Szőjük a barátság hálóját
Fotó: Lambert Attila

 

A találkozásból ismeretség, az ismeretségből párbeszéd, a párbeszédből kapcsolat, a kapcsolatból együttműködés lehet. Ha a hasonló élethelyzetben lévő, azonos hivatást élő emberek vissza-visszatérő módon találkoznak, eljuthatnak az egymást kölcsönösen megerősítő, együttműködést termő kapcsolathoz. A magyarországi és a határon túl, Gyulafehérváron működő papi szemináriumok növendékei évről évre összegyűlnek, hogy közösen készüljenek a megszentelt életre szóló hivatásukra. Március 24-én és 25-én az Egri Érseki Papnevelő Intézet vendégszeretetét élvezve ismerkedtek a fiatalok egymással és Eger egyházi műemlékeivel, s bepillanthattak az egyházmegye életébe is.
Jelenlétük a városban tanúságtétel is volt a bontakozó tavasz gyönyörű pillanatait élvező járókelők számára: vagyunk, és örömmel vállaljuk az evangélium hirdetését, a szeretetszolgálatot. A papnövendékek és elöljáróik pénteken keresztutat jártak a városban. A papnevelő intézet épületéből indulva, a belváros utcáin keresztül az egri várba érkezve végezték imáikat. A reverendában haladó csoport tagjai gitárok, dobok kíséretében „imádkozták végig” az utat. Alkonyatkor értek az utolsó stációhoz, ahol fáklyák fénye mellett mondták el imáikat, melyeket az előttük elterülő városért ajánlottak fel. Szombaton is az utcákat járták: a nemrégiben felújított és kibővített érseki palota, a líceum, a Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyház, valamint a Dobó tér templomainak értékeivel ismerkedtek, s a városnézés jó alkalmat kínált a beszélgetésre, a barátkozásra is. Az idén végzős diakónusok már hatodszor vehettek részt kispaptalálkozón. Ismerősként, sőt barátként köszönthetjük egymást – mondta a Győri egyházmegyéből érkező Magyaros László. Évfolyamtársa, a Szombathelyi egyházmegyés Kaszás Csaba Richárd és a Nagyszombati egyházmegyéhez tartozó Sankó Szabolcs, valamint az egri diakónusok, Maksó Péter, Papp Tamás és Holló Gábor már a papszentelésre készülnek. Papp Tamás szerint olyan ez, mint amikor a szülők a gyerek születését várják.
Félelemmel vegyes izgalomról számolt be mindegyikük, és a találkozó szentmiséjét bemutató egri főpásztor, Ternyák Csaba érsek is erről beszélt homíliájában: „Küzdelmes útra vállalkoztok, és a bennetek munkáló aggodalom ellenére a papszentelésben ti is a végleges igen kimondására törekedtek. Azzal a bizonyossággal tehetitek ezt, hogy Isten szeretete megtart benneteket a nehézségek közepette is.” Tamásban is a bizakodás munkál: azt reméli, hogy Isten, aki elhívta őt, segít majd, hogy kihozhassa magából a legtöbbet. Isten a meghívottakat teszi alkalmassá a papságra, nem pedig az alkalmasokat hívja meg szolgálatára – mondta.
A papságra készülés befejező szakaszában a szemináriumok lehetőséget adnak a szolgálat gyakorlati megtapasztalására is. Egerben egy szemesztert, Győrben kétszer két hónapot töltenek plébánián a növendékek. Az idei végzősök is belekóstolhattak a kihívásokba, benyomásokat szerezhettek a város és a falu plébániai életéről. Volt, aki azt látta, hogy a hagyományos népi vallásosság ma is él, és olyan is akadt közöttük, aki ennek épp az ellenkezőjét tapasztalta meg: hatékonyan működő új módszereket ismerhetett meg. László Mosonmagyaróváron és Csepregen teljesítette a gyakorlatát. Így írta le tapasztalatát: Meg kell találni a napban azt az időt, amit az imádságra fordíthatunk. A pap legyen imádságos ember, ha ez sugárzik róla, akkor meg tudja mozdítani a híveket is. Egyre több a feladat: az adminisztráció, a templomfelújítással kapcsolatos teendők, az utazás a filiák között… De az imára mindig időt kell szánni. Gábor a mintegy húszezres Karcagon volt gyakorlaton. „A keresztény embernek az imádság emberévé kell válnia. Ez a forrás, ami megtart bennünket a szolgálat során” – mondja. Péter, aki Tiszafüred plébániai életébe pillanthatott bele, egy egészen különleges élménnyel gyarapodott a gyakorlata során. Katolikus iskolába járó gyerekeket hívott meg imádkozni, szentségimádásra és rózsafüzérre. Persze először összebarátkozott velük, sokat beszélgettek, fociztak, együtt játszottak. A gyerekek számára ismeretlen volt a rózsafüzér imádság, de megtanulták, és a mécses fényénél a Szűzanya képe körül énekeltek, imádkoztak. „A kezdeti nehéz­ségek után annyira ráéreztek az ima ízére, hogy fegyelmezésre egyáltalán nem volt szükség. Létrejött egy imacsoport, amely tíz-tizenöt fővel indult, s mára negyvenre bővült a létszám. Nem a csoki vagy a pizza csalogatta a gyerekeket a közösségbe, hanem az imádság. Amikor eljöttem, a hívek attól féltek, hogy nélkülem nem fog működni a csoport, de én biztos voltam benne, hogy a gyerekek Jézus miatt járnak a közösségbe. Ez aztán be is igazolódott. A rózsafüzér társulat részt vesz majd a májusra meghirdetett főegyházmegyei találkozón. A réginek mondott imaformákat olykor könnyen leírjuk, mondván, nem kellenek azok a XXI. századi gyerekeknek. Én azonban úgy gondolom, hogy meg kell próbálni. Minden osztályban van legalább két-három diák, aki igazán vallásos lelkületű. A gyerekek nyitottak a misztériumra.”
A júniusi szentelésig még sok tanulás van hátra és a vizsgák. Péter „számolja a hónapokat”. Gábor, László, Péter, Tamás, Csaba és Szabolcs arcáról az öröm, a tenni vágyás és a bizakodás sugárzik. Ternyák Csaba úgy fogalmazott: Ha emberi természetünket Krisztusnak adjuk, ő isteni természetével segít meg minket. Istenben bizakodva így mind­annyian bátran haladnak előre a szentelés felé vezető úton.
Gábor a közösség erejéről beszélt: Közösségbe kell kapcsolni az embereket, arra vágynak leginkább, az jelenthet igazi kapaszkodót számukra. A Zalaegerszegen felnőtt Richárd a Kőszegen és Körmenden teljesített kötelező gyakorlat után a nyarat arra szánta, hogy a falvak plébániai életét is megismerje. „Sokat kell még tanulnom, de tudom, hogy mire kell a leginkább figyelnem” – összegezte a tapasztalatait. László az embereket mindenütt megszólító pap példáját ismerhette meg a gyakorlat során, és azt élte meg, erősíteni kell az emberekben a hitélet értékét, tudatosítva bennük, hogy nem minden a pénz. Szabolcs arra készül, hogy visszatérjen a Felvidékre. Látja, mennyire nagy szükség van ott is a papokra.
Egerben, és az év során többször megrendezett országos találkozókon a papnövendékek megismerhetik egymást, és erőt meríthetnek a közöttük kialakuló barátságokból. Ternyák érsek Ferenc pápa szavait idézve bátorította a fiatalokat kapcsolataik megerősítésére: „Szőjük a barátság hálóját!” De a felelősségükre is figyelmeztette a növendékeket: Krisztus-követő emberekként legyenek kovásszá a világban, papként pedig „másik Krisztussá” (alter Christus). „A mai ember sem nélkülözheti Krisztus jelenlétét. Micsoda nagy kihívás előtt állunk! Imádkozzunk azért, hogy igazi alter Christussá váljunk, hogy az Egyházon keresztül elvezessük a mai embert Krisztushoz” – buzdította a növendékeket az érsek.