In memoriam

Életmentőnek tűnő műtétet hajtottak végre rajta Marosvásárhelyen, tüdejének működése azonban nem indult újra, és ezért mesterséges lélegeztetésre szorult. Halála előtt néhány nappal átszállították Budapestre, de állapota fokozatosan romlott, visszafordíthatatlanná vált. Árva Vince 1932. október 14-én született Rimócon. 1959. június 14-én szentelték pappá. Az esztergomi főegyházmegye szolgálatában volt 1959-től 1990-ig. A pálos rend közösségébe tartozott 1953-tól 2004-ig, amikor a székesfehérvári egyházmegyébe inkardinálták. Kisegítő lelkészként szolgált Pilisszántón 1996-tól 2008-ig.Szerepet játszott a pálos rend magyarországi újraindulásában, sokat foglalkozott a rend alapítója, Boldog Özséb életének kutatásával, valamint a szenttéavatási per előkészítésével.

Elhunyt László T. László

Kőszegen született 1925-ben. A háború után, 1946-ban Ausztriába, majd 1950-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Európai és amerikai egyetemeken tanult, 1973-ban a New York-i Columbia Egyetemen doktorált (doktori dolgozatának címe: Egyház és állam Magyarországon, 1919 és 1945 között. Harminc éven át politológiát tanított, míg 1990-ben a montreali Concordia Egyetem tanáraként nyugdíjba vonult. Ekkor hallotta meg Isten hívását a papságra. Hittudományi tanulmányokat folytatott a montreali egyetem katolikus teológiai fakultásán, majd az Ottawai Saint Paul Egyetemen. Seregély István egri érsek 1990-ben diakónussá, egy évvel később pedig Miklósházy Attila, a külföldi magyarok püspöke pappá szentelte. Azóta az ottawai főegyházmegyében szolgált, ahol 2003-ig a magyar közösség mellett angol nyelvű plébániát is vezetett.

1992-ben létrehozta a Szent László Ösztöndíj Alapítványt, mely lehetővé tette magyar papok továbbképzését Kanadában. Több fiatal magyarországi és erdélyi pap tanult éveken át és szerzett tudományos fokozatot Ottawában. Az alapítvány biztosítja az ottawai magyar katolikus közösség papi ellátását. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott László T. Lászlónak. A kitüntetéssel a testület elismerését és háláját kívánta kifejezni azért a sokéves pasztorális munkáért, melyet László T. László a kanadai Ottawában élő magyarok körében végzett, és azért az anyagi és szellemi támogatásért is, amelyet a Kanadában tanuló magyar papoknak nyújtott. Karácsony napján, ottawai otthonában érte a halál.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .