In memoriam Koloss István

Művészpályája szinte egész Európában ismert. Több orgonakurzust vezetett Németországban, Olaszországban, Svájcban. Negyvenhét évig volt a Szent István-bazilika orgonistája. Lemezeiről nagy mesterek és saját kompozíciói egyként meghallgathatók. Zenekari művei közül kiemelkedik a Szent Ferenc Naphimnuszára írt alkotása. Orgonaversenyét az Assisi Zenei Fesztiválon mutatták be. Pro Arte Assisi-díjjal és a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki. E sorok írójának nem könnyű méltatnia ezt az ízig-vérig kiváló művészt, embert, aki elmélyült zenei invencióival és főleg orgonaszeretetével mindig azt sugallta, hogy úgy érdemes a hangok világát transzcendens bensőséggel értelmezni, ahogyan ő is tette. Megtisztelt, amikor a szerzőtársa lehettem: több himnuszszöveget kért, melyeket megzenésített, például az ezredfordulóra írt himnuszt. Utolsó oratorikus művéhez is kért szövegeket, a Hungaria vivat! (Legyünk…) címűhöz, melyet a múlt év őszén a szegedi dómban, majd a budapesti főtemplomban mutattak be. Oratóriuma mintha jelzése lenne annak a történelmi fordulatnak, amely éppen 2010. április 11-éhez kötődik, amikor a szerző meghalt. Mondják, halála napján délelőtt még orgonált a bazilikában, ahol többen megjegyezték, hogy különös szépséggel zengtek keze nyomán a sípok. Mintha érezte volna, hogy már inkább odaátra irányítja játékát a Teremtőtől kapott tehetsége. Fájdalmunk nagy, de az ő öröme az örök valóság Templomában bizonyára a legnagyobb.