Miértek és talánok talánya

A sajtó folyamatosan beszámol a tragédiáról, és annak „utóéletéről”: hírek és álhírek keringenek. A diákoknak pszichológusok próbálnak segíteni a történtek feldolgozásában, ami vélhetően sokáig eltart még, és egyszer talán választ is kapunk arra, hogy a két jól szituált családban élő gyereket – egyikőjük édesapja rendőr alezredes –, mi juttatta el odáig, hogy öljenek. A hívők a sátán munkálkodását látják mindebben, és hangosan kérdik: mi jöhet még? Május 30-án a kaposvári Jézus Szíve-templomban Tempfli József nagyváradi megyés püspök által, a gyermekáldozatokért bemutatott misén is szóba került a véres valóság. – Jézus szíve végtelenül irgalmas szív – mondta homíliájában a püspök, akinek somogyi jelenlétét történelmi pillanatnak nevezte a templom plébánosa, Agg József főesperes. – Jézus mindenkiért eljött, hogy a mai keresztényüldözőket, ateistákat is megváltsa. Nekünk is Jézus szívét utánzó embereknek kell lennünk, és egyikünk sem tehet olyat, ami miatt bármelyik embertársunk ellenségünk lesz – mondta Tempfli József. A főpásztor azt tanácsolta: törekedjünk arra, hogy barátként elfogadjuk a keresőket, s legyünk mi is végtelen irgalmú emberekké. E nap azoknak a szerencsétlen fiatalkorúaknak az emlékére szerveződött, akiknek fejük felül hiányzik a fedél, a családi asztalról pedig a kenyér, és régóta vívják harcukat az éhhalállal, majd átszenderülnek az örökkévalóságba, mert későn érkezik a segély, az élelmiszer-szállítmány vagy egy félmaréknyi rizs, amellyel, tudjuk jól, valamiféleképpen fenntartható a napi lét. De imádkozunk meg nem született gyermekeinkért, az abortuszáldozatokért is, akiknek halála kimondva- kimondatlanul is gyilkosság, hiszen hitünk azt tartja: az élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Lehet, hogy ezt sokan megkérdőjelezik, mégis így van. Az elmúlt évtizedekben csak Magyarországon mintegy hatmillió abortuszt hajtottak végre. Vajon belegondoltunk-e abba, hogy ha a megfogant életek megmaradnak, mekkora lenne ma hazánk lakossága? Vajon akkor is a csökkenő születésszám, a fogyatkozó nemzet jellemezne bennünket? A gyermekáldozatok emléknapja a kaposvári Nyugati temetőben folytatódott. Az új keresztet Tempfli József püspök atya szentelte fel. A gyermekáldozatok emlékét életben tartó programok ezekben a napokban még inkább feltépték bennünk a diákgyilkosság nehezen gyógyuló sebét, hiszen minden gyilkosság döbbenettel tölt el bennünket, és a jóérzésű emberek egy kicsit bele is halnak minden ilyen hírbe, de a gyermekgyilkosságok fájnak a legjobban. Az egyénnek, a társadalomnak, a nemzetnek. Ha a szülők többet beszélgettek volna a gyerekeikkel, akkor talán nem vetemednek erre a fiúk… ha az osztálytársak éleslátóbbak lettek volna, akkor talán elkerülhető lett volna e tragédia, ha az adminisztrációval (is) agyonterhelt tanároknak több idejük jutott volna a nevelésre, akkor talán másként alakult volna… Mennyi ha, és mennyi talán… S azt is hozzá kell tennem: Ha a mai magyar fiatal generáció többet hallott volna Istenről, az Úr hozzánk hajló jóságáról, a tízparancsolatról, s ha ezt a Parlamentben is mindenki komolyan venné, ha valóban zsinórmérték lenne a Biblia, akkor… Igen, akkor talán mindez nem történik. De megtörtént. Isten folyamatosan figyel és figyelmeztet bennünket… Legyen halló fülünk e figyelmeztetésre, és imáinkkal járjunk közbe a gyermekáldozatok lelki üdvéért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..