A csatkai kegyhely felújításáért indult zarándoklat a Vatikánba

Kövesi Csaba, a zarándoklatot szervező zalalövői Áldott Kereszt Egyesület elnöke az MTI-nek november 6-án adott nyilatkozatában elmondta: a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozó Komárom-Esztergom megyei Csatka az 1800-as évek közepe óta vallási központ, a Mária-út része. Évente több ezer zarándok érkezik ide Európa számos országából. Sokan csodás gyógyulásokról is beszámoltak, amelyeket az ottani forrás vizének tulajdonítanak.
Az egyesület célja a terület és az infrastruktúra rendbetétele, valamint a búcsújáró hely fejlesztése. A fejlesztés magában foglalja a nagytemplom felújítását, erdei iskola és cigánymúzeum kialakítását, a közművek kiépítését, valamint a parkosítást. Minderre a pápa áldását is kérték.
A szervezet támogatást nyert a munkálatokhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától – Balog Zoltán miniszter fővédnöke is a mostani zarándoklatnak –, ennek köszönhetően az egyesület már nyáron megkezdte a búcsújáró hely felújítását. Ferenc pápa szerdai audienciáján, november 8-án a zarándokok egy eurót kértek az egyházfőtől, hogy ezzel a jelképes felajánlással is felhívják a figyelmet a zarándokhely felújításának szükségességére, a hit fontosságára és a cigányságra.

Forrás: MTI; Szombathelyi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .