Vállalkozni a béke és testvériség kalandjára

Fotó: Nadim Asfour/CTS

 

Idén viszonylag kevesen voltak Betlehemben az éjféli misén az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.
Szenteste napján szünetelt az erőszak, nem voltak összecsapások a palesztinok és az izraeli biztonságiak között, de az elmúlt hetek zavargásai után az Izraelben és Ciszjordánia más részein élő keresztények közül a szokásosnál kevesebben indultak útnak Betlehem felé, hogy Jézus születésének a hagyomány szerinti helyén ünnepeljék a karácsonyt.
Máskor többezres tömeg szokott összegyűlni a Születés temploma melletti Jászol téren, de a hideg, esős idő miatt ezúttal csak néhány tucat hívő volt a téren, sokan a templomban és más, közeli épületekben kerestek menedéket.
Betlehem polgármestere, Anton Salman azt mondta, Donald Trump december 6-i, Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése miatt idén visszafogták a karácsonyi ünneplést a városban.
Az éjféli misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora tartotta. Az ünnepet megelőző héten ő is elutasította az amerikai döntést, de karácsonykor igyekezett távol tartani magát a politikai jellegű kijelentésektől. „Már elmondtam üzenetemet. Most az ünneplésnek jött el az ideje. Mi, keresztények jól fogjuk érezni magunkat minden nehézség ellenére. Boldog karácsonyt!” – mondta.
December 24-e reggelén hagyományosan dobszóval ébresztik a cserkészek Jeruzsálemet és Betlehemet. A helyi keresztények számára a nap első fontos eseménye a jeruzsálemi latin patriarchátuson zajlott, ahol találkozón vett részt Pierbattista Pizzaballa apostoli adminisztrátor, Nerwan Al-Bana, a Megváltó-templom plébánosa és Yacoub Amer, a jeruzsálemi latin rítusú közösség vezetője.
Az apostoli adminisztrátor ezután – mint minden évben – elindult Betlehembe. Autókaraván élén utazott a palesztin hatóság ellenőrzése alatt álló, Jeruzsálemmel szomszédos városba. Megállt a Mar Elias görög ortodox kolostornál, ahol köszöntötték egymást a közösség vezetőjével és Bét Jala polgármesterével. Ráhel sírjánál, ahová évente kétszer szabad ellátogatni, karácsonyi jókívánságokat váltott Rami Aszakrijával, a betlehemi Szent Katalin-templom plébánosával, valamint Bét Szahur polgármesterével, majd ünnepélyesen bevonult a betlehemi Jászol térre.
A világi hatóságok köszöntését követően a Születés temploma előtt Artemio Vítores ferences gvardián, illetve a görög ortodox és az örmény közösségek képviselői várták Pizzaballa érseket. A délután négy órakor mondott vesperás után a szentföldi ferences kusztódia szerzetesei a hívekből, zarándokokból és turistákból álló körmenetet a Születés-barlanghoz vezették. „Názáretből jöttünk, hogy Betlehemben ünnepelhessük a karácsonyt” – mondta egy pár. „A karácsony a minden – fogalmazott egy Jeruzsálemben élő etióp keresztény. – Én az etióp karácsonyt tartom egyébként (január 7. – a szerk.), de szeretek a latin rítus szerinti ünnepen is részt venni, annyira örömteli.”
A Szent Katalin-templomban mondott éjféli misén Pizzaballa érsek kiemelte annak fontosságát, hogy meglássuk a gyermek Jézus értékét, akit sokan talán jelentéktelennek tartottak, mégis valójában ő a csodálatra méltó tanácsadó, a hatalmas Isten mindörökké, a béke fejedelme. A főpásztor arra szólította a jelenlévőket, hogy fordítsák meg a logikusnak tűnő sorrendet, és forduljanak a nagytól a kicsi, az erőstől a gyenge, a hatalomtól az ajándék felé – mert Isten is így tesz.
Homíliája végén Pizzaballa érsek így buzdította a híveket: „Bátorság, szentföldi Egyház! Képesek vagytok rá, testvérek! Képesek vagyunk rá, hogy itt éljünk továbbra is, gyengeségben és szegénységben, hisz ezek Isten ösvényei, amelyeken keresztül a világba akar jönni, és áldását akarja adni az emberiségre.”
Pierbattista Pizzaballa a politikusokhoz is biztató szavakat intézett: „Bátorság nektek is, e világ hatalmasai, merjétek vállalni a béke és a testvériség kalandját! Az alázatosság kapuja, amely a bazilikába vezet, a valódi nagysághoz vezető kapu is.”

Forrás: Custodia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .