Még ki sem lépve az iskolapadból, 2004-ben lettem az Új Ember munkatársa. Az újságírás mellett idővel a lap-, könyv-, illetve a honlapszerkesztésbe is bekapcsolódtam. Hivatásom egyik legnagyszerűbb része, hogy állandó fejlődést kíván, és magánemberként is sokat tanulok a munkám révén. A szó – az újságírás alapanyaga – nehezen formálható nyersanyag. Ugyanakkor kapcsolat az Igével, akit az Új Ember az alapítása óta közvetíteni szeretne. Bekapcsolódni e küldetésbe kihívást jelentő, ugyanakkor megtisztelő feladat.
Imádság a menekültekért a Jézus Szíve-templomban
Imanap a teremtett világért
70 éves az Új Ember
2015.08.09.
Szent Ferenc Kórház tanösvény - 2015. augusztus 9.
Vallásközi összefogás a Tabgha templomegyüttes helyreállításáért
2015.08.02.
Az „irgalmasság misszionáriusai” a szentévben
Kölcsönadja Németországnak Luther Márton végrendeletét a magyar evangélikus egyház
A Shalom közösség táborából - 2015. augusztus 2.