A szeretet magyarázza meg az egységet Istenben

A kalocsa-kecskeméti érsek beszédében a következőket mondta: „Az elmúlt rendszerben vált szokássá, hogy a karácsonyt a szeretet ünnepének nevezték. Voltak, akik szégyellték, vagy féltek Jézus születéséhez kapcsolni, de nem akarták a fenyőfaünnep erőltetett megnevezést használni, ezért egyszerűen a szeretet ünnepének hívták a karácsonyt. Nem is gondolták, hogy ha mélyebben értelmezzük ezt a kifejezést, akkor éppen az ünnep lényegére tapintottak. János evangélista ugyanis levelében ezt írja: »Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él és Isten él őbenne« (1Jn 4,16). A teológia legmélyebb valóságát fejezi ki ez, hiszen a Szentháromság titkára is utal. A szeretet ugyanis nem önmagában áll fönn, hanem mindig valakire, valamire irányul. Az Atya teljesen ismeri az isteni természet tökéletességét. Amint ezt ismeri, az teljes és tökéletes ismeret. Egyetlen szóban tökéletesen kifejezi önmagát. Ez az Ige az élő isteni Szó, a második isteni személy, az Atya tökéletes képmása. Az Atya egész lényege, minden tökéletessége, a teljes isteni természet megvan benne: egylényegű az Atyával.
Az Atya végtelenül szereti, hiszen éppen az isteni végtelen tökéletesség felismerésének elragadtatott szeretetében mondja öröktől fogva az élő isteni Szót, az Igét: Fiam vagy te, én ma szültelek (Zsolt 2). A Fiú viszonozza ezt a tökéletes isteni szeretetet, hiszen ő is tökéletesen ismeri az Atyát, és a benne is meglévő isteni tökéletességével szüntelenül átadja magát neki. Kettejük folyton áradó szeretetéből, kölcsönös és teljes odaadásából származik a Szentlélek. Vagy­is az Atya és a Fiú közötti kölcsönös szeretetáradás, ez a végtelen, élő, személyes szeretet a Szentlélek.
A Szentírás egyik legszebb mondatában ezt mondja Jézus Nikodémusnak: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Ennek az odaadásnak az ünnepe a karácsony, amikor a második isteni személy megtestesülését ünnepeljük – folytatta a főpásztor.
– Az egyik állomáshelyemen a karácsonyi időben egy esti mise alkalmával egy középkorú hölgy érkezett a templomba. Egészen az oltárig jött, és megállt a betlehem előtt. Később tudtam meg róla, hogy tanítónő volt, de egy betegség következtében megzavarodott az elméje. A mise közben egyszer csak levetette a kabátját, a pulóverét, és én már attól tartottam, hogy valami botrány lesz a templomban, mert sajnos ilyenek is előfordulnak. Az egyik idős asszonynak intettem is, hogy menjen oda. De közben ez a nő a levetett ruhájával betakarta a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust. A józan értelme már megzavarodott, de megmaradt benne az emberi szeretet. S ez volt részéről a válasz Isten szeretetére.
A karácsonyban közénk jött Jézus Krisztus várja a válaszunkat. A Szűzanya és Szent József után azonnal válaszoltak az egyszerű lelkek, a pásztorok, később a napkeleti bölcsek, majd pedig az apostolok és a vértanúkká lett keresztény hívek. Így kapcsolódik a karácsony bensőséges ünnepéhez a meghittség, a szépség és a vértanúság is, amelyről karácsony másnapjának szentje, a protomártír Szent István diakónus is tanúskodik – mondta beszédében Bábel Balázs.

Forrás és fotó: Kalocsa-belvárosi plébánia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.