem ment könnyen. Bár az államvédelmi rendfokozattal is rendelkező Miklós Imre államtitkár elnököt már április 30-án felmentették, először „átszervezéssel” próbálkoztak. És megkezdték a hivatal irattárának megsemmisítését. Ezt azonban, illetékeseknek szerencsére sikerült leállítaniuk, és az iratanyag később az Országos Levéltárba került.

Június 9-ére az is eldőlt, hogy „nincs szükség a megszűnő Állami Egyházügyi Hivatal más néven való korszerűsödésére, az általa korábban gyakorolt funkciók többségét egyszerűen meg kell szüntetni”. Június 26-ára megszületett a rendelkezés is. A mégiscsak felállított „jogutód”, a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága – Sarkadi Nagy Barna vezetésével – rövid életű volt.

Az Állami Egyházügyi Hivatal nemcsak az egyházi vezetést igyekezett ellenőrizni, hanem a megyei egyházügyi titkárokon keresztül kontrollálták a plébániai papság tevékenységét is. A Somogy megyei egyházügyi titkárral készült interjúban olvastuk: „A megyei pártbizottság ideológiai titkárával, a Hazafias Népfront megyei titkárával, valamint a BM III/III-as ügyosztályának a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozó vezetőjével kialakítottunk egy sajátos munkamegosztást. A Népfront keretén belül működött a megyei papi békebizottság, amelyen keresztül igyekeztünk a papságot megnyerni, a magunk oldalára állítani. Politikai befolyásolási tervet kellett készíteni. A BM, a párt részéről sokan úgy értelmezték a vallásszabadságot, hogy a templomon kívül ne legyen vallásos élet. Nem nézték jó szemmel egyesek még a nyolcvanas években sem az evangelizációt, bizonyos vallásos irodalom terjesztését, sőt még a papok családlátogatását sem.” (Beszélő, 2002)

Húsz év múltán talán sokan nem is tudják, mit jelentett harmincnyolc éven át az ÁEH. De szabad-e, lehet-e felejteni?