A Római Egyházmegye július 17-én bejelentette, hogy megnyitotta a huszonnyolc évesen elhunyt édesanya, Chiara Corbella boldoggáavatási eljárását. Mint ismeretes, Chiara 2012. június 13-án, alig több mint egy évvel a kisfia születése után halt meg rosszindulatú daganatos betegségben. Várandóssága idején felfüggesztette a kezeléseket.
Chiara Corbella és férje, Enrico Petrillo Međugorjében ismerkedtek meg, és 2008-ban házasodtak össze. Az esküvőt követően Chiara hamarosan várandós lett, ám az ultrahangos vizsgálat súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott a babánál. Habozás nélkül az élet mellett döntöttek. A kis Mariát elkísérték harminc perccel a földi születése után bekövetkezett égi születéséig. A fiatal szülők a kis fehér koporsó mellett állva hálát adtak Istennek ajándékaiért. A szertartáson jelen lévők életük egyik legmeghatóbb eseményeként emlékeznek a temetésre, amely jele volt annak, hogy Krisztus győzelmet aratott a halál felett.
Néhány hónappal később Chiara újra áldott állapotba került, ám az ultrahangos vizsgálat ismét kóros elváltozást mutatott: a kisfiúnak nem volt lába. A hetedik hónapban kiderült, Davide belső szervei sem fejlődtek ki megfelelően. A házaspár örömmel és szeretettel élte meg második gyermeke születését is, aki nem sokkal később a mennyországba távozott. Az ismerősök arról számolnak be, hogy a temetésen a szülők nehéz keresztjük ellenére valódi örömet és hálát sugároztak.
Chiara később ismét gyermeket hordott a szíve alatt. Várandóssága ötödik hónapjában azonban egy sebet fedezett fel a nyelvén, amelyről kiderült, hogy rosszindulatú daganat, karcinóma. Chiara és Enrico fiuk, Francesco életének védelme mellett döntöttek: az édesanya csak a szülés után vállalta a kemoterápiát és a sugárkezelést. Francesco szép, egészséges kisfiúként 2011. május 30-án született meg. Chiara állapota ezt követően nem javult, az egyik szemére elvesztette a látását. Ám ő a szenvedések közepette is mosolyogva, hittel és örömmel élte az életét, és az isteni gondviselésre bízta magát. 2012. június 13-án távozott a földi életből.
Nem sokkal a betegsége felfedezése után Chiara így fogalmazott: „A házasságunkban az Úr megajándékozott minket két különleges gyermekkel: Maria Grazia Letiziával és Davide Giovannival, de azt kérte tőlünk, hogy csak a születésükig kísérjük őket. Megengedte, hogy átöleljük, megkereszteljük, és derűsen, a bensőnket átjáró, nagy örömmel adjuk őket az Atya karjaiba. Most ránk bízta ezt a harmadik gyermeket is, Francescót, aki jól van, és nemsokára megszületik, de Isten továbbra is azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne, annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt daganatot fedeztem fel magamon, amely félelemmel tölt el minket a jövőt illetően. Hisszük azonban, hogy Isten ezúttal is nagy dolgokat tesz majd.”
Halála napjának reggelén férje, Enrico megkérdezte Chiarától: „Szerelmem, az Úr keresztje valóban édes?” Chiara már nehezen lélegzett, a beszéd is nehezére esett, de mosolyogva, egyértelműen válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” Délben meghalt.
Fiának, Francescónak levelet írt az első születésnapjára, amelyben így tanította: „Életünk célja szeretni, és mindig készen állni arra, hogy megtanuljuk úgy szeretni a többieket, ahogyan csak Isten tudja megtanítani nekünk. Bármit teszel, csak akkor lesz értelme, ha az örök élet szempontjából tekintesz rá. Ha valóban szeretsz, észreveszed, hogy igazából semmi sem a tiéd, mert minden ajándék. Különleges vagy, és nagy küldetésed van. Isten öröktől fogva akart téged, és ha megnyitod számára a szívedet, megmutatja az utat, amelyen járnod kell. Bízz benne, érdemes!”
Forrás és fotó: Avvenire.it
Fordította: Thullner Zsuzsanna
