Civilizált külső…

„Jöjjön haza Suburbiconba!” Itt garantált a béke és a nyugalom. Szép házak, gondozott kertek, kedves és barátságos szomszédok. Suburbiconban ugyanis valósággá lett az amerikai álom!
Itt éli harmonikus és az unalomig rendezett hétköznapjait Gardner Lodge (Matt Damon) is feleségével, Rose-zal (Julianne Moore) és fiával, Nickyvel (Noah Jupe). A család háza előtt hatalmas autó áll, tévéjük a legújabb távirányítós modell, reggelire mogyoróvajas kenyeret esznek – valami mégsem stimmel. Egy napon ugyanis két bűnöző jelenik meg az otthonukban, megkötözik őket és kámforral mindenkit elaltatnak. Rose-t túlságosan is, ő többé már nem is ébred fel. Gardner a történtek ellenére megőrzi hidegvérét, és nem tesz semmit. Egészen addig, amíg a bűnözők ismét fel nem bukkannak…
George Clooney legújabb filmjét, a Suburbicont enyhén szólva sem fogadta lelkesen a közönség, s a kritikusok is inkább csak értetlenkedtek. Az ötvenes évek Amerikáját megidéző alkotás valóban zavarba ejtő. Itt is, mint sok más filmben – például az 1999-ben készült Amerikai szépségben – a képmutató kertvárosi lét leleplezését láthatjuk. Ahogy a mindig nett és jól nevelt Gardneren nő a nyomás, úgy lesz egyre erőszakosabb. A feszültséget csak növeli, hogy folyamatosan igyekszik uralkodni magán, nem azért, mert nem szabad valamit megtenni, csupán azért, mert nem illő. Gardner környezetében az emberi kapcsolatok is roppant felszínesek, érzelmeit mindenki elrejti a jó modor és az arcra fagyott mosoly mögé.
A forgatókönyvet Ethan és Joel Coen írta, vagyis biztosak lehetünk abban, hogy ez nem egy szokványos bosszú- vagy gengszterfilm. A kisváros élére vasalt lakóinak egykedvű világa alaposan felfordul, amikor egy színes bőrű család költözik az egyik házba. Először csak kerítést építenek a portájuk köré, majd éjjel-nappal énekelnek a bejárat előtt, később pedig már dobokkal és fazekakkal felszerelkezve próbálják az őrületbe kergetni a nem kívánt szomszédokat. S miközben Gardner járja a maga kálváriáját, Subur­biconban elszabadul a pokol.
Ahogyan Gardner fokozatosan kivetkőzik magából, úgy veszítik el józan eszüket a kertváros egyébként békés polgárai. Ám míg Gardner végül is egy valós veszélyt igyekszik a maga eszközeivel elhárítani – még akkor is, ha kialakulásáért ő a felelős –, Su­bur­bicon előítéletek és sztereotípiák által irányított lakói olyasmi ellen indítanak harcot, ami nem létezik. Az egyénről és a közösségről egyszerre hull le a kultúrmáz, csak mindegyiknél más okból.
George Clooney fekete humorú szatírája igazán nem mond újat, csak megerősíti azt, amit már tudunk ugyan, ám az adott pillanatban mindig elfeledkezünk róla: a civilizált külső sokszor állati bensőt takar.