A hét szentje

Egy kis kappadókiai faluban nőtt fel, elzárva a világ sürgés-forgásától, és már nagyon fiatalon az egyház szolgálatába lépett Komanában. Mint lektor és zsoltárénekes megismerkedett a Szentírással, melynek hatására feléledt benne a vágy a teljesen Istennek szentelt élet iránt. Vonzották Krisztus földi életének helyszínei és a Szentföldön akkoriban felvirágzó szerzetesség. Zarándoklatra indult, amelynek végső állomása Jeruzsálem volt. Itt döntenie kellett, hogy egy szerzetesi közösséghez csatlakozik, vagy magányos remeteségbe vonul. „Még gyakorlatlan vagyok a lelki harcban – írta magáról –; nem marad tehát számomra más, mint hogy először oktatást kapjak a szent atyáktól, és csak utána szedem le a csend gyümölcseit.” Mihelyt rendelkezett a szükséges felkészültséggel, hogy egyedül élhessen a pusztában, elhagyta mestereit, és visszavonult egy Jeruzsálemtől nem messze, a hegyekben lévő barlangba, amely a legenda szerint egykor a napkeleti bölcsek éjszakai menedéke volt. Azt remélte, élete végéig ott szolgálhat Istennek aszkézissel, csendes egyedül­létben, szemlélődésben. Ám lassan közösség gyűlt köré, a szigorú követelmények ellenére, amelyeket előírt követői számára. Újra fel kellett tennie a kérdést: közösségben marad, vagy remeteségbe vonul. Végül belátva felelősségét azok iránt, akik társául szegődtek, kolostort alapított, amely idővel a Szentföld legnagyobb egyházi intézményévé növekedett.
Az évek alatt folyamatosan bővülő épületegyüttesben helyet kapott több száz szerzetesi cella, különféle műhelyek, vendégház idegen szerzeteseknek, zarándokszállás, három kórház (külön a szerzeteseknek, a világiaknak és a szegényeknek), otthonok az idős, gondozásra szoruló szerzeteseknek, konyha a szegények részére, egy „kolostor a kolostorban” a közösséghez tartozó remeték számára, valamint több templom is. A közösség „hivatalos nyelve” a görög volt, de a különböző népcsoportokból származó testvérek saját nyelvükön is zsolozsmáztak és mutattak be szentmisét.
A kolostori életet az imádság, a munka és a liturgia rendje határozta meg. Teodósziosz a sokszínű közösség irányítása mellett tanította a Szentírást és hűségesen ápolta a szent liturgiát. Teendői közepette sem adta fel a szigorú aszkézist, de mindig maradt ereje, hogy törődjön a szükséget szenvedőkkel: gyógyította az emberek testi és lelki betegségeit, gondoskodott a szegényekről, hajléktalanokról. Idővel Teodósziosz befolyása túlnőtt közösségén, és 493-ban a Szentföld összes kolostorának elöljárójává nevezték ki. Az általa alapított kolostor a XV. századig a Szentföld egyik vallási központja volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..