Tűnődés a hétről: Össztűz

A szenzációs leleplezéseket olvasva pironkodva döbbentem rá, s most megvallom, hogy tanár koromban magam is a pedofília vétkébe estem, hiszen XVI. Benedek pápa testvéréhez hasonlóan pofonokkal igyekeztem jobb belátásra bírni némelyik tanítványomat. Isten ne vegye bűnömül, de dicséretképpen némelyikük buksiját meg is simogattam. Nyilván ez is bűnös hajlamaim jele és megnyilvánulása volt, ám a delikvensek szülei sosem így értelmezték. Alighanem azok az édesapák és édesanyák is hasonló perverzió áldozatai voltak, akik azt mondták: „Köszönöm, tanár úr, én már nem bírtam vele!” Az eltitkolásról. Amint jeleztem, nem értek egyet azokkal, akik a valódi vétkeket elhallgatták, igyekeztek meg nem történtté tenni. Abban azonban kételkedem, hogy akik most dörgedelmes cikkekben ítélik el az egyházat – mert most már az egyházakat és a pápát is a vádlottak padjára ültetik –, és az igazság kimondását kérik számon püspökökön, papokon, azok mindig az igazat mondják, és soha életükben nem titkoltak el az egész közösséget érintő ügyeket, bűnös mulasztásokat. Sosem hunyták be szemüket, ha a szívükhöz közel álló, a lapot finanszírozó nagyság valami disznóságot követett el? Elegendő erkölcsi alapjuk van-e számon kérni, ítélkezni? Sehogy sem szabadulhatok attól az érzésemtől, hogy szisztematikus és összehangolt támadást indítottak az egyházak ellen, azt bizonyítva, hogy az általuk képviselt erkölcsi elvek mit sem érnek, hiszen hirdetőik is megszegik őket. Nagyon szomorú, hogy ilyesmi megtörtént, abban azonban kételkedem, hogy helyettük jelentkezik olyan erkölcsi kódex alkotója, aki feddhetetlen, és garantálja, hogy az „új” elvek és normák szerint irányított világ jobb és igazabb lesz. Borzongva idézem vissza azokat az egyházi személyiségeket, akik azon munkálkodtak, hogy tisztességes embert faragjanak belőlem. Volt, aki pofonokkal, volt, aki simogatással vezérelt a jóra. Valahogy mégsem bűnösökként emlékezem rájuk, hanem hálás szeretettel. Bennem volna a hiba?