Tűnődés a hétről: Istenről szólni ma

„Tudtam, hogy megfigyelnek – mondta egyebek között. – Olyan is volt a hallgatók között, aki jelezte, hogy jelentést kellene tennie rólam, és tőlem kérdezte, mit mondjon majd. A tanárok többsége ugyancsak megértő volt – azért soha nem kaptam rosszabb jegyet, mert pap voltam.”

A beszélgetés során napjaink égető kérdéseiről, egyebek között az egyháznak a mai világban betöltött szerepéről is szó esett. A válságát élő világban az egyháznak küldetése a megtagadott életértékek védelme és visszaállítása. Érdemes részletesen idézni a főapát elgondolkodtató és megszívlelendő gondolatait:

„A válság igazi oka szerintem az, hogy ez a világ a féktelen egoizmusa miatt nem ismer mértéket, és aki nem ismer mértéket, az pusztít. Nem csupán másokat, tömegeket, hanem önmagát is. Úgy látom, az egyház számára ez egyfajta csapdahelyzet. Nekünk most nem szabad moralizálnunk, az egyes emberről ítéletet mondanunk. Most pozitív szóval, azzal az üzenettel, hogy van kiút, hogy belülről irányított emberré válva, személyes kapcsolataink újraépítése, megerősítése által ki tudunk lábalni ebből a válságból – így lehet előrehaladnunk. Nem azon rágódni, hogy bezzeg mi megmondtuk, hanem utat mutatni, megerősítést adni, az igazi értékeket felismertetni, ezzel segíthetünk. A posztmodern társadalom elvesztette léte gyökereit, az Istennel való kapcsolatát. Isten – hitünk szerint – saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ha az ember hátat fordít isteni vonásainak: zavarba kerül önmagával. Most ezt éljük meg. Bábeli »nyelvzavarban«, önpusztító zavarban élünk. Ahogy hegy és völgy összetartozik, úgy tartozunk mi is Istenhez. Egyik sem létezik a másik nélkül. Minél távolabb kerülünk Istentől, annál nagyobb zavarban vagyunk önmagunkkal.”

Arra a kérdésre, mi a szerepe itt és most az egyházi iskoláknak, a főapát egyebek mellett ezt válaszolta: „Állandó kihívásokkal szembesülünk ezen a téren… Monopolhelyzetből a sivatagba tartunk. Ez egy új helyzet, amely új hozzáállást, új módszereket kíván. Ami jól működött a XIX. században, az nem járható út a XXI. században. Ráadásul a társadalom is változik, amelytől nem tudjuk függetleníteni magunkat. Diákjaink is egy gyorsan szekularizálódó világ gyermekei, annak minden gondjával. S a leglényegibb fordulat, amely előtt állunk, s amelynek egyszersmind részesei is vagyunk, hogy a klasszikus szerzetesi, pap tanári hivatás jelentősen megfogyatkozott, sok esetben szétvált e három hivatás: szerzetes, pap és tanár. Ám ez egy jó alkalom feltenni újra a szerzetességnek saját maga számára a kérdést: ki vagy te, szerzetes? És ha erre a kérdésre akarok választ adni, akkor nem azt mondom, hogy tanár vagyok. Nem ez a lényegem. A lényeg az Istennel való személyes kapcsolatom.”

Meglátása szerint a keresztény közösségre Európában kisebbségi sors vár. „Nincs bennem ezzel kapcsolatban sem szomorúság, sem pesszimizmus. Egyszerűen keresztényi hozzáállásom arra vezet, hogy komolyan vegyem a szekularizáció által előidézett nyelvi, vallási és egyéb kihívásokat. Figyelnünk kell az idők jeleit. Összességében azt gondolom, hogy nagy szükség lenne az írástudók becsületének visszaszerzésére. Mert amíg ez a terület válságban van, nehezen juthatunk előre.”