Peppino, aki felajánlotta életét az Úrnak

 

A Torre Annunziata-i Szentlélek-plébániatemplomban nyugszik az 1941-ben, tizenhárom évesen elhunyt ­Giuseppe Ottone. „Ennek a fiúnak az életét sokan meg fogják ismerni” – fejezte ki reményét Don Sergio Rossetti, a Szent Megváltó-templom plébánosa Castelpaganóban (Benevento megye), ahol Peppino született 1928. március 18-án, és ahol négy nappal később megkeresztelték. „Mivel a kisfiú szexuális erőszakból fogant, az anyja úgy döntött, hogy nem tartja meg őt. Úgy került a beneventói árvaházba, hogy csak néhány holmi volt rajta: egy vászoning, pelenka és sapka” – idézte fel a lelkipásztor.
A gyermeket nyolc hónapos korában Maria Capria gondjaira bízták. Maria egy tisztítóban dolgozott, férje, Domenico Ottone pedig pincér volt. Mivel nem lehetett gyerekük, örökbe fogadták a kis Peppinót (ahogy az ismerősei hívták). A család előbb Nápolyban, majd Torre Annunziatában lakott.
„Peppino nagyon szerette a nevelőanyját, akinek kényelmes életet ígért, vigaszul a sok megaláztatásért és sérelemért, amit a fiú nevelőapjától kellett elviselnie” – mondta el Don Sergio. A gyakran részeg, s ilyenkor lobbanékony és erőszakos férjtől a kisfiú igyekezett megvédeni a nevelőanyját. A hite adott neki erőt. 1935. május 26-án lett elsőáldozó, nagy odaadással fordult Jézus és Mária Szent Szíve felé, s tisztelte a Pompejiben őrzött Rózsafüzér királynője-kegyképet. Kerékpárral vagy gyalog gyakran felkereste a szentélyt, ahol elmerült az imádságban, s ez a szemlélődés tettekre sarkallta.
A castelpaganói plébános így folytatta: „A szegények voltak a legjobb barátai. Minden reggel odaadta a reggelijét egy idős bácsinak, aki már várta, és gyakran odaadta az ebédjét is, ha valakinek szüksége volt rá. Néha meghívott az otthonukba néhány kevésbé szerencsés embert.”
Giuseppe a haditengerészet tisztje szeretett volna lenni, de a sorsa másként alakult. A nevelőanyjára két nagyon nehéz műtét várt Nápolyban, és a fiú félt, hogy elveszíti őt. Ez nagy próbatétel volt számára. 1941. február 3-án, Maria műtétje napján Peppino határozottan kimondta azt, amire oly gyakran gondolt: felajánlotta magát az Úrnak az anyja helyett. Ahogy a Torre Annunziata-i corso Vittorio Emanuelére ért néhány barátjával, a földön megpillantotta a pompeji Szűzanya képét. Fölvette, megcsókolta, és azt mondta: „Madonnám, ha anyámnak meg kell halnia, vigyél helyette engem.”
Ezek voltak az utolsó szavai, majd elsápadt, elvesztette az eszméletét, és nem is tért magához többé. Sietve kórházba vitték, és üzentek az anyjának, aki addigra már sikeresen túlesett a két műtéten, és ismerte örökbe fogadott gyermeke betegségeit. Egész éjjel az ágya mellett imádkozta a rózsafüzért, de hajnali négykor Peppino meghalt. Jézus elfogadta a kis mártír áldozatát, és elvitte a lelkét a fénybe. Maria teljesen meggyógyult, és hosszú életet élt.  Nyolcvannyolc évesen,1983-ban hunyt el.
A fiú szentségének híre gyorsan elterjedt az egész városban. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakasza 1975. március 4-én zárult le, és most sokan abban reménykednek, hogy Giuseppét hamarosan az oltárra emelik.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu