A szeretet civilizációinak hirdetői

XII. Piusz (1939–1958), VI. Pál (1963–1978) és II. János Pál (1978–2005) rendkívüli személyiségek voltak. Kritikus helyzetekben kellett jövőt formáló döntéseket hozniuk, így természetesen több, velük foglalkozó dráma, könyv, film is készült már. Az Etalon Kiadó ezúttal három, a katolikus egyházfők életútját bemutató filmet jelentetett meg.
A XII. Piusz – Róma ege alatt című mozi főszereplője a vészkorszak pápája. XII. Piusz erős, határozott személyiség, tisztában van a realitással. Azzal, hogy 1943–1944-ben, amikor Rómát megszállják a német csapatok, „a gonosz ott lebeg a fejünk fölött, és bármikor lecsaphat”. Egyetlen reménye Krisztus. „A gonoszság és sötétség e szörnyű óráiban, ó, Istenem, te vagy az egyedüli fény. Amikor elgyengülök, te adsz erőt.” A film cselekménye két szálon fut: az egyik a Szentatya zsidómentő tevékenysége. Parancsba adja, hogy a kolostorok és a plébániák nyissák meg kapujukat az üldözöttek előtt. Ezzel sikerül elérnie, hogy a Rómában élő tízezer zsidó többsége megmeneküljön, ezer embert azonban még így is elhurcolnak a nácik. Közismert, hogy XII. Piusz azóta is sok bírálatot kap azért, mert nem szólalt fel nyíltan a zsidóüldözések ellen. A filmben utalás történik arra, hogy 1942 júliusában a holland püspöki kar körlevelet olvasott fel a templomokban, melyekben elítélték a nácikat a zsidók üldözése miatt. Válaszul a németek negyvenezer holland zsidót – köztük az azóta kanonizált Edith Steint – koncentrációs táborokba hurcoltak. Ez arra késztette Piuszt, hogy elégesse a már megírt tiltakozó jegyzékét. A filmbeli Piusz pápa tisztában van azzal, hogy vannak, akik nem értenek egyet hallgatásával, de vállalja döntésének következményét. „Ezt a keresztet nekem kell egyedül hordoznom.” Hallgatása azonban nem jelent közönyt, hiszen folyamatosan tiltakozik a német parancsnokságon zsidókat ért atrocitások ellen, így az önmagát katolikusnak valló Stahler vezérőrnagynál és az őt „károgó vénember”-nek nevező Wolf tábornoknál. A Szentatya Jézus szavainak megfelelően – „a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek” – azzal próbál hatni a két német jobbik énjére, hogy minden cselekedetükkel Isten előtt tartoznak elszámolni. Wolfnak így fogalmaz: „Csak próbálok belelátni a lelke mélyére, hogy van-e még ott fénysugár. Hogy az Úr fénye be tud-e még férkőzni a sötétségbe, ami elborítja a lelkét.” Stahler végül kiadja a parancsot arról, hogy az egyházi intézmények védettséget élveznek, Wolf pedig nem éget fel maga fölött minden hidat, amikor csapataival visszavonul. A kereszten Jézus mellett függő jobb latorra gondolhatunk.
A film másik vonulata a zsidó Mirjam és Davide szerelme. A lány apja hamis iratokat gyárt, rengeteg ember életét megmentve ezzel. Mirjamhoz és Davidéhoz csatlakozik a kereszténynek keresztelt Marco, aki azonban a fegyveres ellenállásban hisz. A fasiszta szeretőket tartó, de Mirjamnak segítő Bianca alakjáról Mária Magdolna juthat az eszünkbe. Az emberi életet a nullánál is kevesebbnek tartó, erőszakos hatalommal szemben a túlélés egyik fegyvere a „legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók” jézusi intelmének követése. A film sugallata, hogy a gonoszság rettenetes pusztítást képes végezni, de soha nem tud annyira eluralkodni, hogy elhalványítsa a krisztusi fénysugár ragyogását. Mert mindig lesznek olyanok, akik fellépnek a rombolás erői ellen, még ha reménytelennek látszik az ellenállás, akkor is. A rossz soha nem győzedelmeskedhet véglegesen, mert szemben áll az ember lelkének legmélyén jelen lévő isteni jósággal és szeretettel.
A VI. Pál – Viharos idők pápája című filmet Fabrizio Costa rendezte. A film kezdete 1978 márciusa, amikor VI. Pál a nagypénteki keresztúthoz kapcsolódó meditációján dolgozik, s az Úr mérhetetlen szeretetéről elmélkedik, amelyet meg sem érdemlünk. Ez a kereszt misztériuma. E lelkileg elmélyült pillanatokba berobban a szörnyű hír: a Vörös Brigádok elrabolták Aldo Moro olasz miniszterelnököt, és testőreit megölték. Rögtön nyilvánvalóvá válik a békesség és a szeretet, illetve a gyűlölet és az erőszak feloldhatatlan ellentéte. E vészhelyzetben az idős, beteg pápa eszközei az ima, a párbeszéd keresése még a legelvetemültebb gyilkosokkal is, és az együttérzés kifejezése Moro feleségének. A tragédia VI. Pált is számvetésre készteti, végiggondolja az egész életét. Aldo Moróval több évtizedes barátság köti össze. Az ifjú lelkipásztor, Giovanni Battista Montini fiatal papként, szemben a fasiszta hatalommal, bátran hirdeti a szabadságot, csakúgy mint Aldo Moro, aki ekkor még egyetemi tanár szeretne lenni. Montini győzi meg, hogy a politikának szüksége van az olyan tisztességes, keresztény elveket hirdető és azokat a mindennapokban is megélő személyekre, mint Aldo. A későbbi pápa kezdetektől fogva vallja, hogy „az a politika, ami nélkülözi az erkölcsöket, megcsalja azokat, akik erre vágyódnak”. A vatikáni államtitkárságon eltöltött évtizedek alatt pedig felismeri a türelem stratégiáját, hogy az olyan erőszakos rezsimekkel szemben, mint az olasz fasizmus, egyetlen hatékony módszer a csendes szembehelyezkedés, a párbeszédtől pedig nem kell félni. Milánó érsekeként rádöbben a munkások kiszolgáltatottságára, és megpróbál az emberhez méltatlan barakkok helyett komfortosabb lakásokat építeni. Katolikus egyházfőként pedig megtapasztalja, hogy igaza volt XII. Piusznak: Könnyebb a pápának tanácsokat adni, mint pápának lenni.
Montini pápának szembesülnie kell azzal is, hogy a kereszténység visszaszorulóban van Európában. A templomba járók magas számáról szóló kedvező statisztikai adatok félrevezetőek, mert a vasárnapi keresztények szívében nem él ott Krisztus. A Megváltó helyett a pénz szeretete fészkelte be oda magát. VI. Pál folyamatosan ellenállásba ütközik, egyformán támadják őt a konzervatív katolikusok és a liberálisok is. Kétségbeesetten fohászkodik: „Ó, Istenem, hol vagy? Templomodba beszökött a Sátán füstje. A gonosz igenis létezik. Rettenetes valóság. Az emberek nem hisznek az Egyházban, a szívekbe beférkőzött a kétség.” A film egyik jelenetében VI. Pálnak látomása van, dühöngő tömeg veszi körül, szidják, fenyegetik: „Nem értél el semmit!” – üvöltik felé. A Szentatya elesik, az őrjöngő emberek eltűnnek. Krisztus lép hozzá, fölemeli, kezét kinyújtja, és mutatja a hegyen a három keresztet.
VI. Pál vallotta, hogy a jövő vagy a szeretet civilizációja lesz, vagy nem lesz. Élete végéhez közeledve elkeseredik a világban tapasztalható erőszak miatt. Levelet ír az Aldo Morót elrabló terroristákhoz, hatalmas alázatról téve tanúságot: „Térden állva könyörgök, engedjétek szabadon a miniszterelnököt (…) hiszem, hogy ott lakozik még a lelketekben az emberség dicsőségesen fénylő ereje.” A terroristák azonban érzéketlenek, kivégzik Morót. Ám VI. Pál könyörgő sorai mégis meghallgatásra találnak. A szüleit elhagyó, ugyancsak az erőszak erejében bízó ifjú, Matteo a levél hatására visszalép egy rendőrőrs felrobbantásától. Ő a tékozló fiút példázza a filmben. Fabrizio Costa mozijának VI. Pál pápája szerette volna ráébreszteni az embereket arra, hogy „van Isten, és mindenkit szeret, kivétel nélkül”. Egyeseknél ez sikerült, másoknál, a többségnél nem. Ez valószínűleg minden korban így van a történelemben.
A Félelem nélkül: II. János Pál című film Jeff Bleckner alkotása. Az idős, súlyosan beteg pápa 2000-es jeruzsálemi látogatásán Szűz Máriához fohászkodva gondolja végig az életét, gyermekkorától kezdve. A kis Lolek nagy szeretetben él a szüleivel és Edmund bátyjával. Az idill azonban hamar véget ér, amikor az édesanyja meghal. A majdani pápa mind­össze nyolcéves ekkor. Húszéves korára elveszti bátyját és édesapját is. Egyre erősebb benne a vágy, hogy pap legyen. Minden ebbe az irányba mutat: az ifjú Karol nagy tehetségű színész, de szerelme, a zsidó Hinka Palesztinába menekül a Lengyelországot megszálló németek elől. A film vázlatosan mutatja be II. János Pál életét, kiemelve a fontosabb eseményeket. A gyermekkori tragédiák ellenére imádságos légkörben nő fel, édesapja rendszeresen elzarándokol vele a częstochowai Fekete Madonnához. Az ifjú Karol akkor jelentkezik a papi szemináriumba, amikor az életveszélyes, hiszen a nácik elhurcolják a papokat és a szeminaristákat. Ő azonban vallja: „Hallom az Úr hívását. Nem hiszek az erőszakban. Én nem tudok másképp küzdeni.”
A film egyik jelenetében a gyermek Lolek meglát egy fogyatékkal élő koldust és elszalad. Később, időskorában, amikor rengeteget szenved, úgy emlékszik vissza, hogy ifjúkorában nem bírt szembenézni a szenvedéssel. „Ám a betegek gyöngeségében egyszer csak megláttam az erő jelenlétét. Az irgalom hatalmát. A betegség kegyelmet vindikál.” Az életére visszaemlékező idős pápa így szól Máriához: „Szűzanyám, hidd el, minden vágyam volt, hogy elvigyem az Úr szeretetét az embereknek, mert szeretem az embereket, és hogy hirdessem nekik: ne féljetek. Soha nem szabad feladni a reményt. Igaz, hogy szörnyű dolgok történnek. Mindig is történtek, de ez nem lehet az ok, hogy reményvesztettek legyünk.”
Három film három pápáról, akik bár különböző személyiségek voltak, abban egységesek, hogy Krisztus szeretetét hirdették az egész földkerekségen. Olyan korban, amikor a technikai fejlődés egészen hihetetlen dolgokra képes, ám az emberek egyre jobban elfeledkeznek arról, hogy kinek köszönhetjük a csodás létet.