Teszem azt, Szabó néni vagy Kovács úr teljes joggal büszkélkedhet az ő becsületes nevével. Mindezt tudom, de azért mégis tanulságos rácsodálkozni az elénk kerülő különleges nevekre. Megboldogult kamaszkoromban például lenyűgöztek a nemesi családnevek. Édesapám Erika márkájú, keletnémet táskaírógépével hosszú névsorokat szerkesztettem, csupa kékvérű, hétszilvafás és bocskoros família szereplésével. A hasonló vonzalmat táplálóknak két alapművet is ajánlhatok, két valódi kincsesbányát. Egyfelől Borovszky Samu könyveit a tizenkilencedik század végéről, melyekben vármegyénként ismerteti az ott élő nemességet. A hatvannégy vármegyének természetesen csak egy részével foglalkozhatott, főként a felvidékiekkel. Igényesebb könyvtárakban még fellelhető egy-egy régi példány. A másik forrásmunka Nagy Iván történész halhatatlan műve, a kiegyezés korából, Magyarország nemes családai címmel, nyolc kötetben. A rendszerváltozás idején újra megjelent hasonmás kiadásban, karton díszdobozban. Egyébként Nagy Iván a Nógrád megyei Horpács temetőjében alussza örök álmát, néhány lépésre a Mikszáth-család sírkertjétől. Ama kamaszkori listámon olyasféle kedvencek szerepeltek, mint Andreánszky, Mattyasovszky, Öttömössy. Általában elmondható, hogy -szky és -czky végződésű családneveink szláv eredetűek, méghozzá jelentős százalékban lengyelek. Példának okáért Borovszky Samu barátunk ősei nyilvánvalóan Borowski néven szerepeltek, ami polák földön olyan szokványos, mintha valakit nálunk Kertésznek vagy Asztalosnak hívnak. A kis- és középnemes réteg lengyelül slahta – s ez ismerősen cseng számunkra, hiszen a második világháború előtti magyar közéletben is volt egy slahta: Slachta Margit kereszténydemokrata politikus. Gimnazistaként nagy élvezettel ízlelgettem fiatal káplánunk nevét: Temesszentandrási Péter. Ez a legszebb papi név, melyet mindmáig hallottam, ráadásul egy nagyszerű embert jelöl. Főiskolásként pedig, egy reménytelenül döcögő személyvonaton megismerkedtem Virágszál nénivel, kedélyes hazánk egyetlen ilyen vezetéknevű lakójával. Ezzel a szép névvel ugyan hol máshol lakhatott volna, mint Széplakon – Balatonszéplakon. Köztünk szólva, Virágszál néni derék sváb asszony volt, vagyis magyarosítás eredményeként jutott a nevéhez. Ezt ő maga sem rejtette véka alá. A mindenestül eredeti nevek között egy tanítónő viszi el a pálmát: Ünnep Margit. Évtizedeken át okította a gyerekeket Sárkeresztúr egyosztályos, azaz osztatlan iskolájában. A negyvenes évek derekán tanítványa volt Bella István, aki 2001-ben Kossuth-díjat kapott költői munkásságáért. Bella egyik kései versének címe Ünnep Margit, és e sorokkal végződik: Kis, piros, pöttyös napcsoda, a régi, osztatlan oskola pattogó labda-mosolya. Írni, olvasni tanított. Szeretem Ünnep Margitot. Ünnep Margit ma Székesfehérvárott él. Kilencvenhárom éves, de ha vendége érkezik, még saját kézzel kalácsot készít neki. Ismerőseitől azt kérdezgeti: szoktak-e imádkozni? Ugyanis ő naponta imádkozik, az élőkért és a holtakért. Az Úristen lassan bezárja fáradt érzékszerveit, ám az imádság vele marad. Akár egy kisdiák, a költőhöz csatlakozva skandálom: Sze-re-tem Ün-nep Mar-gi-tot.
