Szent Gellért életrajza német nyelven

Karácsony előtt jelent meg Szent Gellért három utódpüspökségének, a temesvári, a Nagybecskereki és a Szeged-csanádi Egyházmegyéknek, valamint egy müncheni kiadónak a közös kiadásában a Gerhard von Csanád. Gestalt eines Bischofs der frühen ungarischen Kirche (Gellért, Csanád szent püspöke. A korai magyar egyház egyik püspökének alakja) című könyv. Az író Martin Roos (Roos Márton) temesvári püspök, aki ezen a módon is tisztelegni kívánt püspök elődje, Szent Gellért személye előtt.
Martin Roos, akit II. János Pál pápa 1999-ben nevezett ki temesvári püspöknek, a bánáti Temeskenézen született, alig ötven kilométerre Csanádtól, ahol Szent Gellért megszervezte a tizedik magyar püspökséget.
A szerző sokéves, alapos kutatómunka eredményeként elkészült művében tudományos alapossággal foglalja össze a Gellért-kutatás főbb forrásait, kutatási eredményeit, a két legfontosabb középkori életrajztól, a XI–XII. századi Legenda minortól és a XIV. századi Legenda maiortól kezdve egészen napjainkig. A szent életrajzának kutatása szempontjából kiemelkedően fontos volt az 1938-as esztendő, hiszen ekkor jelent meg a két legenda kritikai kiadása a Szentpétery Imre nevével fémjelzett Scriptores Rerum Hungaricum sorozat egyik kötetében. A jelenkori külföldi és magyar szakirodalom szintén elő­kerül a munkában, hiszen a szerző Carlile Aylmer Macartney, Florio Banfi, Jean Leclercq, Gabriel Silagi megállapításaira éppúgy alapoz, mint ifjabb Horváth János, Csóka Lajos vagy Szegfű László kutatási eredményeire.
Ezek alapján állította össze Szent Gellért püspök életrajzát Martin ­Roos. A könyvben többek között helyet kapott a Maros vidékének etnikai és vallási térképe is. A marosvári (későbbi nevén csanádi) püspökség területén – annak megalapítása előtt – kutatásai szerint északon Ajtony vezér szállásterülete volt, délen pedig az úgynevezett fekete magyarok (akiknek pontos kiléte ma is tudományos viták tárgya, a szerző a kabarokat sejti mögöttük) éltek, akik valószínűleg alávetették magukat Ajtonynak. A bizánci kereszténység jelen volt ezen a területen – feltehetően ennek emlékét őrzi több korabeli elnevezés és emlék ma is –, azonban több más tényező mellett az ezredforduló politikai változásai a latin rítusú kereszténység felvétele irányába mutattak. Alighanem maga Ajtony a keleti kereszténységet vette fel, és a nyugatról kapott koronával megkoronázott Szent István királytól meglehetősen függetlenül uralkodott, Marosvár székhellyel. Ennek a helyzetnek vetett véget Csanád, amikor legyőzte a vezért. Szent István őt tette Ajtony helyébe, és ezt követően nyílt lehetőség a püspökség megalapítására. Ajtony legyőzésének idejét a történetírás általában 1028-ra teszi, Martin Roos azonban nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a csata valójában – ahogyan azt a kor jeles ismerője, Győrffy György az István király és műve című munkájában (Budapest, 1. kiadás: 1977, 2. kiadás: 2000) kifejti – már legkésőbb 1008 körül megtörtént. A Szent György oltalmába ajánlott új egyházmegye alapításának éve a források szerint egyértelműen 1030, Marosvár pedig Gellért püspök székvárosa lett. Területe Ajtony egykori dukátusának egy részét foglalta magába, északon a Száraz-ér, nyugaton a Tisza, délen a Duna, keleten a Déli-Kárpátok határolták. A marosi vagy marosvári püspököt először 1111-ben nevezik csanádi püspöknek. Az 1241/42-es tatárjárás, a XIII. századi kun betörések, majd az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés sok kárt okoztak a középkori egyházmegyének. A mohácsi vészt követően 1551-ben Csanád, egy évvel később Temesvár adta meg magát a törököknek. Százhatvannégy év múlva, 1716-ban Savoyai Jenő herceg visszahódította Temesvárt, amely az ősi püspökség új központja lett. Az oszmán uralom alatt az egyházmegye teljesen elnéptelenedett és elpusztult, mindent újra kellett kezdeni. A folyamatos fejlődésnek azután az 1920-as trianoni békediktátum vetett véget: ekkor 32 plébánia Magyarországhoz (ma a Szeged-Csanádi Egyházmegye részét képezi), 64 a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (ma a Nagybecskereki Egyházmegye Szerbiában) és 152 Romániához (a mai Temesvári Egyházmegye) került.
Mivel Szent Gellért az első magyarországi teológiai írónak számít, a Deliberatio Gerardi Moresenae Ecclesiae episcopi supra hymnum trium puerorum ad insigrimum liberalem (Gellért, a Marosi Egyházmegye püspökének fontolgatása a három ifjú énekéről) című műről Martin Roos külön fejezetben ír. A művet a XVIII. században fedezték fel egy bajorországi kódexben, és 1790-ben publikálták először.
Ugyancsak külön fejezet emlékezik meg a Velencéből érkezett bencés szerzetes haláláról, amely minden bizonnyal 1046. szeptember 24-én következett be. A budai oldalon vér­tanúságot szenvedett és Pesten eltemetett püspök hamvait néhány évvel később Csanádra szállították. Később ereklyéi részben külföldre kerültek. Az 1083-ban szentté avatott püspök ereklyéi Csanádról az 1514-es parasztfelkelés során tűntek el, így épp a külföldre, Prágába és Muranóba került ereklyék maradtak meg az utókor számára. A szent kultusza a török pusztítást követően csak lassan, a XIX. században éledt újjá.
A képekkel gazdagon illusztrált kötet mellékletében helyet kapott a kisebb és nagyobb legenda Gabriel Silagi (Die Gerhards-Legenden, 73–119.; In: Thomas von Bogyay – János Bak – Gabriel Silagi: Die heiligen Könige. Ungarns Geschichtsschreiber 1. Graz–Wien–Köln, 1976) által jegyzett német nyelvű fordítása, valamint egy 1982-ben (!) felfedezett XIV. századi, Szent Gellértről szóló bejegyzés is, amelyet sokáig a németországi Szent Péter bencés apátságban (Sankt Peter im Schwarzwald) őriztek. Ma a kézirat Karlsruhében található.
A kézirat 1983-ban, Szent Gellért kanonizációjának 900. évfordulójára készült el, de csak most jelent meg kötet formájában, az újabb szakirodalom figyelembevételével. Bőséges jegyzetapparátus és irodalomjegyzék teszik szakemberek számára is rendkívül értékessé a könyvet, melynek magyar fordítása folyamatban van. Martin Roos: Gerhard von Csanád. Gestalt eines Bischofs der frühen ungarischen Kirche. Im Eigenverlag der drei Bistümer Szeged-Csanád, Groß-Betschkerek, Temeswar sowie im Verlag Edition Musik Südost. München, 2017. 375 o.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.