Szentírás-magyarázat: Leborulva, térden állva… – Vízkereszt, Urunk megjelenésének ünnepe – Mt 2,1-12   

Ők először Jeruzsálemben keresték „a zsidók újszülött királyát”, s bizonyára ámulva találtak rá betlehemi szegénységében. Szótlanul, megilletődve nyújtják át neki – édesanyjának – ajándékaikat. Máté elbeszélésében sajátos szerepet kap egy szó, amely a rövid szövegben háromszor is felhangzik. A bölcsek már Heródes udvarában ezt mondják: „Láttuk csillagát…, s eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (2,2). Amikor aztán a hatalmát féltve óvó király Betlehembe irányítja a zarándokokat, maga is megismétli: „Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek, és hódoljak neki” (2,8). Ezután mondja aztán az evangélista: „Megtalálták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak előtte (2,11). A görög igében a térd szó rejtezik, fordíthatnánk úgy, hogy letérdeltek vagy térdet hajtottak előtte.

Ez a ritka görög ige Máténál feltűnően gyakran szerepel, sokkal többször, mint Márk és Lukács evangéliumában. Főként olyan emberek hajtanak térdet Jézus előtt, akik valami nagy csodát kérnek tőle. A 8,2-ben egy leprás, a 9,18-ban a zsinagógai elöljáró, akinek aztán föltámasztja a kislányát, a 15,25-ben egy pogány asszony, aki a lányáért könyörög, a 20,20-ban János és Jakab anyja. Ez utóbbi nem csodát kér, hanem azt, hogy fiai Jézus jobbján és balján ülhessenek, ha majd átveszi uralmát. A tanítványokról egyszer olvassuk, hogy térdre borultak Mesterük előtt: amikor a vízen járva odament hozzájuk a viharban, és lecsendesítette a hullámokat. Itt így fordítja ezt az igét a magyar szöveg: „Leborultak előtte” (14,33). De mondták is mindjárt: „Valóban Isten Fia vagy.” Az ószövetségi gondolkodáshoz szokott ember számára ez a „térdhajtás” nem akármilyen tiszteletnek vagy hódolatnak a kifejezése, hanem Istennek kijáró vallási cselekedet.

Érdekesen megnyitja ezt a jelentéstartományt a Jézus megkísértéséről szóló elbeszélés. Két sikertelen próbálkozása után a sátán – Máté szerint – egy magas hegyre ragadja fel Jézust. Megmutatja neki a „világ összes országát”, és azt mondja: „Ezt mind neked adom, ha leborulva térdet hajtasz előttem”(4,9). Amit – persze így ad vissza a magyar szöveg: „ha leborulva imádsz engem”. Válaszul Jézus a mózesi Törvényt idézi: „Írva van, Urad, Istened előtt hajts térdet, és csak neki szolgálj” (4,10). Amit már latinra is így fordítottak: Dominum Deum tuum adorabis: Uradat, Istenedet imádd.

A Máté-evangélium legvégén a Föltámadott előtt „borulnak térdre” az apostolok, illetve már előbb a sírjához siető asszonyok (28,9 és 28,17). Isteni méltóságában köszöntik Mesterüket. Mintha már ezt sejtenék meg Betlehemben a pogányságból érkező bölcsek is. Mi, emberek, egyedül mi a látható világban arra születtünk, hogy leboruljunk valaki előtt. Milyen jó, hogy Jézusban megjelent előttünk az, aki valóban megérdemli ezt az egyedülálló tiszteletet. S milyen szép, hogy először gyermekként fogadta a megváltott, megváltandó emberiség boldog hódolatát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.