Üresen találják, s két angyal jelenti nekik a feltámadás örömhírét. Mindent elmondanak a tizenegynek meg a „többieknek”, de azok asszonyi fecsegésnek tekintik beszámolójukat. Péter mégis fölmegy a sírhoz, alaposan megvizsgálja, s amit lát, az igazolni látszik az asszonyok szavát. Őt azonban nem szólítja meg angyali hírhozó. Aztán az Emmauszba igyekvő tanítványok története következik. Ezekhez is eljutott a reggel felröppenő hír, de nem veszik komolyan. Hazaindulnak, mint vesztes csata után a szétvert sereg maradék katonái. Odaszegődik hozzájuk a Feltámadott, de csak este ismernek rá a kenyértörésben. Bezzeg fordulnak vissza Jeruzsálembe, s az ott várakozóktól hallják, hogy a nap folyamán Jézus megjelent „Simonnak”. Minden igaz hát, amit az asszonyok beszéltek!
Az éjszakában együtt van a maroknyi közösség: örömben s további várakozásban. Itt jutunk el a vasárnapi evangéliumig. Megjelenik közöttük, akiről beszélnek. Köszönti is őket: „Békesség nektek!” Látják, hallják, mégsem igazodnak el egészen a rájuk szakadó tapasztalatok között. Félnek, hátha a halott szelleme jelent meg közöttük. Jézus megértően igyekszik eloszlatni aggodalmukat. Kezét, lábát mutatja nekik: sebhelyeit. Szemük láttára eszik is néhány falatot, hadd győződjenek meg arról, hogy valódi teste van. Milyen érdekes az evangélista mondata: „örömükben nem mertek hinni, csak csodálkoztak” mindenen. Úgy látszik, az ember nemcsak a sötétségben veszíti el a biztonságát, hanem a hirtelen fölragyogó fényben is.
Jézus nem korholja, hanem oktatni kezdi tanítványait. Emlékezetükbe idézi az Ószövetség mondatait, amelyeket régen magára vonatkoztatott: a törvény, a próféták, a zsoltárok jövendöléseiben már földereng a szenvedő Messiás képe. A Mester tudja: a húsvét örömét csak akkor fogadhatjuk be, ha a nagypéntek értelme megvilágosodik előttünk. Mi meg fölfigyelünk arra, hogy már a sírnál megjelenő angyali hírnökök emlékeztették az asszonyokat Jézus korábban elmondott igéire, s aztán az emmauszi úton maga Jézus a két búslakodót is az Ószövetség magyarázatával igazította el.
A húsvét a „megnyílások” napja. Először Jézus sírja nyílt meg, aztán a menekülő tanítványok szeme. Megnyílnak a Szentírás titkai, s végül megnyílik az értelem és a szív – Isten nagyságának, szeretetének felfogására. Így hangozhatnak el aztán a zárómondatok: „Tanúi vagytok mindezeknek. Én pedig kiárasztom rátok Atyám Ígéretét.”
